Kifogyóban a főváros pénze – veszélyben a dolgozók bére
A főváros pénzügyi helyzete annyira feszített, hogy kérdésessé vált a decemberi munkabérek kifizetése. A főpolgármester szerint megoldódna probléma, ha a kormány felfüggesztené a Kúria által is törvénytelennek minősített elvonásokat.
A főváros pénzügyi helyzete annyira feszített, hogy kérdésessé vált a decemberi munkabérek kifizetése – erről beszélt a Népszavának Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója, majd Karácsony Gergely főpolgármester a főváros és a szakszervezetek egyeztetése után a Városházán tartott sajtótájékoztatón is megerősítette.
A városvezető elmondta: jelenleg mindössze hárommilliárd forint áll a főváros rendelkezésére, ami a hónapok óta tartó pénzügyi nehézségek következménye. Hangsúlyozta, hogy a bérek rendezése továbbra is elsőbbséget élvez, ugyanakkor „a semmiből ezt sem lehet”.
A kialakult helyzet több mint 27 ezer önkormányzati dolgozót érint, köztük a közszolgáltatásokért felelős fővárosi cégek és intézmények munkavállalóit. Ráadásul a főváros már hónapok óta csak szigorú költségkorlátozással tudja fenntartani a működést, a tartalékok gyakorlatilag elfogytak.
A kialakult helyzet hátterében a Népszava cikke szerint az áll, hogy a kormány továbbra sem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, holott lenne miről beszélni: jövőre az ideinél is több pénzt akar beszedni Budapesttől. A szolidaritási hozzájárulás és a versenyképes járások alapjába előírt befizetés összege együtt már jócskán 100 milliárd forint fölé kerekedik, ezzel párhuzamosan az államtól működésre kapott normatívák és a befizetendő összegek különbözete az idei 50 milliárd forint mínuszról jövőre 63–65 milliárdra nő. Vagyis a közös kasszából kapott összeghez képest ennyivel többet kellene az államkincstárba befizetnie a fővárosi önkormányzatnak.
A közszolgáltatásokban és önkormányzati intézményekben dolgozókat képviselő szakszervezetek sztrájkbizottságot hoztak létre, és garanciát követelnek a bérek kifizetésére. „A szolgáltatások leállítása egyet jelent a főváros leállásával, ami az ország leállásához vezet” – mondta Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke. Hozzátette: jelenleg nincs ok sztrájkra, mivel a munkavállalóknak nincs vitájuk a várossal, mint munkáltatóval – a cél közös, Budapest működőképességének megőrzése.
Naszályi ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy más a helyzet, ha a dolgozók nem kapják meg az elvégzett munkáért járó juttatásukat, függetlenül attól, ki idézte elő a helyzetet.
„Azzal megszegik a munkaszerződést és a kollektív szerződést. Márpedig ha az egyik fél megszegi a szerződést, nem várható el, hogy a másik fél egyoldalúan tartsa magát hozzá. Akkor a dolgozó dönthet úgy, hogy nem dolgozik ingyen” – fogalmazott.
A szakszervezeti vezető szerint ebben az esetben sem sztrájkról lenne szó, hanem a munkaszerződés megszegésének következményéről. Naszályi hozzátette: nagy kérdés, mit lép majd a városvezetés vagy a kormány, hiszen 27 ezer munkavállalót nem lehet egyszerűen kirúgni, de ha mégis, azzal „a helyzet helyreállíthatatlanná válna.” Arra is felhívta a figyelmet, hogy lassan a jövő évi bértárgyalásokat is meg kellene kezdeni, amire kevés esély mutatkozik, ha az idei év működése sem biztosított.
Fotó: Budapesti Városháza/Facebook