„Használata egyáltalán nem javasolt” – Szijjártóék tudták, hogy "ipari hulladékot" is vettek lélegeztetőgép gyanánt
A Külügyminisztérium korábbi vezetése tisztában volt azzal, hogy felerészben használhatatlan vagy kórházi használatra nem javasolt készülékeket szereztek be a Covid-idején. A lélegeztetőgépek minőségi besorolását utólag kozmetikázták - derült ki a szaktárcánál elrendelt átvilágítás során.

A Külügyminisztérium korábbi vezetése tisztában volt azzal, hogy felerészben használhatatlan vagy kórházi használatra nem javasolt készülékeket szereztek be a Covid-idején. A lélegeztetőgépek minőségi besorolását utólag kozmetikázták - derült ki a szaktárcánál elrendelt átvilágítás során.
Velkey György László parlamenti államtitkár Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a Külügyminisztérium átvilágítása során megtalálták azt a dokumentumot, amiben a szaktárcához 2020-ban, a Covid első hullámában kirendelt katonaorvos három kategóriába sorolta az Orbán-kormány által beszerzett lélegeztetőgépeket.
Az „A” kategóriába a kórházi felhasználásra alkalmas készülékek kerültek, a „B” kategóriába azok, amik csak súlyos kompromisszum árán "vethetők be", ezt azonban a szakértő nem javasolta. A „C” kategóriába a kórházi használatra alkalmatlan gépek kerültek.
A fele "ipari hulladék"
"A" minősítést a 16583 gépből 8413 kapott, a többi a „B” vagy „C” kategóriába került. Voltak készülékek, amiket nem minősítették, ennek oka a bejegyzésből nem derül ki.
A bevizsgálás során készített dokumentumok súlyos műszaki problémákat említenek. Az egyik készülékről azt írták: „A beadott levegőmennyiséget állító gomb lötyög, 13 (!)-szor lehet körbeforgatni a két végállapot között. Ez lehetetlenné teszi a pontos beállítást.”
Kozmetikázott besorolás
Az államtitkár szerint a besorolást a későbbiekben kozmetikázták, összevonva a „B” és „C” kategóriákat. Papron ettől kezdve már csak "kiváló", illetve "jó" minősítésű gépek léteztek.
„Tehát még egyszer: azok a gépek is a »jó« kategóriába kerültek, amiket előzetesen használhatatlannak minősítettek” – hangsúlyozta Velkey György László, aki szerint használhatatlannak minősített berendezések is eljuthattak kórházakba és szociális intézményekbe.
A dokumentációban olyan készülék is szerepel, aminek a minősítése mindössze két szóból áll: „nem megfelelő”.
Az ügyben Orbán Anita külügyminiszter múlt héten feljelentést tett hűtlen kezelés gyanújával.
Fotó: Facebook/Velkey György László





