Ma 13:41

„Keresztényként szégyellem magam” – Hodász András a hit nevében elkövetett politikai akcióról

Kontroll.hu
Kontroll.hu
„Keresztényként szégyellem magam” – Hodász András a hit nevében elkövetett politikai akcióról

Élesen bírálta Hodász András egykori katolikus pap a KDNP által szervezett fogolykiváltó imát, amelyen a korrupció gyanúja miatt letartóztatott korábbi kormánypárti politikusokért imádkoztak. Hodász szerint miközben Hankó Balázsékért közös imaalkalmat tartottak, a gyermekvédelemben bántalmazott fiatalokért, a meghurcolt tanárokért és a szegénységben élőkért nem szerveztek hasonló eseményt. Bejegyzésére Ókovács Szilveszter is reagált, aki szerint keresztényként senkiért sem szégyen imádkozni.

„Keresztényként szégyellem magam” – írta Facebook-bejegyzésében Hodász András, miután a KDNP pénteken közös imádságot szervezett Hankó Balázs, Varga-Bajusz Veronika, Bús Balázs és Seszták Miklós szabadulásáért. Az NKA- és a Volánbusz-ügyek miatt letartóztatásban lévő politikusokat Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője politikai okokból meghurcolt embereknek nevezte.

Az egykori katolikus pap szerint különösen visszás, hogy a korrupció gyanújába keveredett politikusokért szerveztek imaalkalmat, miközben a tüdőrákkal műtött pápáért nem történt hasonló kezdeményezés. Hodász azt is kifogásolta, hogy a kórházban hagyott gyermekekért, a gyermekvédelemben bántalmazott fiatalokért, a kirúgott tanárokért, a túlterhelt egészségügyi dolgozókért és az elmúlt 16 év politikai döntéseinek kárvallottjaiért sem tartottak ilyen eseményt.

„Korrupció gyanújába keveredett politikusokért imádkozunk, és Bede Zsolt a templomőr” 

– fogalmazott Hodász, aki szerint felmerül a kérdés, hogy továbbra is a politika diktálja-e a kereszténység működését.

Ókovács Szilveszter: „Az ima mindenkire ráfér”

Hodász bejegyzésére Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója is reagált. Szerinte egyáltalán nem szégyen, ha előzetes letartóztatásban lévő emberekért imádkoznak, hiszen a keresztény tanítás szerint mindenkiért lehet és kell fohászkodni, még a jogerősen elítéltekért is.

Ókovács úgy véli, Hodász álláspontja az ártatlanság vélelmét is figyelmen kívül hagyja, hiszen a gyanúsított politikusok bűnösségét még nem mondta ki jogerős bírósági ítélet. A főigazgató személyes hangvételű kritikájában az egykori pap teológiai felkészültségét is megkérdőjelezte, és politikai elfogultsággal vádolta.

Bejegyzése végén azt írta, hogy Hodász Andrásért is imádkozni kell, mert szerinte az egykori pap „önnön börtönében” raboskodik.

Fotó: YouTube/Klubrádió

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak