Ma 16:17

Magán-titkosszolgálatnak kémkedhetett az Orbán-gateből „Henry”

 Magán-titkosszolgálatnak kémkedhetett az Orbán-gateből „Henry”

Nem az Alkotmányvédelmi Hivatal hivatásos állományának tagjai között kell keresni a Tisza Pártnál kémkedő, „Henry” fantázianéven elhíresült tettest és bűntársait. A csoport egy volt titkosszolga által felfuttatott, a titkosszolgálatoknak is bedolgozó, velük szoros kapcsolatban álló információtechnológiai cég környékén dolgozhat. Ott szerveződött ugyanis egy részben volt nemzetbiztonságiakból álló, politikai lejáratásokra specializálódott, rendkívül jól fizetett különítmény, amelynek nem a Tisza Párt volt az első célpontja: évek óta az ellenzék ellen dolgoznak illegális, titkosszolgálati módszerekkel.

Az Átlátszó forrásai szerint Henry, a Szabó Bence százados által bemutatott ügy egyik főszereplője egy nagyobb, a nemzetbiztonsággal kapcsolatban álló csapat tagja lehetett. „Láttam, ahogy fiatal srácok futtatnak Pegasus és Candiru kémszoftvereket a gépeiken, ők csinálták már a fővárosi megfigyeléseket is” – mondja egy neve elhallgatását kérő forrásunk, aki közelről rálátott az Alkotmányvédelmi Hivataltól (AH) kilépett egykori nemzetbiztonsági tiszt körül szerveződött, szavaival élve „zsarolt hackerekből” álló informális szabadcsapatra.

Egy másik forrásunk szintén „Rogán zsarolható hackereiként” emlegeti a volt nemzetbiztonsági tiszt, valamint a közpénzekkel és titkosszolgálati megrendelésekkel felfuttatott cége környékén szerveződött „alvállalkozói” csoportot.

„Csak akkor lehettél alvállalkozó, ha zsarolható voltál, de mindezt úgy, hogy le lehessen papírozni a zsarolhatatlanságot” – utalt egy forrásunk a titkosszolgálatoknak beszállító cégek körüli kötelező átvilágításokra. Zsarolható például az, akinek priusza vagy folyamatban lévő bűnügye van hackerként, illetve aki több- vagy tízmilliós összegeket vett át számla nélkül.

„Mára azonban közülük is többen bedobták a törölközőt, és kiléptek a zsarolási láncból” – világított rá a csoporton belüli feszültségekre az informátor.

Az Átlátszó forrásai által felvázolt folyamat 2021-ben kezdődött, miután a hivatásosként is informatikával és kibervédelemmel foglalkozó nemzetbiztonsági tiszt – akit egy forrásunk szerint „nem igazán szerettek” a hivatalban – kilépett az AH-tól, és egy Rogán-közeli magántőkealap segítségével felvásárolt egy kiberbiztonsági céget. Ennek a vállalatnak aztán állami megrendelések révén megsokszorozta a forgalmát, amely ma már évente több tízmilliárd forintos bevételt termel.

Egy AH-s forrás szerint hivatalosan is nyomoznak a tiszt után. Ha nem is az egyetlen, de a legvalószínűbb forgatókönyvnek tartják ugyanis, hogy az általa irányított magán-titkosszolgálat kémkedhetett a Tisza Pártnál, és annak tagjai környékezhették meg „Henry” álnéven a „Gundalfként” népi hőssé vált fiatal tiszás önkéntest.

Hogy ennek a házon belüli meccsnek mi lesz a kimenetele az Alkotmányvédelmi Hivatalnál, az a választásokon dőlhet majd el: ha kormányon marad a Fidesz, minden bizonnyal elsikálják az ügyet, és semmit sem hallunk többé róla. Viszont ha tényleg „árad a Tisza”, a vezetőváltások után csontvázak fognak hullani a titkosszolgálati szekrényekből.

„A politika mindig kihasznált minket” – jegyezte meg az egyik érintett.

A kormánypárti magán-titkosszolgálat felépítéséről forrásaink alapján azt sikerült megtudnunk, hogy a hackereken és IT-szakembereken kívül egykori NAV-os és AH-s hírszerzők, profilozók, valamint leszerelt rendőrök is részt vesznek a munkájában, akik a közszolgálatban elérhető bérek sokszorosát keresik havonta.

Az illegális megfigyelésekben, lehallgatásokban és hackelésben segítségükre van, hogy többféle, a dark webről beszerzett kiberfegyvert, továbbá mesterségesintelligencia-eszközöket is használnak. Attól sem riadnak vissza, hogy magukat közműszolgáltatók egyenruhás szerelőinek álcázva vagy ismert távközlési cégek nevében eljárva közelítsék meg az aktuális célpontot, esetleg fociultrák közreműködését kérjék.

Több forrásunk is úgy tudja, hogy egy olyan, évek óta aktív csoportról van szó, amely 2021 óta készíti az ellenzéket lejárató hangfelvételeket. Ezek azután a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda közreműködésével a kormánypárti sajtóhoz kerülnek propagandacélra. Hasonló módon operálnak most a Tisza Párt környékén is: a kormánypárti sajtóban és az interneten terített, leleplezőnek szánt választási hangfelvétel-dömping az ő kezük munkáját dicséri.

Ők lehetnek a felelősek a Tiszánál történt tavalyi Discord-szerveres és „Tisza Világ” appos adatszivárgásokért is, amelyek során önkéntesek ezreinek személyes adatai kerültek ki a nyílt internetre, sőt egy térképre is.

Egy korábban – még „Buddha előtt” – a Tisza-stábban is megfordult informatikus forrásunk azt mondja: annak idején ő elkészített „egy rendes IT-tervet komplett biztonsági résszel, hogy ne legyenek adatszivárgások”, és egy olyan informatikai infrastruktúra létrehozását javasolta, „amit nemcsak Tóni, de sem az oroszok, sem a kínaiak, sőt, még az amcsik sem tudnának meghackelni”.

Ezután azonban hamarosan „lekémezték és kiszorították” a pártból, az általa javasolt információbiztonsági fejlesztések nem valósultak meg, és elmondása szerint „minden kockázat, amit beazonosítottam, bekövetkezett azóta”.

Fotó: Pixabay

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak