Ma 11:59

Kovács Zoltán feleségének a cége a választás után is nagyot kaszált egy közbeszerzésen

Kovács Zoltán feleségének a cége a választás után is nagyot kaszált egy közbeszerzésen

A Profi-Komfort Kft. nyerte el a MAVIR öt régióra szóló, hároméves takarítási közbeszerzését, miután a 18 beérkezett ajánlatból 13-at érvénytelennek minősítettek.

Újabb jelentős állami megbízáshoz jutott a Profi-Komfort Kft., amely Szikora Linda, Kovács Zoltán korábbi nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár feleségének érdekeltségébe tartozik – írja a Telex. A vállalkozás nettó 712,9 millió forintért vállalja a MAVIR Zrt. telephelyeinek takarítását a következő három évben. 

A közbeszerzési eljárásban a beérkezett 18 ajánlat közül 13-at érvénytelennek nyilvánítottak, így mind az öt régióban a Profi-Komfort maradt az egyetlen érvényes ajánlattevő.

A MAVIR március közepén hirdette meg a nyílt közbeszerzési eljárást, amelyet öt területi egységre bontottak, a gödi, az albertirsai, a győri, a debreceni és a hévízi régió alállomásainak, illetve vezetékfelügyelőségeinek takarítására. Az ajánlattételi határidőt később módosították, így a pályázatokat április 24-ig kellett benyújtani. Ez azt jelentette, hogy az ajánlatok már az országgyűlési választások után érkeztek be, de még azelőtt, hogy a Tisza Párt megalakította volna kormányát.

A MAVIR végül augusztus 27-én hirdetett eredményt, miután a 18 pályázatból összesen 13-at elutasítottak. Négy ajánlatot azért minősítettek érvénytelennek, mert az árukat irreálisan alacsonynak találták, további kilenc érvénytelen ajánlat esetében a közzétett dokumentumok nem részletezték pontosan az elutasítás okát. A végeredmény az lett, hogy mind az öt területen csak a Profi-Komfort Kft. ajánlata maradt versenyben.

A közbeszerzési hirdetmény alapján a Profi-Komfort hároméves megbízásainak értéke régiónként 124,9 és 165,8 millió forint között mozog. Amennyiben ezek az összegek kizárólag a rendszeres takarítást fedezik, az éves díj 41,6–55,3 millió forint lehet. Ha az eseti feladatokra fenntartott, 10 százalékos keretet is beleszámítják a szerződéses értékbe, akkor az éves összeg 37,8–50,3 millió forint körül alakulhat.A vesztes ajánlattevők közül többen jóval alacsonyabb összegekkel pályáztak, a gödi régióban például a versenytársak éves ajánlati értéke 14,2 és 34,5 millió forint között volt, miközben a Profi-Komfort éves díja a számítási módtól függően hozzávetőleg 43,7–48,1 millió forintot tehet ki.

A lap emlékeztet arra is, hogy Szikora Linda korábban az óbudai Fidesz elnökségi tagjaként tevékenykedett, és a párt delegáltjaként az önkormányzati tulajdonú Óbudai Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságában is helyet kapott. Üzleti érdekeltségei között szerepel a Násfa-Hunyor Kft. is, amely korábban Kartal-Ép Kft. néven működött. A társaságban Szikora Linda mellett Kovács Róbert is tulajdonos volt. Kovács Róbert a 2021-es vadászati világkiállítás megszervezéséért felelős állami társaság felügyelőbizottságának is tagja volt. A rendezvény kormánybiztosi feladatait Kovács Zoltán látta el, aki Szikora Linda férje.

Fotó: Magyarország Kormánya / Youtube

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre