Ma 12:11

Republikon Intézet: jót tett a rendszerváltás az M1 híradójának is

Republikon Intézet: jót tett a rendszerváltás az M1 híradójának is

A Republikon Intézet a közmédia híradóját vette górcső alá közel egy éven keresztül. A NER időszakában a hírműsorok rendkívül elfogultak voltak a kormánypárttal, Magyar Pétert pedig folyamatosan igyekeztek lejáratni. A választások után látványosan változott a helyzet, a híradó objektivitása ugyan hagy még kivetnivalókat maga után, de az egy évvel korábbi időszakhoz képest a műsor jóval kiegyensúlyozottabb lett.

A Republikon Intézet tavalyi évének egyik fontos projektje volt a 11 hónapon át tartó közmédiafigyelés. Február és december között megnéztük és elemeztük az M1 összes 19:30-as híradóját és megállapítottuk, hogy azok alapján az MTVA fenntartásában működő közmédia nem felel meg a közszolgáltatási standardoknak. A hírműsor rendkívül elfogult a Fidesz-KDNP-vel, jellemzően a korábbi kormánypártok politikai narratíváját kommunikálja, a híreket keretező szakértők és politikusok túlnyomórészt ezekhez a pártokhoz köthetők, az ellenfelet (kifejezetten a Tisza Pártot és Magyar Pétert) pedig rendkívül dehonesztáló módon mutatják be.

Ezen kívül a politikai hírek forrásai döntő többségükben a Fideszhez és holdudvarához kötődő orgánumok, mint a Magyar Nemzet, az Origo vagy a Patrióta. Amióta viszont a Tisza Párt megnyerte a választást, a közmédia működése jelentősen változott, áprilisban elvégzett kutatásunk szerint a híradók az MTVA-n korábban soha nem látott szakmaiságot (még ha nem is kifogástalant) tükröztek.

Megszűnt Magyar Péter démonizálása

Pozitív ábrázolást is láthattunk már, amikor Magyar Péter jó hangulatú lengyel útjáról számoltak be egy lendületes montázs keretében. Eközben a Fidesz esetében megjelent a negatív ábrázolás, ami összességében több időt is tett ki, mint a pozitív. A negatív ábrázolás azonban minden esetben Varga Juditra, Novák Katalinra és Balog Zoltánra korlátozódott és értelemszerűen a kegyelmi ügyre.

Tavaly politikai témában 17 megszólaltatott szakértő volt, akik egy Portfolio újságíró kivételével egyértelműen a Fideszhez kötődtek. 2026-ban ehhez képest az összesen 22 nyilatkozó között már kisebbségben vannak a politikai híradóban a fideszes szakértők (6 fő), és több független szakértő (16 fő) nyilatkozott meg politikai témákban.

A tavaly ilyenkor hivatkozott 36 hír forrása is erősen torz volt, a következőképp oszlott meg: MTI 0, fideszes médiumok 22, független médiumok 3, külföldi médiumok 11. Ehhez képest 2026-ban a 16 idézett hírforrásból: MTI 3, fideszes médiumok 2, független médiumok 7, külföldi médiumok 4. Jól látható tehát, hogy a hírforrások jelentősen diverzifikálódtak a vizsgált időszakban, sőt, 2025-ben soha nem volt olyan időszak, amikor a független hazai médiumok hivatkozásai számukban lehagyták volna a kormányzatiakat.

Orbán Viktor és Magyar Péter megítélése a kutatás legfontosabb kérdésköre volt

Orbán Viktor neve tavaly a vizsgált héten 33 alkalommal hangzott el, a kvalitatív vizsgálatunk alapján szinte kizárólag pozitív színben. Ehhez képest Magyar Péter ugyanekkor 87 említéssel jelent meg kizárólag negatív színben. 2026-ra azonban jelentősen megváltozott ez. Darabszámra Orbán 4 és Magyar 182 említése óriási különbséget mutat. Orbán nem csak a nyilvánosságból, de a híradóból is teljesen eltűnt. A híradó egész héten annyit foglalkozott a volt miniszterelnökkel, hogy a Magyar Nemzetnek adott interjúját (kritika nélkül) szemlézte.

Magyar 2026-ban teljesen semlegesen tűnt fel. Különösen érdekes megnézni a Magyar Péter nevét megelőző vagy követő 9 szó változását. 2025-ben 43 alkalommal tűnt fel Magyar neve környezetében az „ukrán/Ukrajna” szó, 11 alkalommal a „titkosszolgálat” szó, 13 alkalommal „Ceber Roland” neve, akit a híradó következetesen ukrán kémként jelenített meg. A vizsgált héten olyan címei voltak a hírblokkoknak mint „Magyar Péter és az ukrán titkosszolgálatok összehangolt támadást indítottak Magyarország ellen” vagy „Elemzők szerint nem véletlen, hogy Magyar Péter honvédség elleni támadása és az ukrán titkos szolgálati akció ilyen szorosan követte egymást”.

Bár a híradó objektivitása továbbra is hagy kivetnivalókat maga után, azonban az egy évvel korábbi időszakhoz képest a műsor jóval kiegyensúlyozottabb. 

A szerkesztők már nem próbálnak látványosan utóvédharcot folytatni a híradóban a Tisza Párt ellen. Ettől függetlenül számos olyan hír is bekerült, amivel egyértelműen a Tisza Párt kapcsán kívánnak negatív üzeneteket sugalmazni. Fontos lesz viszont ezt a kutatást hosszabb időtávon fenntartani majd azután, hogy a Magyar-kormány végrehajtotta a korábban megígért strukturális változásokat a közmédia területén.
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre