Elismerte a minisztérium, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal megsértette az Átlátszó.hu jó hírnevét
Az oknyomozásairól ismert portál maga közölte a hírt, miszerint megegyezés útján lezárták azt a pert, amelyet még 2025 elején indítottak a Szuverenitásvédelmi Hivatallal szemben. Az azóta megszűnt hivatal jogutódjaként eljáró Igazságügyi Minisztérium a perköltségek mellett 3,8 millió forint sérelemdíj kifizetését is vállalta a lapnak.

Az oknyomozásairól ismert portál saját felületén tette közzé, hogy megegyezés útján lezárták azt a bírósági pert, amelyet még 2025 elején indítottak a Szuverenitásvédelmi Hivatallal szemben. Az azóta megszűnt hivatal jogutódjaként eljáró Igazságügyi Minisztérium a 3,8 millió forintnyi sérelemdíjon túl a perköltségek kifizetését is vállalta – írták.
A személyiségi jogi pert azután indította el az Átlátszó.hu, hogy a Lánczi Tamás által vezetett Szuverenitásvédelmi Hivatal 2024 októberében egy videót tett közzé, amelyben egyebek mellett hírszerzési és dezinformációs tevékenységgel, külföldi finanszírozásból való működéssel és Magyarország szuverenitásának megsértésével vádolták meg a lapot – áll a közleményben. Azt írták: az Igazságügyi Minisztérium elismerte, hogy a lap által megtámadott állítások valótlanok voltak, és hogy a hivatal ezekkel megsértette az Átlátszó jó hírnevét. Az egyezségben a minisztérium azt is vállalta, hogy saját honlapján is közzé teszi a jogsértés elismerésének tényét – tették hozzá.
Már első fokon is az Átlátszó javára döntött a bíróság
A közlemény szerint Szuverenitásvédelmi Hivatal még 2024 júniusában értesítette az Átlátszót arról, hogy vizsgálatot indítanak ellenük, majd egy jelentést is nyilvánosságra hoztak a portál működéséről. (Ez alapján készült el a korábban említett videó is.) Az Átlátszó elmondása alapján a bíróságnak benyújtott keresetükben a jelentésben szereplő összes, általuk kifogásolt állítást tételesen cáfolták.
Az ügyet első fokon tárgyaló Főváros Törvényszék már 2025 decemberében jogsértőnek titulálta a hivatal állításait, és 3,8 millió forintos kártérítést ítélt meg az Átlátszónak – számolt be a lap. Akkor a Szuverenitásvédelmi Hivatal fellebbezett, a Fővárosi Ítélőtábla pedig – eljárásbeli hibákra hivatkozva – új tárgyalást rendelt el a törvényszéktől – tették hozzá. A Szuverenitásvédelmi Hivatalt azonban az Országgyűlés 2026 júniusában a TISZA-kormány kezdeményezésére megszüntette. Így fordulhatott elő, hogy a mostani, a pert lezáró egyezséget már a jogutódként eljáró Igazságügyi Minisztériummal kötötték meg. Az Átlátszó közölte: a megegyezését a bíróság jóváhagyta.
Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal volt vezetője ellen egyébként szeptemberben nyomozás indult, miután a szervezet működésének 2 és fél éve alatt 3,67 milliárd forintot költhetett kommunikációs és rendezvényszervezéssel kapcsolatos kiadásokra. A Miniszterelnökség szerint ezt az összeget főként Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó cégeknek fizethette ki a hivatal.
Fotó: kontroll.hu / Facebook




