47 perce

Kevesebben látogatták az idei Szigetet, a veszteség is nagyobb lett a tervezettnél

Kevesebben látogatták az idei Szigetet, a veszteség is nagyobb lett a tervezettnél

A tavalyinál jóval kevesebben, várhatóan 350–360 ezren látogattak el az idei Szigetre, miközben a fesztivál vesztesége is meghaladja az előzetesen tervezett 1,5 milliárd forintot. Gerendai Károly szerint azonban az idei év elsősorban a jövő megalapozásáról szólt, és úgy látja, sikerült kijelölniük a fesztivál új irányát.

0

„A legfontosabb célunk az idei rendezvénnyel az volt, hogy megmutassuk, merre akarunk tovább menni. A reakciókból azt látom, hogy ez a teszt jól sikerült, szinte mindenki kedvezően fogadta az erőfeszítéseinket. Szerintem csináltunk egy tök jó Szigetet, ami megalapozhat egy jövő évi fellendülést” – mondta Gerendai Károly, a Sziget alapítója a fesztivál zárónapján.

A tavalyi, hatnapos rendezvényen 416 ezren vettek részt, idén azonban várhatóan csak 350–360 ezer látogató érkezett a fesztiválra. Gerendai szerint az idei és a tavalyi adatokat ugyanakkor nem lehet közvetlenül összehasonlítani, mivel idén a bérletek öt napra szóltak, amelyeket egy mínusz egyedik és egy nulladik nappal egészítettek ki.

„Tavaly ősszel hirtelen kellett átvenni a fesztivált a távozó külföldi tulajdonosoktól, utána a politikai viták miatt szűnt meg majdnem a Sziget. Tavasszal optimisták voltunk, de a remélt számoktól el fogunk maradni” – fogalmazott.

A korábbi tulajdonos, a londoni székhelyű Superstruct Entertainment alatt tavaly 2,8 milliárd forintos veszteséget termelt a fesztivál. Az idei évre, amelyet „kármentesítő” vagy „befektető” évnek neveztek, ezt 1,5 milliárd forintra szerették volna csökkenteni, mintegy 400 ezres látogatószám mellett. A vártnál alacsonyabb érdeklődés miatt azonban a veszteség ennél nagyobb lesz.

Gerendai szerint ennek három fő oka van. A szervezés és a jegyértékesítés négy hónapos késéssel indulhatott el, miközben korábban már ebben az időszakban értékesítették a bérletek mintegy harmadát. Emellett a forint erősödése megdrágította a fesztivált a külföldi látogatók számára, a magyar közönséget pedig a nyári kánikula, a szárazság és az energiaellátással kapcsolatos bizonytalanságok is visszatartották.

Idén tovább nőtt a magyar látogatók aránya: már a közönség 53 százalékát tették ki. A külföldiek száma viszont csökkent. Bár a szomszédos országokból többen érkeztek, a Sziget hagyományosan fontos piacain, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban és Olaszországban visszaesett az érdeklődés. A háborúk miatt Izraelből, Ukrajnából és Oroszországból is drasztikusan kevesebb vendég érkezett, míg a távolabbi országokból az emelkedő utazási költségek miatt csökkent a látogatók száma.

Új modellben építenék tovább a Szigetet

Gerendai szerint bevált az a konstrukció, amelyben a fesztivál alvállalkozói kisebbségi tulajdonosként is bekapcsolódtak a Sziget Zrt.-be. A biztonsági, takarítási, vendéglátási, színpadépítési, infrastruktúra-, fény- és hangtechnikai területen dolgozó cégek így nemcsak szolgáltatóként, hanem befektetőként is érdekeltek a fesztivál sikerében.

„Ezzel az árakra is kedvezően tudunk hatni, másrészt bejön egy plusz tudás, amivel egy korábbinál sokkal szakmaibb alapú építkezést, fejlesztést alapozhatunk meg” – mondta.

A Budapest Park bevonásával a magyar előadók színpada is ismét kiemelt helyszínné vált. Gerendai szerint jó döntés volt a magyar nagyszínpad visszahozása, bár az időzítéssel akadtak problémák. Példaként a Twenty One Pilots és a Tankcsapda egy időben tartott koncertjét említette, amelyek szerinte ugyanabba a rockos közönségbe szóltak.

A nagyszínpados fellépéseket összességében jónak értékelte, a legtöbb érdeklődőt a Twenty One Pilots és SOMBR koncertje vonzotta.

Gerendai szerint ugyanakkor a Sziget jövőjét már nem lehet kizárólag a fellépők névsorára építeni.

„Sajnos egyre kevésbé működik az előző tulajdonosi kör által favorizált modell, ami arra alapult, hogy az erős fellépői névsorral el lehet adni a jegyeket, mert számos európai nagyfesztivál képes erős line-upot hozni. A Sziget jövőjét erre önmagában már nem lehet alapozni, nemzetközi szinten kellenek azok az egyéb tényezők, amelyek különlegesen vonzóvá tudják tenni a fesztivált” – hangsúlyozta.

Az alapító szerint a Sziget egyik legfontosabb előnye éppen az lehet, hogy nem pusztán zenei fesztivál, hanem összművészeti programokat, nyaralási élményt és sajátos közösségi élményt is kínál, miközben Budapest is vonzó célpont a külföldiek számára.

A nemzetközi pozíció erősítéséhez Gerendai szerint újra ki kell építeniük azt a korábban 26 országban működő képviselőhálózatot is, amely segítheti a külföldi közönség visszacsábítását. Emellett az idei fesztivállal azt is jelezni akarták, hogy a magyar közönség továbbra is kiemelten fontos számukra.

Felújítják a K-hidat, a pormentesítés is megoldódhat

Két régi problémára egyelőre nem született végleges megoldás, de Gerendai szerint mindkettőben történt előrelépés. A főváros várhatóan ősszel megkezdi a Hajógyári-szigetre vezető K-híd felújítását. A munkálatok két év alatt, két ütemben zajlanak majd, és a hídszerkezet megerősítése várhatóan jövő nyárra elkészül.

A fesztivál egyik visszatérő problémája, a pormentesítés terén is előrelépés jöhet. A tervek szerint két kutat fúrnak a szigeten, amelyek segítségével rendszeresen locsolhatóvá válhat a terület.

„Abban maradtunk a főpolgármesterrel, hogy két fúrt kutat létesítenek a szigeten, és ebből egy folyamatosan karban tartott, locsolt terület alakítható ki Budapest egyik legnagyobb közparkjában, ami a fesztivál körülményeire is kedvezően fog hatni” – mondta Gerendai Károly.

Fotó:Facebook/Sziget Fesztivál

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak