Nem küldhettek volna Rogánék politikai tartalmakat a vakcinás emailcímekre
Jogerős ítélet született: az Ítélőtábla szerint jogellenesen kezelte a volt kormány a vakcinaregisztráció során megadott emailcímeket, amikor politikai tartalmú üzeneteket küldött.

Jogerős ítélet született: az Ítélőtábla szerint jogellenesen kezelte a volt kormány a vakcinaregisztráció során megadott emailcímeket, amikor politikai tartalmú üzeneteket küldött.
A vakcinainfo.gov.hu oldalt 2020-ban hozták létre, ahol az oltásra regisztrálók emailcímüket is megadhatták. A bíróság döntése szerint a kormányt semmi sem jogosította fel, hogy tetszőleges témában keresse meg az érintetteket.
Az adatokat csak olyan konkrét célra lehetett volna felhasználni, amelyhez a regisztrálok tudatosan hozzájárultak – írta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet közleményében.
Már 2020-ban, az oldal indulásakor felmerültek adatkezelési aggályok, mivel az opcionális adatkezelési felhatalmazás túl tág kereteket biztosított a kormánynak az emailcímek felhasználására. 2021-ben a TASZ egy érintett képviseletében indított pert, miután a járványügyi regisztráció során megadott címre később politikai tartalmú levelek is érkeztek.
Az ügyben korábban már nem jogerős ítélet is született. A Fővárosi Törvényszék akkor szintén jogellenesnek bírálta, hogy a vakcinaregisztráció során megadott személyes adatokat politikai tartalmú üzenetek küldésére használták. Az ügy ezen korábbi szakaszáról ebben a cikkünkben olvashatnak részletesebben.
Rogán Antal által irányított Kormányzati Tájékoztatási Központtól 2025-ben, például a nemzeti konzultációról és a kormány háborúval kapcsolatos álláspontjáról szóló üzenetek érkeztek.
A szervezet szerint a jogerős döntés után a jogsértően kezelt email-adatbázist törölni kell, és a hasonló adatkezelési gyakorlatokat is megkell szüntetni.




