56 perce

Hadházy kiperelte az e-ingatlan rendszer iratait, az OLAF már vizsgálódik

Hadházy kiperelte az e-ingatlan rendszer iratait, az OLAF már vizsgálódik

A volt országgyűlési képviselő szerint a kormány már 2022-ben tudta, hogy baj van a 16 milliárd forintos fejlesztéssel, mégis működő rendszerként számolt el vele.

Hadházy Ákos a Transparency International Magyarország segítségével perelte ki az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer dokumentumait a Lázár János alá tartozó Lechner Tudásközponttól. A pert április 7-én jogerősen megnyerték a Kúrián, az iratokat azonban csak az országgyűlési választás után kapták meg.

Hadházy szerint nem véletlenül próbálták a dokumentumokat az utolsó pillanatig visszatartani. Azt írta, a több mint 16 milliárd forintból fejlesztett rendszer hivatalosan ugyan elkészült, valójában azonban alig tud többet annál, mint ami korábban is elérhető volt: elektronikusan le lehet kérni a tulajdoni lapok másolatát. Azok a részrendszerek pedig, amelyek a 2017-ben elindított projekt elején esetleg működtek, mára elavultak.

A kiperelt iratokból az is kiderül, hogy a kormány már 2022-ben érzékelte, milyen állapotban van a fejlesztés. Egy külön kormányhatározatban Lázár Jánost bízták meg azzal, hogy igazolja: vannak már működő elemei a rendszernek.

Ennek bizonyítása időnként egészen abszurd módon zajlott. Hadházy szerint az egyik programigazgató például a szükséges hivatalos NISZ-igazolások helyett egy képernyőfotót csatolt annak alátámasztására, hogy az egyik részfunkció működik.

Hadházy az ügyet az Integritás Hatóságnál és az Európai Csalás Elleni Hivatalnál is bejelentette. Előbbi nem foglalkozott vele, az OLAF viszont vizsgálatot indított.

Fotó: Hadházy Ákos / Facebook

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak