Tovább fogy a birodalom: régi ismerősöknél landoltak Balásy Gyula cégei
A NER milliárdos reklámkampányainak egykori ura két újabb érdekeltségétől vált meg, amelyeket régi üzlettársai vásároltak meg. Az egyik társaság tavaly még csaknem 1,4 milliárd forintos bevételt termelt, az új tulajdonosok pedig a cégek korábbi neveitől is búcsúznak. A tranzakciók vételára viszont még nem ismert.

A NER milliárdos reklámkampányainak egykori ura két újabb érdekeltségétől vált meg, amelyeket régi üzlettársai vásároltak meg. Az egyik társaság tavaly még csaknem 1,4 milliárd forintos bevételt termelt, az új tulajdonosok pedig a cégek korábbi neveitől is búcsúznak. A tranzakciók vételára viszont még nem ismert.
Balásy Gyula a választások után, május elején a Kontroll stúdiójában jelentette be, hogy a több mint 20 év alatt felépített cégcsoportjának egy részét ingyen felajánlja a magyar államnak. Közjegyzői okiratot is hozott akkor magával, és a Lounge Design, a Lounge Event, a New Land Media, valamint a Visual Europe mellett a több tízmilliárd forintra rúgó magántőkealapos befektetését is átadta volna. Arra a kérdésre, hogy egy újabb Fidesz-győzelem esetén is így döntött volna-e, röviden annyit felelt: „nem tudom.” A most eladott vállalkozások viszont nem szerepeltek a májusi felajánlásában.
A Tisza-kormány előbb elutasította Balásy tavasszal tett ajánlatát, később mégis megkezdte a cégcsoport jogi, pénzügyi átvilágítását. Magyar Péter miniszterelnök akkor tisztázta, hogy nem a vállalkozásokat akarják átvenni, hanem a korábbi állami megbízásokból felhalmozott vagyon visszaszerzésének lehetőségeit vizsgálják. A kormányfő múlt héten már arról írt a közösségi oldalán, hogy „nincs alku az orbáni oligarchákkal”, és bizonyos vagyonelemek visszaadásával senki sem vásárolhat magának büntetlenséget. A teljes, jogellenesen megszerzett közvagyon visszajuttatása viszont Magyar szerint enyhítő körülmény lehet a bíróságon.
A Balásy-cégek körüli vizsgálatok közben újabb ügyek kerültek elő. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter szeptemberben hat feljelentésről számolt be, amelyek közül három a Balásy-féle vállalkozásokhoz kapcsolódott. A tárcavezető előre kiválasztott szereplőket, nehezen igazolható árakat és kétséges teljesítéseket emlegetett az állami beszerzések átvilágítása után.
A Telex által megismert cégiratok szerint Balásy Gyula október 1-jén eladta a Lounge Communication Kft.-ben lévő 50 százalékos részesedését Mamusits Péter Dávidnak, aki a vállalkozás 2011-es alapítása óta tulajdonostársa és ügyvezetője volt. A cég így teljes egészében Mamusitsé lett. A tavaly több mint 337 millió forintos nyereséget elérő vállalkozás új tulajdonosa egy héttel később már a névváltoztatásról döntött: a Lounge Communication Craft Communication Kft. néven folytathatja, ha a cégbíróság bejegyzi a változást.
Milliárdos viták a Balásy-birodalom romjain
Nemrég Balásy egy másik cége, a Media Dynamics Kft. is gazdát cserélt. Az Orbán-korszak reklámfejedelme a teljes tulajdonrészét Kapitány Orsolyának, a társaság egyik alapítójának és ügyvezetőjének adta el. Ő sem ragaszkodott a régi névhez: a vállalkozás október eleje óta AdComMedia Kft. néven működik. A két eladás közös vonása, hogy a cégek korábbi vezetői szerezték meg Balásy részesedését. A névcserék indokáról ugyanakkor nem közöltek részleteket.
A cégek gondjai a beszállítóknál is jelentkeztek. Korábban a Kontroll is beszámol arról, hogy mintegy 40 rendezvényipari vállalkozás összesen 3,5 milliárd forintjára várhatott, többek között nagy sportesemények lebonyolítása után. Az állam a szerződésszerűen elvégzett munkák kifizetését ígérte, de akkor még csak a követelések ellenőrzésénél tartott. Balásy júniusban a Kontrollnak már arról beszélt, hogy a cégeit felszámolás fenyegetheti.
A korábbi állami megbízásokért is folyik még a vita. A New Land Media a zárolt bankszámlák miatt júliusban jelezte a Visit Hungarynek, hogy már nem tudja tovább ellátni a vállalt munkát. Amikor az állami turisztikai társaság új közbeszerzést írt ki, Balásy cége kifogásolta azt, mondván, a korábbi, 24 milliárdos keretmegállapodás továbbra is érvényes. A Visit Hungary elutasította a kérelmet. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal eközben már 150 milliárd forint értékű keretmegállapodás felmondásáról döntött.
Fotó: Kontroll




