Közel egymillióval lehetünk kevesebben 2050-re
Az Eurostat alapforgatókönyve szerint 2050 elején 8,6 millióan élhetnek Magyarországon, a fogyás azonban nagyon eltérően érintheti az ország egyes részeit. Közben a munkaképes korúak száma is jelentősen visszaeshet, száz aktív korúra már majdnem ötven időskorú juthat.

Az Eurostat alapforgatókönyve szerint 2050 elején 8,6 millióan élhetnek Magyarországon, a fogyás azonban nagyon eltérően érintheti az ország egyes részeit. Közben a munkaképes korúak száma is jelentősen visszaeshet, száz aktív korúra már majdnem ötven időskorú juthat.
Békés megye huszonöt év alatt elveszítheti a lakossága csaknem negyedét, Zalában több mint ötödével, Tolnában közel ötödével élhetnek kevesebben 2050-ben, mint 2025-ben. Az Eurostat előrejelzésében mindössze két megye szerepel, ahol növekedéssel számolnak, Pest megyében 0,6, Győr-Moson-Sopronban 1,9 százalékkal emelkedhet a népesség.
Országosan ez 986 ezer fős fogyást jelentene, vagyis 2050 elejére 8,6 millióra csökkenhet Magyarország lakossága.
A Budapestet és Pest megyét együtt kezelő Közép-Magyarország még a viszonylag kevésbé érintett térségek közé tartozik, de összességében ott is 4 százalékos visszaesést várnak. A Dunántúl egészében 10,4 százalékos lehet a csökkenés, ezen belül a Dél-Dunántúlon közel 19 százalékkal élhetnek kevesebben. Az Alföld és Észak nagyrégióban, amely a Dunától keletre fekvő országrész túlnyomó részét foglalja magában, mintegy 16 százalékos fogyást vetít előre a számítás.
A kisebb népességen belül ráadásul jelentősen eltolódhatnak a korosztályok közötti arányok, a 15–64 évesek száma 18 százalékkal csökkenhet, miközben a legalább 65 éveseké ugyanennyivel nőhet. Így száz munkaképes korú emberre a 2025-ös 32 helyett 47 időskorú jutna. Ez nem a ténylegesen dolgozók és a nyugdíjasok aránya, hiszen az aktív korúak között diákok és munkával nem rendelkezők is vannak, de jól mutatja, milyen irányban változhatnak a nyugdíjrendszer és az idősek ellátásának feltételei.
Az előrejelzés évente átlagosan 73 ezer születéssel és 130 ezer halálozással számol a vizsgált időszakban, ami önmagában évi 57 ezer fős természetes fogyást jelentene.
A születések és a halálozások közötti különbség már most is jelentős, a KSH májusi adatait mi is ismertettük, akkor 5654 gyermek született, miközben 9601 ember halt meg Magyarországon. Az év első öt hónapjában összesen több mint 24 ezer fő volt a természetes fogyás.
Magyarország 10,3 százalékos népességcsökkenése uniós összevetésben a hetedik legnagyobb lenne, Lettországban, Bulgáriában, Litvániában, Lengyelországban, Görögországban és Horvátországban ennél is nagyobb arányú visszaesést várnak. A 27 tagállamból összesen 16-ban élhetnek kevesebben 2050-ben, mint 2025-ben.
Ezek az Eurostat alapforgatókönyvének számai, a tényleges népesség attól is függ majd, hogyan alakulnak a születések, a halálozások, illetve hányan költöznek az országba és hányan hagyják el a következő évtizedekben.
Fotó: Pixabay





