Szivek Norbert rács mögött karácsonyozik, Jellinek Dániel "szabadulóbulit" tarthat
A Nemzeti Vagyonkezelő egykori vezérigazgatójának letartóztatását három hónappal meghosszabbította a bíróság. Az egyik leggazdagabb magyar viszont elhagyhatta a cellát, és elektronikus nyomkövetővel élheti a mindennapjait.

A Nemzeti Vagyonkezelő egykori vezérigazgatójának letartóztatását három hónappal meghosszabbította a bíróság. Az egyik leggazdagabb magyar viszont elhagyhatta a cellát, és elektronikus nyomkövetővel élheti a mindennapjait.
Az ún. Volánbusz-ügy az egyik, amelyet a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hatóság átvett a társszervektől. A bíróság közleménye szerint:
„A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének a megakadályozása érdekében – J. D. vonatkozásában a bűnismétlés veszélyére is hivatkozással – indítványozta a gyanúsítottak letartóztatásának további három hónappal történő meghosszabbítását a Volánbuszt érintő bűncselekményekkel összefüggő korrupciós bűncselekmények kapcsán indult büntetőeljárásban.”
A gyanúsítottak védői a letartóztatás megszüntetését indítványozták, és azt kérték a bíróságtól, hogy rendelje el Szivek Norbert és Jellinek Dániel bűnügyi felügyeletét, ami a gyakorlatban nyomkövető viselését jelenti. A bíróság szerint Szivek esetében továbbra is fennáll a bizonyítási eljárás befolyásolásának veszélye, ezlért őt rács mögött tartották.
Jellinek esetében viszont a bíróság úgy ítélte meg, hogy a korrupciós láncolatban elszigetelt szerepet töltött be, a nyomozás során érdemi nyilatkozatokat tett és folyamatos együttműködési készséget mutatott. Ezért esetében nem látták megalapozottnak az eljárás befolyásolásának veszélyét.
Jellinek tehát kiszabadult a rácsok mögül, vele szemben elrendelték a bűnügyi felügyeletet.
Milliárdos korrupciós ügy a Volánbusz korábbi beszerzései körül
A két gyanúsított letartóztatását még szeptemberben rendelték el. Jellinek Dániel az egyik leggazdagabb magyar, Szivek Norbert korábban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója volt.
A gyanú szerint a Volánbusz-ügy, amihez korrupció és pénzmosás is kapcsolódott, közel 10 milliárd forint vagyonvesztést okozott a magyar államnak.
Az ügyben a választások után tanúként hallgatták ki Galgóczy Ferenc vállalkozót, aki szerint Seszták Miklós akkori fejlesztési miniszter személyesen is hasznot húzott a Volánbusz-ügyből. Sesztákot azóta meggyanúsították és le is tartóztatták.
Fotó:Wikipédia





