Tarlós István szerint politikai felelősség terheli Orbán Viktort az elharapódzott korrupció miatt
A volt fideszes főpolgármester arról beszélt, hogy részben megalapozott volt a kormányváltáshoz vezető társadalmi hangulat.

A választás egy Fidesszel szembeni elégedetlenségre épülő protestszavazás volt Tarlós István szerint, aki a 24.hu-nak adott interjújában beszélt arról, hogy mi vezethetett a Fidesz vereségéhez. A korábbi fideszes főpolgármester arról beszélt, hogy részben megalapozott volt az a társadalmi indulat, ami a sokszínű tiszás szavazótábor létrejöttéhez vezetett.
Tarlós úgy látja, hogy szinte minden téren túlzott önbizalom jellemezte a Fideszt, ami megbosszulta magát.
"Nem légből kapott észervétel, hogy a szervilitás olykor felülírta a szakmaiságot"
- fogalmazott. Tarlós ennek ellenére azt mondta, hogy a Fidesz egy működő államot hagyott hátra, bár több nagy terület kritikája jogos volt.
A Fidesz vereségéhez vezető legsúlyosabb hibaként a korrupciót említette, mint ismert kardinális pontot.
"Azt nem tudom megállapítani, hogy mennyire volt kiterjedt a korrupció. Azt kár lenne titkolni, hogy bizonyos körben voltak olyan mértékű meggazdagodások, amelyek aránytalanságuknál fogva magyarázhatatlanok, hiszen boldog-boldogtalan emlegette már."
Nem mondott neveket, Orbán Viktort ugyanakkor megvédte. Szerinte, aki azt mondja, hogy a volt kormányfő tett zsebre "ennyi pénzt" az "hülyeséget gondol vagy rosszindulatú". Azt senki sem tudja, hogy pontosan mi és miért történt, de az tudható Tarlós szerint
"hogy volt egy viszonylag szűk kör, amely aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz."
Úgy látja, hogy ebben a politikai felelőssége megáll Orbán Viktornak, de a jogi felelősség az már más kérdés, mert képtelenségnek tartja, hogy mindenre rálátott. Azt nem gondolja valószínűnek, hogy Orbán visszatér majd a hatalomba a miniszterelnöki ciklusokat korlátozó törvénymódosítás miatt.
Tarlós István arról is beszélt az interjúban, hogy:
- még korai megítélni a Tisza-kormány munkáját, személyesen csak Vitézy Dávidot ismeri a miniszterek közül, aki dolgozott alatta, de akkor még nem volt ilyen Fidesz-ellenes;
- Magyar Péterék attrakciót csinálnak a sorozatos letartóztatásokból és ez nehezen összeegyeztethető a jogállamisággal;
- szerinte a felszabadított uniós forrásokból megvalósuló beruházások az állami önrész, illetve a gyártókapacitások miatt a vártnál csak később teljesülnek;
- dicséretesnek tartja a propagandakiadások megnyirbálását, de önmagában szerinte ez még nem elegendő;
- a kormány akkor lépheti át a vörös vonalat, ha teljesíti az EU felé a "sarkalatos, bár le nem írt kérdéseket a migráció, háborús politika, az LMBTQ-gennder ügyében";
- "a nagyhatalmak nemzeti stratégiákat hajtanak végre, az EU a politikai korrektséggel bíbelődik, és még az óraátállításban sem képes dönteni"
- a Fidesz fővárosi frakciójának viselkedését a vesztesek megszokott reakciójának tartja;
- ő sem érti, hogy a mindenkori kormány miért tartotta a fővárost egy folyamatos stresszhelyzetben a tömegközlekedés alulfinanszírozásával;
- támogatja Karácsony Gergelyt abban, hogy a kerületektől a fővároshoz kerüljön a parkolás, ezt korábban ő is szorgalmazta főpolgármesterként;
- a Csepeli exfideszes polgármestert látja olyannak, aki képes lehet arra, hogy jobboldaliként megnyerje a főpolgármester-választást a liberális beállítottságú Budapesten.




