Kegyelmi ügy: A Sándor-palota kiadta a dokumentumokat, Novák Katalin színvallását kéri Magyar Péter
A Sándor-palota által nyilvánosságra hozott kegyelmi dosszié szerint K. Endre ügyében mind az Igazságügyi Minisztérium, mind az államfői hivatal apparátusa a kérvény elutasítását javasolta, Novák Katalin azonban végül kegyelmet adott. Magyar Péter miniszterelnök szerint Novák Katalinnak kell elmondania, mi történt.

A Sándor-palota által nyilvánosságra hozott kegyelmi dosszié szerint K. Endre ügyében mind az Igazságügyi Minisztérium, mind az államfői hivatal apparátusa a kérvény elutasítását javasolta, Novák Katalin azonban végül kegyelmet adott. Magyar Péter miniszterelnök szerint Novák Katalinnak kell elmondania, mi történt.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatala pénteken reggel közzétette a K. Endre kegyelmi ügyével kapcsolatos iratokat.
Mint ismert, K. Endrét a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazások eltussolásával vádolták meg. Jogerősen elítélték, majd 2023-ban Novák Katalin akkori köztársasági elnök kegyelmet adott neki, majd amikor ez kiderült, országos felháborodást keltett, amelybe Novák mellett belebukott Varga Judit igazságügyi miniszter is.
A kormány a napokban már közzétette a birtokában lévő iratokat:
1. Az Igazságügyi Minisztérium kegyelmi főosztályának előterjesztése
2. A kegyelem gyakorlását dr. Répássy Róbert parlamenti államtitkár nem javasolja
3. Varga Judit miniszter Novák Katalin államfőnek írt levele
4. Novák Katalin pozitív kegyelmi döntését Varga Judit 2023. április 27-én ellenjegyezte
5. Feljegyzés arról, hogy a miniszteri feljegyzéstől eltérően K. Endre kegyelemben részesült
6. Az ügyről készült feljegyzés Tuzson Bence igazságügyi miniszter részére
Magyar Péter miniszterelnök, akkor úgy nyilatkozott, szerinte elképzelhető, hogy a volt feleségét, Varga Juditot csőbe húzták, amikor a Novák Katalin államfőtől visszaérkezett dokumentumok kapcsán nem jelezték neki, hogy a köztársasági elnök megváltoztatta K. Endre kegyelmi kérvényének elbírálását.
A kormányfő csütörtökön szólította fel az államfőt, hogy még aznap hozza nyilvánosságra kegyelmi dossziét.
Nem a kormánynak adták oda, hanem nyilvánosságra hozták
A Sándor-palota pénteken közölte: a köztársasági elnök támogatja a „kegyelmi ügy” kivizsgálását, és kész az együttműködésre, ugyanakkor sajnálattal vették tudomásul, hogy a kormány nem segíti az iratok szakszerű átvételét. Ezért a hivatal – a nagy közérdeklődésre tekintettel – a birtokában lévő dokumentumokat saját honlapján teszi közzé, miközben bírálja, hogy az állami szereplők közti kommunikáció a nyilvánosság előtt zajlik.
Az államfői hivatal honlapjára feltöltött kilenc darab irat között megtalálható:
• 2023. március 9-i feljegyzés az ún. Hunnia-perben született 2023. március 9-i ítéletről, valamint a pápai felhívásra, illetve pápai látogatáshoz kapcsolódóan gyakorolt egyéni kegyelemről
• 2023. április 3-i feljegyzés a kegyelmi előterjesztések aktuális állásáról
• Az igazságügyi miniszter 2023. évi IV. kegyelmi előterjesztésének fedlapja
Péntek reggel az iratok nagyon lassan vagy egyáltalán nem töltődtek be, és a Sándor-palota főoldala is akadozott, valószínűleg a túlterheltség miatt, annyi azonban kiderült, hogy a köztársasági elnök kabinetfőnöke sem támogatta K. Endre kegyelmét – ehhez elutasító határozattervezet is készült –, de Novák Katalin ennek ellenére indoklás nélkül kegyelmet adott.
Fontos szerepe volt a köztársasági elnök kabinetfőnökének
Az MTI közzétett egy összefoglalót a dokumentumok tartalmáról, amelyben azt írta, hogy az ügyiratból nem állapítható meg a K. E. esetében gyakorolt kegyelem indoka.
A Sándor-palota honlapján elérhető, több mint kéttucatnyi dokumentum összefoglalójában az áll, hogy Novák Katalin köztársasági elnök – Ferenc pápának a világ államfőihez intézett, kegyelem gyakorlására irányuló, 2022 decemberi általános felhívására figyelemmel – azt a döntést hozta, hogy a pápa 2023. április 28-i látogatásához kapcsolódóan több személy számára kíván egyszerre kegyelmet adni.
Mint írták, a Sándor-palota a kegyelmi ügyek köztársasági elnöki döntéshozatalra való előkészítésért felelős szervezeti egység az Alkotmányossági és Jogi Igazgatóság volt, amelyet az ügy előkészítésének időszakában hatályos szervezeti és működési szabályzat szerint közvetlenül a köztársasági elnök kabinetfőnöke irányított.
Az igazgatóság az igazságügyi miniszter által több korábbi kegyelmi előterjesztés keretében felterjesztett, a Sándor-palota előtt folyamatban lévő ügyekből 2023. április 24-i keltezéssel készített döntés előkészítő anyagot a köztársasági elnöknek.
Ez az anyag, a szokásoknak megfelelően, a döntésre javasolt változatban a határozatok tervezetét, valamint a felterjesztő feljegyzést tartalmazta; a feljegyzés röviden ismertette a pozitív javaslattal érintett ügyeket, illetve egyes elutasításra javasolt ügyeket is, a részletes ügyismertetést pedig a feljegyzéshez csatolt melléklet tartalmazta.
A köztársasági elnöknek címzett felterjesztő feljegyzéshez – a szokásos eljárásrend szerint – az igazgatóság akkori vezetőjének aláírása mellett a köztársasági elnök akkori kabinetfőnökének a jóváhagyására is szükség volt – tették hozzá.
A kérelem elutasítását javasolták Novák Katalinnak
A dokumentum szerint K. E. ügye az igazságügyi miniszter 2023. évi IV. számú kegyelmi előterjesztésének részét képezte, amely 2023. április 19-én érkezett be a Sándor-palotába.
A köztársasági elnöknek címzett, 2023. április 24-én kelt felterjesztő feljegyzést a köztársasági elnök kabinetfőnöke olyan tartalommal hagyta jóvá, hogy a bevett gyakorlattól eltérően kétféle, egy elutasító és egy kegyelem gyakorlására irányuló döntési változatot tartalmazott, azzal, hogy a felterjesztő feljegyzés a két döntési változat közül – a miniszteri előterjesztéssel egyezően – egyértelműen a kérelem elutasítására irányuló döntést javasolta a köztársasági elnök részére. A felterjesztő feljegyzésben a kérelem elutasítására irányuló döntési javaslat indokaként kifejezetten rögzítésre került a bűncselekmény jellegére való utalás,
és az is szerepelt benne, hogy az elítélt már az otthonában tölti a börtönbüntetést, továbbá hamarosan eléri a nyugdíjkorhatárt, így munkába állása – és ezáltal a foglalkozástól eltiltás elengedése és a mentesítése – sem indokolt – közölték. Emellett röviden bemutatta a kérelem tartalmát, a terhelt családi, szociális és egészségi körülményeit, továbbá megismételte a kérelem elutasítására tett javaslatot.
Az elutasításra tett javaslat indoka az Igazságügyi Minisztériummal egyezően az volt, hogy a bűnösség kérdése nem vizsgálható a kegyelmi eljárásban, az elítélt a reintegrációs őrizet alatt a foglalkozástól eltiltás hatálya alá nem tartozó munkát vállalhat, és az elítélt esetében nem állapítható meg a büntetés jellegén túlmutató hátrány.
Nem volt szokásos az ügymenet
Az igazgatóság a feljegyzést, az összefoglalót, valamint a határozattervezeteket papír alapon 2023. április 24-én terjesztette fel a köztársasági elnök kabinetfőnökéhez.
A pápalátogatáshoz kapcsolódó kegyelmi határozatok köztársasági elnöki aláírására – az eredetileg tervezett 2023. április 25-i időpont helyett – végül 2023. április 27-én került sor – írták.
A köztársasági elnöki aláírást követően, a rendes ügymenettől eltérően, az aláírt eredeti határozat – a többi pozitív határozathoz hasonlóan – nem került vissza az igazgatósághoz, és a miniszteri ellenjegyzésre történő megküldés sem a szokásos átirattal együtt történt.
Arról, hogy a köztársasági elnök K. E. ügyében a két változat közül melyik határozatot írta alá, az igazgatóság is csak akkor értesült, amikor a határozatot már az igazságügyi miniszter is ellenjegyezte, és az ellenjegyzés megtörténtéről az Igazságügyi Minisztériumtól tudomást szerzett.
Megjegyezték, hogy a rendes ügymenet alapján a szokásos eljárásrend az lett volna, hogy az Elnöki Titkárság visszaküldi az igazgatóságnak az aláírt határozatokat,
amelyeket az igazgatóság kísérőlevéllel és a felterjesztett iratanyaggal együtt továbbít az Igazságügyi Minisztériumba ellenjegyzés céljából.
Az igazgatóság 2023. május 2-án, immár a rendes ügymenet szerint, az Igazságügyi Minisztériumba megküldte az aláírt elutasító határozatokat ellenjegyzés céljából, valamint visszaküldte az Igazságügyi Minisztérium által felterjesztett iratanyagot.
Ellenjegyzést követően az Igazságügyi Minisztérium a határozatok hiteles példányát megküldte a Sándor-palota részére (az eredeti határozatok és az iratanyag az Igazságügyi Minisztérium irattárában kerültek elhelyezésre).
A 2023. évi IV. kegyelmi felterjesztésben szereplő többi – a 2023. április 27-i döntéssel nem érintett – ügyben 2023. június 5-én születtek meg az elutasító elnöki döntések. A határozatok rendes ügymenet szerint, írásos átirattal, 2023. június 7-én kerültek megküldésre az Igazságügyi Minisztériumba ellenjegyzés céljából – áll a dokumentumban.
Magyar Péter: Novák Katalin valljon színt
A miniszterelnöknek a dokumentumok láttán van még hiányérzete – mint ahogy a társadalomnak is lehet. Facebook-oldalán úgy reagált, hogy
„a ma nyilvánosságra került információk után felszólítom Novák Katalint, hogy 3 év késéssel valljon színt, hogy az Orbán-család utasítására/kérésére adott-e kegyelmet Kónya Endrének.”
Fotó: MTI





