A vártnál könnyebben jutott mikrofonhoz az Orbánéknak kínos kérdéseket feltevő férfi
Troll vagyok, de én ezt gerinccel csinálom” – mondta a férfi, aki kínos kérdéseket tett fel Orbán Viktornak a szegedi DPK-gyűlésen.
„Troll vagyok, de én ezt gerinccel csinálom” – mondta a férfi, aki kínos kérdéseket tett fel Orbán Viktornak a szegedi DPK-gyűlésen.
A szombati szegedi DPK-gyűlés váratlan szereplője volt az a férfi, aki a kormány gyerekvédelmi csődjével kapcsolatban kérdezte fel a miniszterelnököt – írja a 444.
A „háborúellenesnek” nevezett kampányrendezvény Lázárinfó-blokkjában a résztvevők is kérdezhették a Lázár–Orbán párost. A szokásos alákérdezések mellett azonban váratlan kérdések is elhangzottak.
„Orbánhoz és Tuzsonhoz lenne kérdésem. Miért hazudtatok a gyerekekről – az igazságügyi miniszter jelentésére gondolok –, és miért nem védtétek meg a gyerekeket?” – tette fel a kérdést Zsolt.
A portál megkereste a férfit, aki elmondta: közélet iránt érdeklődő állampolgárként számára triviális volt, hogy ha Orbán Viktor Szegedre érkezik, megpróbál eljutni a rendezvényre. Több különböző Digitális Polgári Körhöz is megpróbált csatlakozni, hogy személyesen is bejuthasson a Pick Arénába, de – mint fogalmazott – „ez nem igazán sikerült, konkrétan semmi nem történt”.
Azt tervezte, hogy ha bejut, valamilyen performansszal hívja fel a figyelmet egy számára fontos ügyre. Végül kapott egy promóciós e-mailt, valamint egy regisztrációs levelet a helyi országgyűlési képviselőjelölttől, így sikerült bejutnia – ami őt magát is meglepte.
Elmondása szerint eredetileg arra készült, hogy bekiabálja az előre kitalált kérdéseit.
„Ment a műsor, nagyon szürreális volt. Annyi hülyeséget, amit már máshonnan is hallottam, ott töményen megkaptam. Végig ‘élvezhettem’ a roncsderbit, még a tetszésemet is ki kellett fejeznem ahhoz, hogy ne tűnjek betolakodónak” – mondta. Hozzátette: a Lázárinfós rész kezdetekor görcsbe rándult a gyomra, mert tudta, hogy hamarosan eljön az ő ideje.
Különösebb ellenőrzés nélkül jutott mikrofonhoz, és várnia sem kellett sokat, mivel az ő oldalukról kevesen akartak kérdezni. Így fel tudta tenni a kérdéseit:
- Miért hazudtatok a gyerekekről?
- Miért nem védtétek meg a gyerekeket?
- Ki az a fontos ember, akinek a mocskosságait fedezitek?
- Miért loptátok el a gyermekeink jövőjét?
A kérdésekre többen bekiabáltak és huhogtak, ami nem lepte meg. Zsolt nem várta meg a rendezvény végét; kifelé menet a rendezők részéről nem kapott reakciót, viszont néhány néző beszólt neki.
Zsolt szerint a legfelháborítóbb az, hogy a hatalom tagjaiból még a minimális empátia is hiányzik.
„Egy árva, vagy egy sérült családban, szeretethiányban felnövő gyereknek az államnak sokkal többet kellene adnia, mint egy normális családban felnövőnek. Valamilyen módon kompenzálnia kellene a szeretethiányt, de ez sajnos nem történik meg. Ez egy alapvető emberi dolog lenne, függetlenül pártpolitikától, ideológiától, külpolitikától, lopástól, bármitől” – fogalmazott.
Véleménye szerint sokan a félelem miatt nem szólalnak fel, pedig áldozatvállalás nélkül nem lehet változást elérni.
„Szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt és a kiállást kellene felvállalnunk. Egy munkahely elvesztése sem végzetes csapás, ezen is túl lehet lendülni. Szerintem ne öncenzurázzuk magunkat, ne moderáljuk folyamatosan a saját megszólalásainkat. Emiatt tartunk ott, hogy egy tucatnyi kollégiumi haver különösebb erőszak nélkül mára a markában tartja az egész társadalmat” – mondta.
Nem zavarja, hogy trollnak nevezték.
„Igen, valóban troll vagyok, de én ezt arccal és gerinccel csinálom, ellentétben a szürkefejes kovácspistákkal” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a digitális trollfarmok óriási pusztítást végeznek a közéletben.
A kérdéseit hallva Lázár János „letiszásozta”, Zsolt azonban azt nyilatkozta: bár korábban letöltötte a Tisza Világ applikációt, nincs kapcsolatban a párttal, és nem tagja egyetlen Tisza-szigetnek sem.
Címlapkép: YouTube