Ma 15:46

Magyar Péter: kész tanúvallomás tenni a Központi Nyomozó Főügyészség volt vezetője

Magyar Péter: kész tanúvallomás tenni a Központi Nyomozó Főügyészség volt vezetője

Magyar Péter a parlamentben arról beszélt, hogy Fürcht Pál volt főügyész nemcsak a miniszterelnök 2024-es telefonügyében, hanem a Völner–Schadl-ügyben is kész lehet tanúskodni. A miniszterelnök szerint az egykori ügyészségi vezető olyan információkkal rendelkezik, amik kellemetlenek lehetnek a Fidesz számára.

Magyar Péter az Országgyűlésben nem zárta ki, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség nyáron lemondott vezetőjét megpróbálhatják megfélemlíteni, de szerinte a volt főügyész akkor is beszélni fog. „Az igazság órája ütni fog” – fogalmazott a kormányfő a parlamentben.

Magyar Péter parlamenti felszólalása nem előzmény nélküli. A miniszterelnök a hétvégén hosszú posztban foglalkozott Fürcht Pál főügyészi ténykedésével, a bejegyzés vádbeszéddel ért fel. A kormányfő egyebek mellett arra vár választ Fürcht Páltól, hogy abban az ügyben, ami miatt Magyar Pétert múlt héten gyanúsítottként hallgatták ki, Fürcht milyen utasításokat kapott. A miniszterelnök szerint ugyanis a telefonügyet politikai megfontolásból minősítették át rongálásról lopásra, hogy megakadályozzák Magyar Péter indulását a 2026-os parlamenti választásokon.  

Fürcht Pál jogi képviselője, Horváth Lóránt a minisztereln posztjára válaszul közölte, hogy ügyfele bármely illetékes hatóság előtt, hivatalos eljárásban kész részletes nyilatkozatot tenni. Ezt fordította le úgy Magyar Péter a parlamentben, hogy Fürcht Pál kész tanúvallomást tenni.  

Magyar Péter szerint a Schadl–Völner-ügyben Fürcht segített eltussolni a Fidesz számára kellemetlen adatokat. Fürcht Pál a lemondása óta több olyan nyilatkozatot tett, amik arról szólnak, hogy a NER időszakában a politika nyomást gyakorolt az ügyészségre. Hivatalosan ő beszélt elsőször arról is, hogy az aranykonvoj ügyre maga Orbán Viktor volt miniszterelnök adott utasítást. 

Fotó:YouTube/Kontroll

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak