Akkora bajban van a Fidesz, hogy ismét fontolgatják a választási törvény módosítását
A Fidesz fővárosi vezetőségéből kiszivárgott értesüléseink szerint a kormánypártok már a saját közvélemény-kutatásaik szerint sem állnak annyira jól a korábban hagyományosan fideszes elkötelezettségű vidéki kistelepüléseken, ezért ismét felmerült a választási törvény módosítása.

A Fidesz fővárosi vezetőségéből kiszivárgott értesüléseink szerint a kormánypártok már a saját közvélemény-kutatásaik szerint sem állnak annyira jól a korábban hagyományosan fideszes elkötelezettségű vidéki kistelepüléseken, ezért ismét felmerült a választási törvény módosítása, ami újabb körzetek átrajzolásával járhat, valamint a cáfolatok ellenére továbbra sem mondtak le a határon túli egyéni választói körzetek bevezetéséről sem.
Még a halálozási statisztikákat is figyeli a Fidesz a parlamenti választásokra készülve. Mivel van olyan egyéni választói körzet, ahol az elmúlt hónapok során volt olyan nap, amikor közel 100 fővel csökkent az elhalálozások miatt a Kubatov-listán nyilvántartott fideszes szavazók száma, a kormánypárti kampánystábban felmerült az a javaslat is, hogy ismét módosítsák a választási törvényt.
Legutóbb tavaly decemberben rajzolták át a választási térképet a lakosság számában bekövetkezett változásokra hivatkozva.
A törvénymódosítás Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyei körzeteket érintett, a fővárosban pedig az összes körzethatárt megváltoztatta a kormányzati többség, aminek eredményeképp Budapestről kettővel kevesebb, csak 16 egyéni képviselő juthat majd be a következő Parlamentbe.
A belső használatra készült felméréseik szerint főleg az ellenzéki vezetésű megyeszékhelyeken, például Szombathely, Szeged, Pécs, Győr és környékén veszített tovább a népszerűségéből a Fidesz, de a paksi és szolnoki központú körzetben is egyre nagyobb gondban vannak. A legjelentősebb változást viszont Borsodban tapasztalták.
Az egyik legutóbbi fideszes kampányértekezleten az illetékesek azon is aggódtak, hogy Magyar Péternek a Facebookon is közvetített tűzifa-kihordási akciója miatt máris lemaradásban vannak a szegényebbek által lakott vidékeken.
Úgy tudjuk, arra tettek javaslatot a Fidesz vezetősége felé, hogy fontolják meg egyes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és dunántúli körzetek módosításának kezdeményezését a parlamentben a lakosságszámra hivatkozva, de valójában a megváltozott választói magatartások korrigálása érdekében.
Ha ezt egyéni képviselői módosító-javaslatként nyújtja be valamelyik Fidesz-KDNP-s parlamenti képviselő, akkor a kormány akár moshatja is a kezeit, és a választási törvény újabb módosításának felelősségét átháríthatja a kétharmados többségre, amennyiben az Európai Unióból kritika érné a választás előtti évben már nem túl elegáns és jogállami lépést.
Ugyanezen körben - ahol a kampányszakemberek mellett volt és jelenlegi képviselők, illetve fideszes polgármesterek is részt vettek - ismét felmerült a határon túli egyéni választókörzetek bevezetése is.
Erre a fideszes „mestertervre” elsőként Magyar Péter hívta fel a figyelmet még július közepén, amikor arról beszélt a közösségi médiában, hogy egy hozzájuk eljutott hír alapján a Fidesz hét egyéni választói körzetet alakítana ki Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken és a Délvidéken.
Az ezt követő Kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tagadta, hogy erre készülnének. Most viszont már úgy számolnak a Fideszben, hogy a számukra valószínűleg könnyen hozható 7 határon túli képviselőre pont szükségük lehet az 51 százalékos többség eléréséhez az új Országgyűlésben.
Fotó: Miniszterelnökség