Ma 14:15

Gulyás: Ukrajna fenyegeti a magyar energiabiztonságot, de nem lesz szükségállapot

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Gulyás: Ukrajna fenyegeti a magyar energiabiztonságot, de nem lesz szükségállapot

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely elsősorban az ukrán–magyar energiavitáról és a Barátság kőolajvezeték leállásának következményeiről beszélt, megismételve a kormány már ismert álláspontját, hogy nem műszaki okok, hanem az ukrán vezetés döntése miatt nem érkezik olaj Magyarországra. A tájékoztatón emellett szó esett a választások biztonságáról, az energia- infrastruktúra védelméről, a Mol szerepéről, valamint a pedagógusok egyszeri juttatásáról is.

A miniszter a kormányülésen elhangzottakra hivatkozva úgy fogalmazott, hogy a Barátság olajvezetéket ért károk nem indokolják a szállítás leállítását, a magyar kormány egyértelmű politikai döntést lát a háttérben, és kizárólagosan az ukrán felet hibáztatja a kialakult helyzet miatt.

Állítása szerint nem maga a vezeték sérült meg, hanem csupán egy tárolóegység, amelyet „pár nap alatt” helyre lehetett volna állítani, így szerinte kizárólag az ukrán döntéshozókon múlik az újraindítás. Ha Ukrajna úgy döntene, a szállítás „órákon belül, de legkésőbb holnap” megindulhatna – fogalmazott.

„Az ukrán elnök hazudik.” – fogalmazott élesen Gulyás.

A kormány álláspontja szerint a diplomáciai egyeztetéseknek sincs sok értelme addig, amíg nem indul újra a tranzit.

Szerinte Ukrajna ezekkel a lépésekkel egyértelműen a magyar „békepárti álláspontot” próbálja befolyásolni, és mesterséges energiaválságot próbál előidézni az országban.

A Telex kérdésére, mely azt firtatta, hogy miért nem ítélte el a kormány az orosz támadást, amely a leálláshoz vezetett, Gulyás kitérő választ adott, és inkább azt hangsúlyozta: „a mostani ügyben az ukránokkal van vitájuk”. 

Gulyás megismételte azt a régóta hangoztatott álláspontját a kormánynak, hogy amennyiben nem orosz olaj érkezik Magyarországra, úgy „olyan benzinár is lehet, amit Magyarországon még soha nem láttunk.”

A különbség az uráli és a brent olaj között szerinte akár 20 dollár is lehet, és ha Magyarország finomított terméket lenne kénytelen vásárolni, az tovább emelné az árakat. A Mol tulajdonában álló százhalombattai olajfinomító csak plusz költségekkel tudna olyan nyers olajat finomítani, amely nem Oroszországból származik, mondta Gulyás. 

Szerinte jelenleg a Mol döntésétől függ, hogy vállalják-e ezeket a költségeket.
Arra az újságírói felvetésre, hogy akkor jelenleg miért nem olcsóbb az orosz olaj alapú üzemanyag Magyarországon, Gulyás azt válaszolta: az árkülönbség nagy része adóként kerül az államhoz, amiből pedig a rezsicsökkentést finanszírozzák.

A szükségállapot bevezetése fel sem merült

A védelmi tanács tegnapi döntésével kapcsolatban, mely a kritikus energetikai infrastuktúra katonai és rendőri védelméről rendelkezett, valamint drónrepülési tilalmat rendelt el az ország keleti határainál Gulyás azt mondta, hogy kész tervek léteznek, most a rendőrség és a honvédség közti feladatmegosztást hangolják össze.

Gulyás azt is nyilvánvalóvá tette, hogy Magyarország rendelkezik a szükséges képességekkel, például egy drón lelövésére is, ha az veszélyt jelentene.

A fent említett intézkedésekkel összefüggésben Gulyás ugyanakkor cáfolta, hogy a kormány rendkívüli jogrendet vezetne be: „Minden ilyen spekuláció teljesen alaptalan.” – mondta.

Kijelentette, hogy az április 12-i országgyűlési választásokat „a rendes, törvényes rendben” meg lehet tartani, és a szükségállapot bevezetése fel sem merült.

Az energiahelyzetet ugyanakkor „az ukránok által mesterségesen előállított veszélyhelyzetnek” nevezte.

Göd: nem lesz független vizsgálóbizottság

A gödi akkumulátorgyárban történtekkel kapcsolatban Magyar Péter súlyos állításokat fogalmazott meg egy beszállítóval való mai beszélgetésben. Gulyás szerint voltak szabálytalanságok, bírságok, de Magyarországnak nagyon szigorú környezetvédelmi előírásai vannak, ha új gyanú merül fel, azt a hatóságoknak kell kivizsgálniuk. Az, hogy a kormányhivatal vezetője mellesleg egy fideszes politikus, szerinte nem számít, ettől még működnek a hatóságok. Nem lesz független vizsgálóbizottság Göddel kapcsolatban – mondta a miniszter.

Érkezik az egyszeri 150 ezer forint a pedagógusoknak

A kormányinfón megerősítették azt is, hogy az állami iskolák tanárai március 20-ig megkapják a 150 ezer forintos egyszeri támogatást, az alapítványi intézményekben dolgozók pedig később, amit Gulyás szimplán technikai okokkal magyarázott. 

Gulyás szerint erre azért van szükség, mert a diplomás átlagbér a vártnál gyorsabban nőtt, és így kell teljesíteni a pedagógusbérekre vonatkozó vállalást.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre