Ma 10:45

A sükösdi tamburazenekar vezetője nem akar találkozni Toroczkaival

A sükösdi tamburazenekar vezetője nem akar találkozni Toroczkaival

A Mi Hazánk országgyűlési képviselőinek kivonulása a sükösdi tamburazenekar előadásáról ledöbbentette a társulat vezetőjét. Nébl Zsoltot a szélsőjobboldali párt elnökének asszisztense nemrég kereste meg telefonon, azonban nem járt sikerrel.

„Két nappal később később felhívott Toroczkai László asszisztense, a pártvezető egy személyes találkozót szeretett volna velem” – mondta el az RTL Házon kívül című műsorában Nébl Zsolt, valamint hozzátette azt is, hogy a Mi Hazánk „értékrendje” és az övé eléggé messze állnak egymástól. 

Az egykori ausztriai vállalkozó rövidre zárta a beszélgetést, kőkemény és egyenes választ adott a megkeresésre.

Az emberi értékhez méltatlannak tartotta a Mi Hazánk viselkedését a 100 Tagú Cigányzenekar is. Az együttes szerint kirekesztéssel ér fel, hogy a hattagú párt frakciója a származásuk miatt fordított hátat egy gyermekekből álló zenekarnak. Tiszteletlennek, suttyóknak és óvodás lúzereknek nevezte a Mi Hazánk képviselőit Mehringer Marci. Az énekes szerint ennek a pártnak nincs semmi keresnivalója a parlamentben. Toroczkai László pártelnök a produkciók sorrendjének megváltoztatásával igyekezett magyarázni a botrányos távozásukat az ülésteremből, a cselekedetet tiszteletlennek tartotta Magyar Péter miniszterelnök is - írja az Index.
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak