Ma 10:17

Hiába Orbán barátsága és a TEK akciója, Dodik mehet a börtönbe

Hiába Orbán barátsága és a TEK akciója, Dodik mehet a börtönbe

A boszniai fellebbviteli bíróság másodfokon is megerősítette a Milorad Dodik elleni ítéletet, így a boszniai szerb elnököt egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, mellette pedig hat évre eltiltották a hivatali tevékenységeitől.

A boszniai szövetségi ügyészség 2023 augusztusában emelt vádat Orbán Viktor barátja ellen, amiért nem hajtotta végre vagy akadályozta a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit. Dodik az utóbbi hónapokban intézkedésével igyekezett elősegíteni az általa vezetett boszniai Szerb Köztársaság önállósodását. Március közepén az országrész új alkotmányának tervezetét is benyújtották - írja a hvg.hu

Orbán szívesen adott volna menedéket Dodiknak is

Február végén a boszniai szövetségi bíróság első fokon egy év börtönbüntetésre ítélte Dodikot, mivel figyelmen kívül hagyta Christian Schmidt nemzetközi főképviselő döntéseit, amire válaszként a boszniai szerb parlament megszavazta a szövetségitől különálló igazságügyi rendszer létrehozását. A törvény aláírását a bosnyák alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte, ám Dodik azt ennek ellenére is aláírta, ami miatt az alkotmányos rend veszélyeztetésével is gyanúsítják.

A magyar miniszterelnök február 17-én Budapesten találkozott Dodikkal, Orbán ezt követően írta ki a közösségi oldalára, hogy Magyarország stabilitást akar a Balkánon, és Dodik a Szerb Köztársaság stabilitásáért és fejlődéséért harcolva ehhez járul hozzá. A februári ítélethirdetéskor arról szóltak a hírek, hogy 300 magyar terrorelhárító érkezett a boszniai Szerb Köztársaságba. A magyar nagykövetség előszörn azt mondta a bosznia-hercegovinai határrendészetnek és a külügyminisztériumnak, hogy 78 fegyvertelen magyar terrorelhárító munkatárs lép be az országba, de másnap pontosítottak: mégis lesznek náluk fegyverek.
 

Fotó: Facebook / Orbán Viktor

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak