A korábban soha nem látott bevétel ellenére is veszteséges MOHU

Három évvel ezelőtt került monopolhelyzetbe a MOHU a hazai hulladékpiacon. Rengeteg kritika érte a rendszert, mert nem látni, mennyire hatékony, vagy éppen hogyan alakulnak az újrahasznosítási célszámok. A Kontroll stúdiójában először vitatkozik nyíltan a koncesszor és egy szakmai szervezet képviselője. Az egyik sarokban Runtág Tivadar, a MOHU stratégiai és fenntarthatósági igazgatója, a másikban Szlávik Mónika, a Magyar Fémkereskedők Szakmai Egyesületének elnöke.

Mindig vannak kritikus hangok, de a rendszer működik – mondta Runtág Tivadar a MOHU stratégia és fenntarthatóság igazgatója a Kontroll stúdiójában. Három év telt el a hulladékkoncessziós rendszer elindulása óta, miután az Orbán-kormány egy pályázat után 35 éves időtartamra leszerződött a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.-vel (Mol). Ennek értelmében az olajipari vállalat leánycége, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) koordinálja a kommunális (lakossági) szemétszállítást és az intézményi (ipari) hulladékbegyűjtés, -feldolgozás, -kezelés nagy részét.

A lakossági szemétszállításban nem sok változás történt, nagyrészt azok az állami, önkormányzati szereplők szállítják el a szemetet, akik eddig, csak most már a MOHU alvállalkozójaként. Az intézményi piaccal viszont nagyot fordult a világ.

Ebben a szegmensben korábban szabadon versenyeztek a cégek: ajánlatot tettek a hulladékbirtokosoknak, például egy élelmiszerláncnak, hogy elvihessék a csomagolási papírhulladékot.

A lánc azzal szerződött, aki a legtöbbet ígérte a kartonpapírért. A koncessziós rendszer elindulásával a MOHU került monopolhelyzetbe, megszűnt a verseny. A Mol leánycége dönti el, hogy kivel és milyen feltételekkel köt alvállalkozói szerződést. Akinek nincs szerződése a MOHU-val, nem üzletelhet koncessziós hulladékkal.

„Éves szinten 4-4,2 millió tonna hulladék képződik Magyarországon, ebből 3,4 millió tonnát tesz ki a közszolgáltatási rész, vagyis ami a lakosságnál keletkezik” – mondta Runtág Tivadar, aki szerint csak 20-25 százalékot tesz ki az intézményi szegmens. A MOHU igazgatója szerint ez a „csak” azonban rendkívül fontos, hiszen egy működő rendszert kellett átalakítaniuk.

A korábban szabadon kereskedő cégek, a MOHU alvállalkozójaként minden esetben megkapják az elvégzett munka után járó fizetséget. Változás az is, hogy a különböző hulladékok világpiaci árának változásától függetlenül az alvállalkozókat a szerződésben vállalt áron fizeti ki a MOHU.

A MOHU 35 évre kapta a koncessziót, az alvállalkozók azonban csak kétéves kontraktusokat kapnak a cégtől, ami Szlávik Mónika szerint nem támogatja a beruházási kedvet és a kiszámíthatóságot. Szlávik Mónika arról is beszélt, hogy míg korábban az állam 15 milliárd forintos támogatást nyújtott a szegmensnek, addig a MOHU 230 milliárd forintból gazdálkodhat az EPR-díjaknak köszönhetően.

A koncessziós rendszer indulásával ugyanis párhuzamosan startolt el a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR), amelyben a termékek gyártói viselik a pénzügyi felelősséget a hulladékkezelésért a termék teljes életciklusa során.

Magyarul a gyártók fizetnek a termékek és csomagolóanyagok jövőbeli hulladékkezeléséért: újrahasznosításáért vagy ártalmatlanításáért. Ez az EPR-díj, amit a gyártók és az első magyarországi forgalomba hozók közvetlenül a MOHU-nak fizetik meg. A hazai EPR-díjak eddig is magasak voltak, egy számítógépes monitor után fizetendő összeg például ötször akkora, mint Ausztriában. Az EPR váltja fel lényegében a korábbi termékdíjas rendszert.

Az új rendszer érdekessége, hogy a termékdíjat a vállalatok a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon (NAV) keresztül az államnak fizették, az EPR-t viszont egy magáncégnek, a MOHU-nak utalják közvetlenül a vállalkozások. Másik érdekesség, hogy míg termékdíjból 85-90 milliárd forint folyt be éves szinten, addig az EPR-díjból mintegy 230 milliárd forintos bevételre tesz szert a MOHU.

A kommunális hulladékszállítás mintegy 50 milliárd forintos veszteséget okozott az államnak, a MOHU-nak tavaly már közel 70 milliárdos mínuszt hozott. Az intézményi szegmensben profitorientált cégek versenyeztek, ahol nyereség keletkezett. Vagyis a MOHU 70 milliárdot bukik a lakossági szemétszállításon, miközben az intézményi szegmens legrosszabb esetben is nullás. Ezzel áll szemben a 230 milliárd forintos EPR-Díjbevétel.

Ha ebből levonjuk a 70 milliárdot, akkor 160 milliárd forint marad. A MOHU eközben a tavalyi évet is 47 milliárdos veszteséggel zárta, így mintegy 200 milliárd forint sorsa kérdéses.

A MOHU beszámolójából csak az derül ki, hogy 431 milliárdért vett igénybe szolgáltatásokat a cég.

Runtág Tivadar ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy 180 milliárd forintba került a MOHU-nak a kukák és konténerek ürítése. 120 milliárd forintba került az előkezelésért, vagyis a hulladék kiválogatásáért, bálázásáért, kifizetett összeg. Runtág szerint további 50 milliárdot fizetett ki a MOHU a lerakási díjért, ennyibe került az, hogy szeméttelepekre kivigyék a hulladékot. Energetikai hasznosítás költsége 15 milliárd forint volt, ennyibe került az, hogy elégették a hulladékot. 

A kötelező visszaváltási rendszer (DRS) üzemeltetése 20 milliárd forintba került. Emellett 35 milliárdot fizetett ki a MOHU hulladékszállításra, 30 milliárdot pedig kompenzációra, vagyis azon hulladékbirtokosok, akik elkülönítve rakták le a hulladékot.

Szlávik Mónika arra hívta fel a figyelmet, hogy a települési hulladék több mint a felét lerakóba tették, vagyis elásták. Az uniós előírások szerint ezt 10 százalék alá kell csökkenteni 2035-re. Arra is kíváncsi volt, hogyan alakulnak az Európai Unió felé vállalt újrahasznosítási célszámok. „Idén fogja a MOHU a 2024-es célszámokat publikálni” – közölte Szlávik, aki szerint ez túl késő, a piac csak két évvel később jut fontos információkhoz. Szlávik szerint a hulladék 30 százaléka került újrahasznosításra, ami nagyon messze van a 65 százalékos céltól.

A beszélgetést itt lehet megnézni: