Novemberre halasztja a TISZA Párt a jelöltkiválasztást
Magyar Péter a jelöltjeik személyes védelmére és családjaik biztonságára hivatkozott. A párt a következő hetekben a Nemzet Hangja nevű nem hivatalos népszavazásra, az utcai jelenlétre és az önkéntes hálózatuk bővítésére koncentrál.


Magyar Péter a jelöltjeik személyes védelmére és családjaik biztonságára hivatkozott. A párt a következő hetekben a Nemzet Hangja nevű nem hivatalos népszavazásra, az utcai jelenlétre és az önkéntes hálózatuk bővítésére koncentrál.
Közösségi oldalán jelentette be Magyar Péter, hogy a jelöltállítás módját és határidejét megtartva, a kiválasztási folyamat nyilvános részét lerövidítik, és csak november elején indítják el. A kiválasztási folyamat nem változik, egyszerre jelentik be az összes egyéni választókerületben a 3-3 jelöltjüket, majd nyílt pályázat után közösen döntenek.
„Majd tízezren jelentkeztek a jövő vezetői pályázatra, már majd ezer jelöltet hallgattunk meg személyesen és HR szakemberekkel a legjobbak közül és az első kiválasztási lépcső a végéhez közeledik” – írta Magyar Péter, aki szerint az utóbbi időszakban világossá vált, hogy komolyabban kell venni a kormány fenyegetéseit és lejáratásait.
„Láttuk, milyen aljas módon akarták tönkre tenni alig 24 óra alatt Forsthoffer Ágnest és családját. Láttuk, mi történt azzal a mentős vezetővel, aki szalonnasütés közben felvett egy, a hatalomnak nem tetsző pólót. Láttuk, mi történt a niklai óvoda vezetőjével, miután átvette tőlünk a szegény sorsú gyerekeknek szánt ajándékokat. És sajnos azt is láttuk, hogy mit tett a hatalom hódmezővásárhelyi propagandája a város rendőrkapitányával” - írta.
A bejegyzés szerint a párt vezetősége úgy döntött, hogy a következő hetekben a Nemzet Hangja szavazásra, az utcai jelenlétre, valamint a TISZA Világ applikáció terjesztésére összpontosítanak.