Ma 09:38

Új honvédelmi korszakot hirdetett Ruszin-Szendi Romulusz

Új honvédelmi korszakot hirdetett Ruszin-Szendi Romulusz

Átfogó honvédelmi reformokat és a katonák megbecsülését középpontba állító intézkedéseket ígért 2027 januárjáig Ruszin-Szendi Romulusz. A miniszter erősebb honvédelmi törvényt, kiszámítható katonai életpályamodellt, valamint több korábbi botrány kivizsgálását jelentette be.

Facebook-videóban ismertette terveit Ruszin-Szendi Romulusz, aki szerint elfogadhatatlan, hogy katonákat indoklás nélkül lehessen eltávolítani a rendszerből. Ennek megszüntetésére egy olyan, méltányos és kiszámítható rendszert dolgoznak ki, amely tisztességes lezárást biztosít a szolgálatban eltöltött évtizedek után. Célja, hogy az új szabályozás 2027. január 1-jén már hatályba lépjen.

A miniszteri meghallgatásán hangsúlyozta: az új vezetés egyik legfontosabb feladata a honvédség moráljának helyreállítása és a nemzetközi szövetségesek bizalmának visszaszerzése. Kiemelte, hogy Magyarország csak olyan külföldi missziókban vesz részt, amelyek valóban az ország érdekeit szolgálják, ugyanakkor kijelentette: magyar katonák nem mennek Csádba.
Bejelentette azt is, hogy kivizsgálják a tervezett csádi misszióval kapcsolatos korábbi kiadásokat, valamint újra megvizsgálják a 2024-ben elhunyt, Csádba akkreditált katonai attasé halálának körülményeit.

A minisztérium emellett több vitatott ügyet is felülvizsgál. Ezek közé tartozik a kézigránát-baleset, a Védelmi Beszerzési Ügynökséget ért kibertámadás, a MiG–29-es repülőgépek eltűnt alkatrészeinek ügye, a fiktív tartalékosok kifizetése, valamint a filmforgatásról eltűnt haditechnikai eszközök esete. Vizsgálat indul a honvédségi beszerzések és a védelmi ipar privatizációjának körülményei miatt is.

A miniszter korábban már bejelentette, hogy a Mária Terézia laktanya ismét a Petőfi nevet viseli majd. Emellett minden alakulat lehetőséget kap arra, hogy visszavegye történelmi nevét és hadrendi számát.

Ruszin-Szendi Romulusz szerint az új időszakban ismét „a katona kerül a középpontba”. Ennek részeként az állomány tagjai plusz tíz nap szabadságot kapnak, május 21–22-ét pedig szolgálatmentes nappá nyilvánították a honvédség számára.

Fotó: Facebook/Ruszin-Szendi Romolusz

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak