Ma 10:00

„27 ezer forintból élek, de a Fidesszel elégedett vagyok”

Kontroll.hu
Kontroll.hu
„27 ezer forintból élek, de a Fidesszel elégedett vagyok”

Bedő Dávid, a Momentum Mozgalom frakcióvezetője is országjárásra indult, amelynek az egyik állomására, Zalakomárba a Kontroll stábja is elkísérte. A politikus nagyjából egy hónappal ezelőtt kezdett bele az akciójába, amelynek célja, hogy eljusson az összes, „legfideszesebb településre”, és az ottani emberekkel beszélgessen a kormányváltásról, illetve a hétköznapjaikról. 

Az egyik megkérdezett fiatalabb férfi azt mondta, ő azt figyelte meg, mind a Tisza, mind pedig a Fidesz oda-vissza támadják egymást. Én nem szavaztam, (talán az EP-választásra gondol, de nem pontosította – a szerk.) csak ezt látom, hogy mindketten támadják a másikat – fogalmazott. 

Egy idősebb úr Bedő Dávid kérdésére meggyőződéssel állította, hogy a Fideszt nem fogják legyőzni a következő választáson sem ezen a településen. A támogatottsága csökkenhet talán, ebben nem volt biztos, de szerinte leváltani nem lehet. Bár egy darabig többen Magyar Péter mellé álltak, de miután elkezdett kitudódni az, hogy adót akar emelni, már nem – tette hozzá. Egy hölgy azonban elég húrokat pendített meg a Fidesszel kapcsolatban Bedő Dávid kérdésére. Említette az országban tomboló korrupciót, majd azt mondta, az ő összes gyermeke Ausztriába költözött már az unokákkal együtt. 

„Mi pedig, akik egész életünkben dolgoztunk, nyomorgunk. Az ember meg se meri mondani, mennyi a nyugdíja, aztán abból éljen meg” – mondta, majd úgy folytatta, „szívesen helyet cserélne bármelyik politikussal, hogy ők is meglássák”. A következő megkérdezett, egy idősebb úr azonban már ismét azt mondta, egy kormányváltás nem lenne jó a helyieknek, mert „mindenki tudja, milyen Magyar Péter”. 

Egy hölgy, aki saját bevallása szerint leginkább TV2-t néz, úgy fogalmazott, inkább nem szeretne hallani a Tisza Pártról, neki bőven elég, amit a tv-ben lát. Ugyanakkor azt elmondta, neki alapvetően sem szimpatikus, „ahogy Magyar Péter beszél az emberekkel”, Orbán Viktor azonban szimpatikusabb. Egy különböző betegségekkel küzdő, leszázalékoltatott férfi arról beszélt Bedő Dávidnak, kevés az a pénz, amit segélyként adnak. Az édesanyjával él kettesben, havi 27 ezer forintból. 

Ettől függetlenül igennel felelt arra a kérdésre, hogy elégedett-e a Fidesszel. „Hát 27 ezer forintot kapok, hát most mit csináljak” – vonta meg a vállát. Magyar Péterről sem igen hallott, mert se tévéje, se telefonja nincsen, de azért azt szeretné, ha „jobb lenne”. 

A Kontroll videóját itt is megnézheti:

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak