Ma 09:17

Orbánék felpörgették a titkolózást, egyre több döntésből zárják ki a nyilvánosságot

Orbánék felpörgették a titkolózást, egyre több döntésből zárják ki a nyilvánosságot

Az Orbán-kormány 2025-ben félezernél is több döntést hozott titkokban, a nyilvánosság kizárásával. Szinte mindegyik, nyilvánosság számára is megismerhető határozatra jutott egy titkosított, némelyik pedig akár 90 évre is így fog maradni. 

A Magyar Közlönyben tavaly 596 kormányhatározat jelent meg, de 546 nem nyilvános, illetve évtizedekre kifejezetten titkosított döntés is született a tavalyi évben. 27 úgynevezett – a sorszámozás alapján elnevezett – „háromezres kormányhatározat” született. Ez azt jelenti, hogy ezek annyira titkosak, hogy a kabinet tagjain kívül csak néhány ember tudja, mit tartalmaznak - írja a Hvg egy közérdekű adatigénylés alapján. 

Aki mégis fecsegne, az több évnyi börtönbüntetést kockáztat ezzel. A háromezres határozatok tartalma „nemzeti minősített adat”, ezeket titkosítják, „szigorúan titkos!” minősítésnél 30 évre, ami kétszer is meghosszabbítható, így

egy ilyen kormánydöntés akár 90 évig is rejtve maradhat a nyilvánosság elől. 

Az ilyesfajta titkosításnak általában logikus és ésszerű magyarázata van, de a törvény szerint „Magyarország gazdasági tevékenysége” is védhető a minősítéssel, ami már egy elég tág fogalom. A titkos határozatok száma nem változott az előző évhez képest. 

A kétezres és négyezres határozatok formálisan nem titkosítottak, alapvetően 20 évig azonban mégsem ismerhető meg a tartalmuk. Az ilyen, feladatszabó vagy munkaszervezési jellegű döntés szövegét még az érintett minisztériumi osztályvezető vagy kormányhivatali ügyintéző sem látja, a tartalmát általában a hivatali felettes ismerteti. 

Ezekből tavaly sokkal több született, mint egy évvel korábban. Míg 2024-ben összesen 457 nem nyilvános döntés volt – a kétezres típusúból 272 darab, négyezresből 96 darab –, tavaly mindegyikből több. Ez főleg a kétezresekre vonatkozik: ezekből másfélszer több volt (419) tavaly, mint 2024-ben. A korábbi 10 helyett immár 20 évig döntés-előkészítő iratnak számítanak a kétezres, négyezres határozatok, így már sokszor csak akkor adják ki, ha a bíróság kötelezi őket. 

A NER időszakában több ezer nem nyilvános határozat született. A Tisza Párt választási programjában ugyanakkor az szerepel, hogy felülvizsgálják ezeket, feloldják a titkosítást azoknál, ahol ezt nem akadályozza nemzetbiztonsági indok. 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre