Perintfalvi Rita: „16 évig kínozta ez a rezsim ezt a nemzetet”

Hány ember életét lehet tönkretenni egy politikai célokat szolgáló lejárató kampánnyal? Meddig tekinthető véleménynek a szervezett rágalmazás? És milyen társadalom épül ott, ahol a propaganda nem vitázik, hanem megsemmisíteni próbál?

Perintfalvi Rita teológus szerint az ellene indított támadássorozat éppen ezt a mechanizmust mutatta meg a maga teljességében. Állítása szerint különböző platformokon, médiumokban és véleményformálók részvételével bontakozott ki egy olyan kampány, amelynek célja nem a vita, hanem a személyes hitelesség megsemmisítése volt.

A beszélgetésben Perintfalvi egy összehangolt lejárató kampány képét rajzolta fel, amelyben állítása szerint szélsőjobboldali portálok, kormányközeli médiumok, influenszerek és közéleti szereplők egymást erősítve alakították és terjesztették ugyanazt a narratívát. Név szerint említette a Kurucinfót, a Vadhajtásokat, a Magyar Jelent és a Szent Korona Rádiót, majd elmondása szerint a történet később megjelent az Index, az Origo, a Demokrata és a Pesti Srácok felületein is. Az influenszerek és véleményformálók közül Perintfalvi név szerint említette Hont Andrást, Jeszenszky Zsoltot és Skrabski Fruzsinát mint olyan szereplőket, akik szerinte hozzájárultak a róla kialakított negatív narratíva erősítéséhez. A Vadhajtások kapcsán külön megemlítette annak meghatározó arcát, Bede Zsoltot is, akit szintén a lejárató kampány markáns szereplőjeként nevezett meg.

A politikai karaktergyilkosság ugyanis nem csupán egyetlen ember ellen irányuló támadás. A célpont ugyan egy személy, a valódi üzenet azonban a társadalom egészének szól: bárkivel megtörténhet, aki kritikát fogalmaz meg, kérdéseket tesz fel vagy kényelmetlen ügyeket tár fel. Az elmúlt évek magyar közéletében egyre gyakrabban jelentek meg olyan kampányok, amelyek nem az érvek ütköztetésére, hanem az ellenfél hiteltelenítésére épültek. A lejáratás eszköztára ismerős: manipulált tartalmak, kiragadott mondatok, összehangolt médiatámadások, valamint a közösségi média kommentmezőiben elszabaduló gyűlölet. A történet túlmutat egyetlen ember ügyén. A propaganda egyik legfontosabb sajátossága ugyanis, hogy nem egyszerűen meggyőzni akar, hanem félelmet kelteni és példát statuálni. Az üzenet világos: aki kilép a sorból, annak számolnia kell a nyilvános megalázás lehetőségével.

Perintfalvi szerint különösen veszélyes, amikor a politikai kommunikáció összekapcsolódik a lejáratás eszközeivel, és a közéleti vitákat személyes megsemmisítő hadjáratok váltják fel. Ahogy fogalmazott:

„Itt tényleg volt egy bántalmazó rezsim, egy bántalmazó vezetővel, a bántalmazó propagandájával, akik tulajdonképpen 16 évig kínozták ezt a nemzetet.”

A karaktergyilkosság ugyanakkor nem csupán a közszereplőket érinti. Minden egyes lejárató kampány rombolja a közbizalmat, erősíti a félelmet és hozzájárul ahhoz, hogy egyre kevesebben merjenek megszólalni vagy kiállni másokért. A propaganda hosszú távú következménye talán éppen ez: nemcsak ellenfeleket gyárt, hanem hallgatást is. A közbeszéd állapotáért azonban nem kizárólag a politikai szereplők felelősek. A közösségi média korában a rágalmak továbbosztása, a gyűlöletkeltő kommentek vagy a bizonyítatlan állítások terjesztése mind hozzájárulnak ahhoz a légkörhöz, amelyben a karaktergyilkosság működőképes eszközzé válik.

A demokrácia alapja a vita. A propaganda alapja a megbélyegzés.

Amikor az utóbbi válik uralkodóvá, nem csupán az érintettek sérülnek, hanem maga a nyilvánosság is. És talán ez a karaktergyilkosság legnagyobb sikere: amikor már nem az igazság számít, hanem az, hogy ki tud hangosabban, nagyobb erővel és több felületen támadni.

A kérdés végül nem az, hogy lehet-e egy embert lejáratni. A történelem azt mutatja, hogy igen.
A valódi kérdés az, hogy egy társadalom meddig hajlandó ezt eltűrni.

A Sorsok mögött adása itt látható: