Ma 06:34

Aggódik a káderképző vezetése a választások miatt

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Aggódik a káderképző vezetése a választások miatt

Elkezdett aggódni a káderképző alapítványának elnöke a választások miatt. Szalai Zoltán körlevelet küldött szét a Matthias Corvinus Collegium közösségének, ami több ezer emberhez is eljuthatott.

A Matthias Corvinus Collegium Alapítvány főigazgatója levelét a diákok, oktatók és szülők mellett az „MCC közösségnek” is címezte. Szalai Zoltán – aki egyben a kormányközeli Mandiner lapigazgatója – elsősorban az intézmény jövője miatt aggódik, mert szerinte az elmúlt időszakban olyan nyilatkozatok jelentek meg, amelyek az intézmény ellehetetlenítését tűzték ki célul.

Azt írta: „A Tisza Párt programjában immár írásban is megjelent az a szándék, hogy – a hatályos jogi kereteket és a jogbiztonság alapelveit átlépve – visszavegye azokat a vagyonelemeket és támogatásokat, amelyeket az Országgyűlés döntése alapján az MCC kapott meg. Ezek a kijelentések korábban utalások szintjén már elhangzottak, most azonban minden eddiginél egyértelműbb formában kerültek rögzítésre.”

Szalai szerint a vita több mint 8000 diák jövőjéről szól, akik ma ingyenesen vesznek részt a Fiatal Tehetség Programban, a Középiskolás Programban, a KP FAKT-ban, az Egyetemi Programban, a Roma Tehetség Programban, az MCC Pluszban, a Vezetőképzőben és más posztgraduális képzéseken, valamint diákprojektekben, nyelvoktatásban, sportprogramokban és mentorprogramokban – írja a 444 a birtokába került levél alapján.

A körlevél a határon túli központokra is kitér: Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken működő intézményekre, ahol – megfogalmazása szerint – az MCC nem pusztán képzési helyszín, hanem közösség is, amely segíti az ott élő magyar fiatalokat nemzeti identitásuk és kulturális kötődésük megőrzésében.

Szalai úgy fogalmazott, hogy a diákokat, szülőket, oktatókat és munkatársakat összefoglaló közösségük nem hagyja, hogy az intézményt „rossz szándék vagy politikai indulat ellehetetlenítse és lerombolja”.

A Tisza programjában többek között az szerepel, hogy a párt visszaszerzi a Matthias Corvinus Collegium részére juttatott állami vagyont, és megszünteti az intézményre jellemző gyakorlatot, amely szerintük tehetséggondozásnak álcázva politikai és ideológiai bázisépítés zajlik közpénzből.

A program szerint világos határt kell húzni oktatás és propaganda között: az állam nem tarthat fenn és nem finanszírozhat olyan intézményt, amelynek működését pártpolitikai célok, lojalitási elvárások vagy ideológiai kiválasztás határozza meg; a közpénzből működő tehetséggondozásnak nyitottnak, pluralistának és szakmailag számonkérhetőnek kell lennie.

Közpénzen

Az MCC alapításához szükséges feltételeket még 1996-ban a Tihanyi Alapítvány biztosította, amelynek helyére 2020-ban közérdekű vagyonkezelő alapítványként a Matthias Corvinus Collegium Alapítvány lépett. Az MCC hallgatói és szolgáltatási köre az évek során folyamatosan bővült, mára a Kárpát-medence egyik legnagyobb tehetséggondozó intézményévé nőtte ki magát. Erdélyi tevékenysége – többek között az Erdélyi Politikai Iskola és az Egyetemi Program – jelentős részben a magyar kormány által biztosított közpénzforrásokból valósul meg. Az intézmény működését a magyar állam a vagyonkezelő alapítványon keresztül biztosítja, amely jelentős ingatlanberuházásokat is lehetővé tesz Erdélyben.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak