Tombol a káosz, már kijárási tilalom lépett életbe Los Angelesben
Továbbra is tüntetések és utcai összecsapások uralják Los Angelest, ahová Donald Trump utasítására már a Nemzeti Gárda és a tengerészgyalogság is megérkezett. A városban azután robbantak ki az erőszakos zavargások, hogy a bevándorlási hivatal széleskörű razziákat tartott annak érdekében, hogy deportálja az illegális bevándorlókat.

Mint arról a Kontroll is beszámolt már, a kaliforniai város körzetében pénteken kezdődtek a tüntetések, a bevándorlási hatóság és az együttműködő szervek rendelkezései nyomán.
A szövetségi bevándorlási hatóság (ICE, Immigration and Customs Enforcement) ugyanis széleskörű intézkedéseket foganatosított annak érdekében, hogy deportálják az illegális bevándorlókat, akik közül sokan egyébként sem voltak ismeretlenek a hatóságok előtt, különböző bűncselekmények elkövetése miatt. A tüntetők azért vonultak utcára, hogy így tiltakozzanak a Trump-kormány kitoloncolásra, illetve a határőrizet szigorítására vonatkozó politikája ellen.
Már kijárási tilalom is életbe lépett Los Angelesben
Karen Bass, a város polgármestere kedden napközben még csak fontolgatta, hogy esetleg kijárási tilalmat léptet majd életbe Los Angeles bizonyos részein, estére azonban kénytelen volt be is vezetni az intézkedést. A kijárási tilalom helyi idő szerint este 8-tól hajnali 6-ig tart majd. A döntéssel kapcsolatban közös sajtótájékoztatót is tartottak Jim McDonnell, rendőrfőnökkel, aki elmondta; aki megszegi a kijárási tilalmat, azt le fogják tartóztatni.
Jim McDonnell hozzátette, azért van szükség erre az intézkedésre, mert míg szombaton 27, vasárnap 40 embert tartóztattak le, addig hétfő este után már 197-re nőtt ez a szám, 114 kényszerintézkedéssel. A CNN beszámolója szerint Bass polgármester azt is elmondta, akár napokig is életben lehet a kijárási tilalom. Azt is hozzátette, az intézkedés csak nagyjából egy mérföldes területet fed le, tehát a 4 millió lakosból csak közel 100 ezer embert érint.
A helyi rendőrség kedden késő este jelentette be, hogy megkezdték a „tömeges letartóztatásokat”: több tucat embert vettek őrizetbe, mert nem oszlottak fel a rendőrség utasítására sem.
Karen Bass hozzátette, a kijárási tilalom alatt sem a hajléktalanokat, sem a médiamunkások nem fogja vegzálni a rendőrség, a tüntetéshullám azonban már elérte azt a szintet, amit nem lehet beavatkozás nélkül hagyni. Donald Trumphoz pedig olyan kéréssel fordult, hogy állítsa le az ICE által végzett rajtaütéseket.
Gavin Newsom kedden úgy fogalmazott a kaliforniai lakosokhoz intézett beszédében: Trump elnök válogatás nélkül toloncolná ki az embereket, a Nemzeti Gárda bevetésével pedig súlyosan megsértette a szuverenitásukat.
Texasban és New Yorkban is tüntetnek
A Los Angeles-i tüntetések „inspirálták” Texast is, ahol szintén tüntetések törtek ki a Trump-adminisztráció ellen. A texasi Lone Star állam, Kaliforniához hasonlóan hatalmas bevándorló-népességnek ad otthont. Az utcára vonuló helyiek azt mondták, kiállnak a közösségük tagjaiért, akik közül sokan félnek tiltakozni. Austinban azonban hamar káoszba fulladt a tüntetés, amikor a rendőrség könnygázt vetett be a tüntetők ellen. Tájékoztatásuk szerint 13 embert tartóztattak le. Dallasban is feszült helyzet alakult ki hétfőn a tüntetők és rendőrség között, akik könnygázt is bevetettek ellenük.
Eközben New Yorkban is egyre erőszakosabbá váltak a tüntetések, ott eddig 45 embert tartóztattak le: kedden este a manhattani Foley Square téren is bekerítettek egy csapat tüntetőt. Akit érdekel, itt követheti élőben az eseményeket: