A gazdasági pesszimizmus döntheti el a jövő évi választást
A Fidesz számára politikai veszélyt jelenthet, hogy az erősségeinek számító kistelepüléseken kifejezetten rossz a gazdasági hangulat – állapítja meg a Policy Solutions mostani kutatásában. Az intézet arra is rákérdezett, vajon melyik politikai erőt tartják alkalmasabbnak a megkérdezettek a kormányzásra egy esetleges választási győzelem esetén.
A Fidesz számára politikai veszélyt jelenthet, hogy az erősségeinek számító kistelepüléseken kifejezetten rossz a gazdasági hangulat – állapítja meg a Policy Solutions mostani kutatásában. Az intézet arra is rákérdezett, vajon melyik politikai erőt tartják alkalmasabbnak a megkérdezettek a kormányzásra egy esetleges választási győzelem esetén.
A kutatása elsőként azt tudakolta a megkérdezettektől, hogy megítélésük szerint vajon a következő egy évben javulni vagy romlani fog-e anyagi helyzetük.
Az eredmények azt mutatják, hogy az Orbán-kormány erőfeszítései ellenére a gazdasági optimizmus nem tért vissza a választók körében. A magyar társadalom túlnyomó többsége nem számít érdemi javulásra, a többség stagnálást vár a következő egy évben, és mindössze minden hatodik válaszadó optimista a jövőt illetően.
Az előző felmérés óta kevesebben vannak ugyan, akik a helyzetük romlásával számolnak, de azoknak az aránya is visszaesett, akik javulást várnak.

A pártpreferenciák szerinti bontás azt mutatja a kormánypárti szavazók a leginkább optimistábbak, bár közöttük is felütötte a fejét a kétség, hisz mindenféle különbség nélkül az össze politikai táborban a többség stagnálásra számít.
A legpesszimistábbak a Tisza Párt szavazói: minden harmadik Tisza-szimpatizáns romlásra számít, és hasonló arány mutatható ki a bizonytalan szavazók körében is, náluk a jövőbe vetett bizalom minimális.
Az iskolai végzettség emelkedésével valamelyest nő az optimizmus mértéke, de minden képzettségi csoportban erős kisebbségben vannak a bizakodók: a mindössze nyolc osztályt végzettek körében az arány csak pár ponttal haladja meg a tíz százalékot.
Az adatok elemzése területi bontásban még beszédesebb: míg Budapesten az emberek közel harmada számít arra, hogy egyáltalán javulni fog a helyzete, addig a megyeszékhelyeken, városokban és községekben, vagyis a települési hierarchiában lefelé haladva az optimisták arányuk már csak 14-16 százalék. Az emberek közel fele ugyanakkor stagnálásra számít, viszont Budapesten kívül csaknem minden harmadik ember úgy gondolja, a következő egy évben rosszabbul él majd, mint korábban.
Az elemzés megállapítása szerint a Fidesz–KDNP számára politikai veszélyt jelent, hogy az erősségeinek számító kistelepüléseken kifejezetten rossz a gazdasági hangulat.
Melyik párt kormányozna jobban, melyik politikai erő mutatna föl több kompetenciát hatalomra kerülése esetén – erre is rákérdeztek a kutatást végzők, a válaszokat pedig 12 közpolitikai témával kapcsolatban várták.
A megkérdezettek szerint Magyar Péter pártjától az uniós pénzek megszerzéseben, a korrupció visszaszorításában és az egészségügy helyzetének javításában várnak jobb teljesítményt. De az oktatás helyzetének javításában és az infláció visszaszorításában is nagyobb fokú kompetenciát tételeznek fel egy jövendőbeli Tisza Kormánytól, mint a Fidesztől.

Bár az adatfelvétel idején már hetek óta zajlott a Tisza-adóval való kormányzati riogatás, figyelemreméltó, hogy ez nem éreztette hatását az eredményeken, sőt! A válaszadók nagyobb számban gondolják a Tiszát az adócsökkentés pártjának, mint a Fideszt.
A Fidesz viszont a három slágertémájában verhetetlen: a migráció megállítása, a háborús konfliktusokból való kimaradás és a családok támogatása terén mindenképpen jobb teljesítmény tudna nyújtani, mint legfőbb kihívója – vélik a válaszadók.
Figyelemre méltó tendencia, hogy mindkét oldal tovább erősödött a számára kedvezőbb témákban az elmúlt fél évben: a Tisza tovább növelte előnyét az uniós pénzek megszerzése, az infláció csökkentése, a korrupció elleni harc és az egészségügy fejlesztése témakörökben, míg a Fidesz a migráció elleni fellépés területén tudott erősíteni.
Ezek a tendenciák arra utalnak, hogy a 2026-os országgyűlési választás szempontjából nem lényegtelen szempont, mely politikai témák válnak majd meghatározóvá a kampány során.
A kutatás abban is szeretett volna tisztán látni, hogy a két nagy pártnak mekkora tartalékai lehetnek még a parlamenti bejutás küszöbénél táncoló pártok és a bizonytalanok táborában, vagyis, hogy körükben mekkora a bizalom abban, hogy jól fog-e kormányozni a mai kormánypárt, vagy éppen a legnagobb ellenzéki párt.
Általánosságban megállapítható, hogy a legtöbb kérdésben előnyben van a Tisza Párt (legnagyobb mértékben itt is az uniós pénzek, egészségügy, korrupció témáiban), de a Fidesz a hagyományosan erős ügyeiben (migráció, családtámogatás, háború és béke kérdése) jól áll a párt nélküliek között.