Kiemelt bűnügyekkel is foglalkoztak korábban Unger Anna új helyettesei
A Simonka-ügyben és Mészáros Lőrinc egyik cége után is nyomoztak, valamint a magyarországi szervezett bűnözéssel is foglalkoztak eddigi posztjukon a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal frissen kinevezett elnökhelyettesei.

A Simonka-ügyben és Mészáros Lőrinc egyik cége után is nyomoztak, valamint a magyarországi szervezett bűnözéssel is foglalkoztak eddigi posztjukon a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal frissen kinevezett elnökhelyettesei.
Miután a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnöke, Unger Anna és első számú helyettese, Tasnádi Katalin szeptember elsején megkezdte munkáját, az Országgyűlés október 13-án – az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság javaslatának megfelelően – megválasztotta hat évre az NVVH három hiányzó vezetőjét:
- Ötvös Károlyt közpénzügyi elnökhelyettesnek,
- Gellért Károly Árpádot vádemelésért felelős elnökhelyettesnek,
- Terhes Tibor Dávidot fellebbviteli elnökhelyettesnek.
Hantosi István, a bizottság elnöke hétfőn azt nyilatkozta, hogy a kiválasztási eljárás és a meghallgatások is azért folytak zárt ajtók mögött, mert olyan személyek is versenybe szálltak, akiknek a szakmai előmenetelét, a magánéletét, és a múltját is érinti a pályázatuk, ezért sem a pályázók számát, sem a pályázók nevét nem árulhatja el. Hantosi szerint számos pályázót hallgattak meg, és szerinte a legalkalmasabb, kiemelkedő szakmai tudással rendelkező és felkészült személyeket választották ki.
Mind ez idáig a három új elnökhelyettesről nem sokat lehetett tudni, az Index azonban mostanára összegyűjtötte az előéletükre vonatkozó legfontosabb tényeket.
Ötvös Károly közpénzügyi elnökhelyettes pályáját a Kecskeméti Városi Ügyészség írnokaként kezdte, ahol többek között a Zuschlag János-ügyben is kapott feladatokat. 2011 és 2023 között az adóhatóság bűnügyi szakterületén dolgozott szakértő vizsgálóként. A NAV-ban a határon átnyúló súlyos, bűnszervezeti minősítésű költségvetési csalások, pénzmosás, hűtlen kezelés és közpénzekkel kapcsolatos bűncselekmények felderítésében vett részt. 2016-ban a Legfőbb Ügyészséggel közös nyomozócsoport tagjaként részt vett például a Simonka György korábbi országgyűlési képviselő és társai elleni nyomozásban. 2023-tól az Integritás Hatóság vizsgálati vezetőjeként főleg európai uniós forrásokkal kapcsolatos közbeszerzési, fejlesztéspolitikai, versenyjogi és költségvetési csalással kapcsolatos vizsgálati eljárásokat vezetett. Emellett kockázat- és adatelemzéseket, valamint vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos vizsgálatokat is végzett. 2024-ben gazdasági büntetőjogi szakjogász végzettséget szerzett, 2025-ben pedig jogi szakvizsgát tett.
Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős elnökhelyettes a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett summa cum laude minősítéssel, majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szerzett szervezett bűnözés elleni tanácsadó szakképzettséget. Szakdolgozatát a Szervezett bűnelkövetés a költségvetést károsító bűncselekmények körében, a vagyonvisszaszerzés és a pénzmosás problematikája címmel írta. 2006-ban jogi szakvizsgát tett. Ezt követően két évig ügyvédkedett: polgári és gazdasági jogi eljárásokkal foglalkozott. 2008-tól a Miskolci Járási Ügyészségen büntetőjogi szakági ügyész, 2013 és 2024 között a Gazdasági Büntetőjogi és Kiemelt Ügyek Csoportjának vezető ügyésze. Büntető szakági csoportvezető ügyészként munkájába tartozott többek között a nyomozások felügyelete és irányítása, valamint a vád képviselete. 2025 októbere óta pedig az Ózdi Járási Ügyészség vezetőhelyettes ügyésze.
Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettes 2010-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2014-től a Szegedi Járási Ügyészségen, majd a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészségen alügyész. A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség Kiemelt Ügyek Osztályának ügyésze, majd a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség kirendelt ügyészeként kiemelt gazdasági, korrupciós, pénzmosással kapcsolatos büntetőeljárások fellebbviteli eljárásait vitte. Kiemelt ügyei között említi a Mészáros Lőrinc-közeli Eurovéd Security őrző-védő vállalkozás ügyét, amelynek vezetői ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt indult évekkel ezelőtt büntetőeljárás. A felcsúti–bicskei cég emberei védték például Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea esküvőjét, őrizték a felcsúti stadiont is. Részt vett abban a büntetőügyben is, amelyben Pénzes Henrietta gyilkosát tavaly életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.
Fotó: YouTube / parlament.hu




