Tegnap 16:40

Már a TEK-et is bevetették az ukrán-magyar diplomáciai háborúban

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Már a TEK-et is bevetették az ukrán-magyar diplomáciai háborúban

Kiderült, hogy a Terrorelhárítási Központ emberei által péntek délután a fővárosban elfogott ukrán férfi az egyike annak a két, korábban a budapesti ukrán nagykövetségen dolgozó volt diplomatának, akiket a Külügyminisztérium kémkedésre hivatkozással kiutasított Magyarországról.

A magyar kormány Facebook-oldalán hozott nyilvánosságra szombaton egy videót arról, ahogy pénteken késő délután a TEK-esek Budapesten elfogtak egy ukrán állampolgárt.

A Telex nem sokkal a videó közzététele előtt közölt egy cikket arról, hogy összefüggés van a pénteki rendőrségi akció, illetve az ukrajnai magyar kémek leleplezése között. A lap azt írta, hogy a TEK-esek a budapesti Ferenciek terén egy autóból egy korábban diplomataként dolgozó ukrán állampolgárt szedtek ki, akinek felesége egy budapesti ukrán étterem társtulajdonosa.

A kormány a videó mellet azt is közölte: az ukrán állampolgárral szemben az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kémtevékenység miatt beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el. Hozzátették: 

„a középkorú férfit a hatóság a helyzet tisztázását követően még az éjszaka folyamán kitoloncolta Magyarország területéről, tekintettel arra, hogy tevékenysége nagy mértékben veszélyeztette hazánk szuverenitását. Az érintett munkáját korábban diplomáciai fedésben végezte, azonban hivatalos státusza mára megszűnt.”

Szijjártó Péter már a TEK-akciója előtt bejelentette pénteken, hogy kiutasított Magyarországról két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet. Válaszul később az ukrán külügyminisztérium is bejelentette, hogy két magyar diplomatának 48 órán belül el kell hagynia Ukrajnát.

Mindez azután történt, hogy péntek reggel eddig példátlan eset történt: Ukrajna történetében először fordult elő, hogy egy NATO-tagország kémhálózatról az derült ki, hogy Kijev érdekei ellen dolgozik.

Mint azt a kontroll.hu is megírta, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt közölte, hogy Kárpátalján leleplezett egy magyar állam által működtetett kémhálózatot, amelynek célja az ukrán védelmi rendszerekről szóló információk megszerzése volt. Őrizetbe is vettek két feltételezett ügynököt, akiket a gyanú szerint a magyar katonai hírszerzés irányított.

 

Fotó: Facebook / Magyarország Kormánya

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak