Ma 17:43

Véget ért Polt Péter karrierje az Alkotmánybíróság élén

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Véget ért Polt Péter karrierje az Alkotmánybíróság élén

Négy alkotmánybíró, köztük Polt Péter, az Alkotmánybíróság elnöke is távozik a testületből szeptember 1-jével. A változás hátterében a 17. Alaptörvény-módosítás áll, amely ismét 70 éves felső korhatárt vezetett be az alkotmánybíráknál.

Az MTI tájékoztatása szerint Polt Péter mellett Haszonicsné Ádám Mária, Juhász Miklós és Lomnici Zoltán megbízatása is véget ért. A módosítás következtében Polt elnöki tisztsége is megszűnt. A 70 éves felső korhatár a rendszerváltást követően korábban is része volt a szabályozásnak, 2010 után azonban a Fidesz eltörölte.

Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell új alkotmánybírákat választania a távozó tagok helyére. A 15 tagú testület működésében más változás is történik: az Alkotmánybíróság elnökét a jövőben már nem a parlament választja, hanem az alkotmánybírák maguk közül, három évre. Az újonnan megválasztott alkotmánybírák megbízatása pedig az eddigi 12 helyett kilenc évre szól.

A 17. Alaptörvény-módosítás azt is kimondta, hogy annak az alkotmánybírónak is megszűnik a megbízatása, aki már nem választható országgyűlési képviselővé. Korábban ennek a szabálynak a következtében távozott a testületből Hende Csaba, aki 2002 és 2025 között volt országgyűlési képviselő, így a képviselőséget 12 évben korlátozó másik módosítás miatt már nem ülhet a parlamentbe.

Az Alkotmánybíróság augusztusban foglalkozott a 17. Alaptörvény-módosítás egyes rendelkezéseivel is. A testület többsége arra jutott, hogy az Alaptörvény módosításának tartalmát nem vizsgálhatja felül, ezért az erre irányuló indítványokat visszautasította.

Fotó: ugyeszseg.hu

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak