Ma 19:41

Egyelőre hazamennek a kamionosok, de visszajönnek, ha nem tetszik a minisztérium reakciója

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Egyelőre hazamennek a kamionosok, de visszajönnek, ha nem tetszik a minisztérium reakciója

A kormánysajtó már bagatellizálja a kamionostüntetést, amit addig folytatnak, ameddig nem sikerül érdemi megállapodást kötni a díjakról. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége is aggódik a kormányzati emelés miatt, mert azt végső soron a termelők és a vásárlók fizethetik meg. A tiltakozókat végül fogadták a minisztériumban, úgyhogy egyelőre hazamennek.

Az útdíjtörvény eltörlését és érdemi egyeztetést követelnek Lázár János minisztériumával a fuvarozók - hangzott el a Hősök terén, ahol a demonstráció egyik szervezője, Orosz Tibor beszélt arról, hogy eredmény hiányában folytatják a tiltakozást. 

A tüntetést azután hirdették meg, hogy kiderült: január 1-től a 2x2 sávos utakon 4,3 százalékkal, de a főutakon 50 százalékkal tervezi megemelni a kormány az útdíj mértékét - ez utóbbi végül a tüntetés előtti napokban 35 százalékra módosult.

Árvay Tivadar, a Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára korábban az RTL Híradónak arról beszélt, hogy a drasztikusan emelkedő úthasználati díjak miatt a fuvarozók egy része akár már idén csődbe mehet.

Lázár János építési és közlekedési miniszter a parlamenti meghallgatásán azt mondta: nem a többletbevétel motiválta a kormányt, hanem az, hogy a kamionokat az autópályákra tereljék.

600895203_122201233220506056_2882925383148554232_n.jpg

Ilyen előzmények után indultak meg a kamionosok hétfőn a fővárosba, ahova az M0-áson és az M3-ason keresztül jutottak volna be. Az internetet ellepték a végeláthatatlan kamionos sorokról készült felvételek, az érintett sztrádaszakaszokon és a város több pontján torlódás alakult ki.

1500-2000-re tippelte Orosz Tibor a megmozdult járművek számát, de hallott 4-5 ezer kamionról is. Igaz, a rendőrség még a nap elején megtiltotta, hogy a Hősök terére bejelentett tüntetésre 50-nél több jármű vonuljon fel. A még az M0-áson és az M3-ason a belváros felé igyekvő kamionokat a leállósávba terelték. Azok, amik már bejutottak a városba, több helyszínen, egyebek mellett a Szentendrei úton és a Megyeri hídon fejezték ki hangos dudálással nemtetszésüket.

Képernyőkép 2025-12-22 203852.png

A Telex azt írja, hogy Sinka István, a rendezvény másik szervezője vitte el másokkal együtt a kamionosok követeléseit az ÉKM-be, ahol elmondásuk szerint fogadta őket Lázár János kabinetfőnöke és a helyettes államtitkár is, jelezték, hogy nyitottak a párbeszédre. Sinka fogalmazta meg a 12 követelést. Az oldalnak azt mondta, sikeresnek értékelik a megmozdulást, ezért arra szólítottak fel mindenkit, hogy kedden békésen menjenek haza. A rendezők szakszervezet megalakítását tervezik, a tüntetés folytatása pedig attól függ, hogyan reagál az ÉKM a követeléseikre.

A kormánysajtó már a fuvarozókat is hiteltelenítené

Bár a tiltakozó kamionosok megbénították a fővárosi forgalmat, a propaganda ismét próbálta eljelentékteleníteni  akciót. A Mandiner arról írt, hogy a kamionosok kevesebb, mint egy százaléka vett részt a tiltakozáson és csupán pár száz vállalkozó tüntetett.

Tolmácsolták az eredeti megállapodást letárgyaló, a fuvarozók 70 százalékát képviselő szervezetek üzenetét is, miszerint a tiltakozók üljenek vissza a tárgyalóasztalhoz.

A gazdák szerint baj lesz az emelésből

Nemcsak a közúti fuvarozóknak fáj a jövőre szakaszosan, összesen 35 százalékkal megemelkedő útdíjak. A mezőgazdasági termelőket kiemelten sújtja a díjemelés, amely közvetlenül az élelmiszerellátásra és -árakra is hatással lehet – mondta az Indexnek Koncz Máté, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke. Szerinte az emelés elsősorban azokat a szakaszokat érinti, amelyeken a mezőgazdasági árukat szállítják.

„Üdvözlendő az a kormányzati szándék, hogy a fuvarozást minél inkább az az autópályákra és gyorsforgalmi utakra terelje, de ez a mezőgazdaság esetében életszerűtlen. Sok termelő ugyanis 60–80 kilométerre dolgozik a legközelebbi gyorsforgalmi úttól, vagy az épp azok a feldolgozóegységek vannak messzebb az ezektől az utaktól, melyekbe az áruszállítás irányul”

– fogalmazott, és megerősítette, hogy  a többletköltség nem tűnik el a rendszerben. Úgy látja, hogy a kormány ugyan következetesen az élelmiszer-infláció letöréséről beszélt, de az útdíjemelés épp az ellentétes irányba hat.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Hirdetés
Kapcsolódó tartalmak