Nem derült ki, mennyi közpénzt égettek el Papp Dániel távol-keleti utazásaira, Hadházy perelni fog
Hadházy Ákos közérdekű adatigényléssel fordult az MTVA-hoz, amelyben a hírigazgató külföldi útjairól érdeklődött. A független honatya információi szerint Papp Dániel legalább négyszer utazott Kínába, Amerikába és Vietnámba, és ezek az utak jellemzően 8-10 naposak voltak. Az MTVA egyelőre megtagadta a tájékoztatást.

Hadházy Ákos közérdekű adatigényléssel fordult az MTVA-hoz, amelyben a hírigazgató külföldi útjairól érdeklődött. A független honatya információi szerint Papp Dániel legalább négyszer utazott Kínába, Amerikába és Vietnámba, és ezek az utak jellemzően 8-10 naposak voltak. Az MTVA egyelőre megtagadta a tájékoztatást.
Papp Dániel nem utazott magányosan, elkísérte Csatádi-Olbort Anetta technológiai igazgató is. Az utazások hosszát Hadházy sokallja, mint írja, nem is tudja, „hogy tudták őket ilyen sokáig nélkülözni” a köztelevízióban. Az ellenzéki képviselő azt tudakolta, hogy hány fős delegációval utazott Papp, milyen indokkal és mekkora költséget jelentett ez az MTVA-nak, de érdemi választ nem kapott. A közmédia álláspontja szerint ugyanis „a kért adatok az MTVA hatáskörébe tartozó döntést megalapozó adatok”, amelyekből olyan következtetések vonhatók le, amely „az MTVA későbbi, befolyásmentes döntésének meghozatalát súlyosan veszélyeztetné”. Ha ez még nem volna elég, a külföldi tárgyalásokok adatait 10 évre titkosították.
A közmédia közlése szerint „a külföldi utazások során folytatott tárgyalások eredményét veszélyeztetné, ha a külföldi partnerekkel történő tárgyalások célját, indokát nyilvánosságra hoznánk”, és bizonyos megállapodásokat még meg sem kötöttek. Álláspontjuk szerint a Hadházy által kért adatok védett üzleti titoknak minősülnek, így nem kötelesek azt kiadni, hiszen azok megismerése „aránytalan sérelmet okozna az MTVA-nak”.
Arra a kérdésre sem sikerült válaszolniuk, hogy hány fő utazott a tárgyalásokra, itt a személyes adat védelmével magyarázkodtak. Hadházy nem kapott választ a költségekre vonatkozó kérdésére sem, „mert ezen tételek pénzügyi, adminisztrációs lezárása még nem történt meg az MTVA-nál”. Így nem meglepő, hogy a NER ellen legtöbbet tüntető politikus reakciója:
„Természetesen perelni fogunk!”
Az MTVA vezérigazgatójáról a Fővárosi Törvényszék 2014-ben mondta ki jogerősen, hogy hírhamisítónak nevezhető, mert a valóságot eltorzító tartalmakat adott közre a köztelevízió.