Matolcsy György szerint az MNB pénze nem adóforintokból származik
Újabb videóval jelentkezett Matolcsy György volt jegybankelnök, aki ezúttal azt igyekezett tisztázni, hogy az MNB alapítványaiba került több százmilliárd forint közpénz, ugyanakkor szerinte a jegybanknál lévő pénz nem adóforintokból származik. Matolcsy egyúttal azt is hangsúlyozta: ő nem mondta soha, hogy az alapítványi vagyon „elvesztette közpénz jellegét”.

Újabb videóval jelentkezett Matolcsy György volt jegybankelnök, aki ezúttal azt igyekezett tisztázni, hogy az MNB alapítványaiba került több százmilliárd forint közpénz, ugyanakkor szerinte a jegybanknál lévő pénz nem adóforintokból származik. Matolcsy egyúttal azt is hangsúlyozta: ő nem mondta soha, hogy az alapítványi vagyon „elvesztette közpénz jellegét”.
„Történeteket mesélek önöknek. A sok hamis történet után igaz történeteket. Mindegyik a pénzről szól, mindegyik középpontjában a Magyar Nemzeti Bank áll, amelynek 12 évig lehettem a vezetője, az elnöke” – kezdi csütörtökön közzétett videóját Matolcsy György.
A volt jegybankelnök elsősorban az évek óta hozzá kötött „elvesztette közpénz jellegét” kijelentést próbálta tisztázni. Matolcsy szerint ezt a mondatot soha nem ő mondta, és az MNB alapítványaiba került pénz szerinte is közpénz maradt.
„Tíz éve nekem tulajdonítják azt a mondatot, amit soha nem mondtam, hogy tehát elveszíthette az alapítványi vagyon a közpénz jellegét” – fogalmazott.
Matolcsy elmondása szerint utánanéztek, honnan származik az idézet, és két forrást találtak. Az egyik egy olyan bírósági per volt, amelyben az MNB-alapítványokat képviselő ügyvéd érvelt amellett, hogy az alapítványi vagyon elveszíthette közpénz jellegét. A másik forrás egy, fideszes képviselők által benyújtott törvényjavaslat indoklása volt.
A volt jegybankelnök szerint az akkori jogszabályt végül az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette. Ezt követően az Országgyűlés olyan szabályozást fogadott el, amely egyértelművé tette, hogy az MNB alapítványaiban lévő vagyon közpénz, és annak felhasználását az Állami Számvevőszéknek kell ellenőriznie.
Matolcsy ugyanakkor fontos különbséget lát a költségvetésben lévő közpénz és a jegybank pénze között. Szerinte ugyanis az MNB nem adóbevételekből gazdálkodik.
„A költségvetés adóforintokból gazdálkodik – a jegybank pedig nem. A jegybank pénze nem az adóforintokból származik” – mondta.
Matolcsy szerint a jegybank pénze bankműveletekből származik: az MNB devizát vesz és ad el, valamint kamatot fizet és szed be. A volt jegybankelnök példaként a 2014-es devizahitel-forintosítást hozta fel.
Elmondása szerint 2014 őszén az MNB a kormánnyal és a bankszövetséggel együtt gyorsan végrehajtotta a korábbi devizahitelek forintosítását, amelynek során a jegybank jelentős árfolyamnyereséget ért el. Matolcsy szerint az így keletkezett eredményből került pénz az MNB alapítványaiba, amelyről az MNB igazgatósága egyhangúlag döntött.
A volt jegybankelnök nem tért ki arra, hogy a forintosításból származó árfolyamnyereséget más módon, például a devizahitelesek terheinek további enyhítésére is fel lehetett volna használni.
Matolcsy szerint ugyanakkor most azért különösen fontos tisztázni a pénz eredetét és azt, hogy ki hozott döntést annak felhasználásáról, mert vizsgálat indult annak megállapítására, hogy mi történt az MNB-alapítványokba került közpénzzel.
A vizsgálatot a volt jegybankelnök helyesnek tartja.
„A vizsgálat helyes, hogy indult, hiszen közpénzről van szó. Minden közpénzt – így az MNB alapítványában lévő pénzt is – alapos vizsgálat alá kell venni. Nem csupán a korábbi jegybanki vezetést kell vizsgálni, hanem a mostani jegybanki vezetést is. A magam részéről állok elébe az összes ilyen vizsgálatnak” – jelentette ki.
Matolcsy videója ugyanazon a napon jelent meg, amikor megtartotta első ülését az MNB-botrányt vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság. A testület döntése szerint elsőként Bánki Eriket, a Matolcsy által is említett törvényjavaslat benyújtóját, valamint Kósa Lajost, az akkori Fidesz-frakció vezetőjét hallgatják meg.
Fotó:YouTube/Matolcsy György





