2026.04.04. 11:09

Reális lett volna az 50 százalékos veszteség Csádban a katonai szakértő szerint

Reális lett volna az 50 százalékos veszteség Csádban a katonai szakértő szerint

A magyar hadseregnek semmi keresnivalója nincs Csádban, és amennyiben a 200 katona tényleg elment volna a polgárháborúba, reális lett volna az 50 százalékos veszteség – nyilatkozta Takács Márk katonai szakértő. A szakember annak kapcsán beszélt erről, hogy tegnap Pálinkás Szilveszter százados elárulta: a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár tervezte a végül süllyesztőbe került, titkosított missziót.

Takács Márk katonai elemző a Klubrádiónak adott interjújában részben megerősítette Pálinkás Szilveszter szavait. Elmondta: maga is tud több tucat olyan katonáról, aki már most igyekszik jogi vagy egészségügyi kiskapukkal kilépni a rendszerből, miközben több száz tiszt, altiszt és hivatásos katona van, aki szeretné, de nem tudja elhagyni a köteléket.

Ugyanakkor hozzátette: „Az, hogy ez az ország védelmi képességét mennyiben befolyásolja, nem igazán megítélhető, hiszen nagyon sok olyan képességhiány van, ami akkor is megmarad, ha ezek az emberek nem válnak ki a hadseregből.”

A volt százados szerint a Pálinkás által említett problémák valósak: „A honvédség tényleg kritikán aluli állapotban van, főleg humánerőforrás szempontjából, még ha a haditechnika valóban fejlődik is. Ez tényleg egy nagy állami cég. Néhány elhivatott ember viszi a hátán az egész nagy, hatalmas trágyadombot” – fogalmazott.

Arra is kitért, hogy a morális válság kialakulásában nemcsak a jelenlegi működési nehézségek játszanak szerepet. Említette, hogy a morális válság és a leszerelési hullám a legénységet, különösen a harcoló állományt is érinti. Szerinte a mélypont eléréséhez számottevően hozzájárultak azok a toborzó- és kommunikációs kampányok is, amelyekben Pálinkás Szilveszter részt vett, sőt, amelyeknek egyenesen az arca volt. Takács szerint a katonák jelentős része kifejezetten elutasítóan viszonyul hozzá, sokan pedig nyíltan megvetik.

A csádi misszióról azt mondta: a nyilvánosságban megjelent elképzelésekkel szemben itt nem beszélhetünk valóban kidolgozott katonai műveleti tervről. Szerinte attól, hogy a „miniszterelnök fia kitalál dolgokat az ő hagymázas elképzelései alapján, az nem azt jelenti, hogy megszületett egy műveleti terv – akár csak stratégiai szinten is –, amely tartalmazza a várhatóan elszenvedett veszteségeket és azok egészségügyi biztosítását”.

Arra, hogy Pálinkás Szilveszter szerint a misszióban 50 százalékos veszteségi aránnyal számoltak, úgy reagált: egy ilyen mértékű veszteség egy nem háborús művelet esetében teljesen elfogadhatatlan lenne. Összehasonlításképpen elmagyarázta: „Egy orosz–ukrán háború jellegű műveletben, ahol egymásnak esnek a felek full kontaktban, és egy támadóerő ötszörös erőfölényben van a védőhöz képest, az is csak 17–25 százalékos saját veszteséggel kalkulál az első lépcsőben, az áttörés időszakában. Egy békefenntartó műveletben viszont ez bőven egy számjegyű, vagy egynél is kisebb százalék.”

A szakértő kijelentette: a csádi misszióra a Magyar Honvédség teljesen alkalmatlan lenne. Mint mondta, a probléma nem elsősorban a magyar katonák felkészültségével van, hanem a háttérfeltételekkel. Egy ilyen, a szubszaharai Afrikában zajló művelethez ugyanis olyan logisztikai, ellátási és támogatási rendszerre lenne szükség, amellyel a hazai hadsereg jelenleg nem rendelkezik. Úgy látja, még az alapvető ellátás – a víz és az egészségügyi felszerelés – biztosítása is komoly kihívást jelentene, nem is beszélve a fegyverzeti utánpótlásról vagy a légi támogatásról.

Egyúttal leszögezte: „A Magyar Honvédségnek se feladata, se a stratégiai okmányokból levezetett célja, se képessége nincs egy ilyen feladatot végrehajtani, hiszen tényleg semmi keresnivalónk ott.”

Hozzátette: „A honvédség nem arra van, hogy a szubszaharai Afrikában vitézkedjen, hanem arra, hogy szövetséges kötelékekben – mondjuk Afganisztánban, Irakban vagy Koszovóban – vállaljon olyan szerepet, ami nekünk fontos és ránk illik, vagy hogy az országot megvédje. Ez a misszió egyik sem volt.”

Fotó: YouTube / Friderikusz Podcast

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre