Ma 18:44

Észak-Rajna–Vesztfália sosem volt az NDK része, itt nem is tudott áttörni az AfD

Észak-Rajna–Vesztfália sosem volt az NDK része, itt nem is tudott áttörni az AfD

Vasárnap tartották Németország legnépesebb tartománya, a 18 milliós Észak-Rajna–Vesztfália helyhatósági választásának záró fordulóját. A második fordulót ott tartottak, ahol egyik jelölt sem ért el 50 százaléknál magasabb szavazatarányt, ebbe a körbe már csak a két legtöbb szavazatot kapott jelölt jutott be.

Az önkormányzati választásokon 396 városban közel húszezer jelölt közül választhatott a 13,7 millió német polgár. A legfontosabb kérdés az volt, hogy tudta-e növelni a szavazói bázisát azi Alternatíva Németországért (AfD). A szélsőjobboldali párt ezidáig alapvetően az egykori keletnémet tartományokban domborított nagyot a választási eredményekben, ezért is volt nagys kérdés, hogy a nyugati, gazdag Észak-Rajna-Vesztfáliában hogyan szerepelnek - írja a Telex.

A szeptember 14-i első fordulóban a CDU összességében 33,3 százaléknyi szavazatot szerzett, ezzel a legerősebb párt maradt a tartományban. Az SPD 22,1 százalékot kapott, az AfD pedig 14,5-et, amivel megtriplázta a 2020-as támogatottságát. Ezzel leelőzték a 13,5 százalékos Zöldeket, az 5,6 százalékos Baloldalt (Linke) és a 3,7 százalékos szabad demokratákat (FDP). A választási részvétel a második fordulóban 59 százalékos volt.

Kölnt visszaszerezték, Dortmundot viszont elbukták a szociáldemokraták

A legnépesebb városban, Kölnben nyerni tudott az SPD, Torsten Burmester a zöld Berîvan Aymazt verte meg a második fordulóban. Így egy évtized után vették vissza a kölni városházát a szocdemek, mivel az eddigi független polgármester nem is indult újra. Az SPD hozta Mönchengladbachot, itt Felix Heinrichs nyert. Gelsenkirchenben Andrea Henze győzte le AfD-s ellenfelét. A munkanélküliségtől sújtott, sok bevándorló által lakott város tanácsi testületében azonban egyenlő arányban lesznek SPD-s és AfD-s képviselők, ami itt is jelzi a jobbra tolódást. 

Duisburgban a szocdem Sören Link meg tudta védeni pozícióját Carsten Großszal szemben (AfD), 78,6 százalékkal tarolt vasárnap. Oberhausenben Thorsten Berg viszont csak hajszállal nyert CDU-s ellenfelével szemben. Jörg Lukat révén Bochumot is vitte az SPD és a Zöldek is, hiszen a két párt közös jelöltje volt. 

Dortmundban a CDU történelmet írt a Spiegel megfogalmazása szerint. Alexander Omar Kalouti mintegy 80 év óta az első kereszténydemokrata városvezető lesz a Ruhr-vidék egyik legnagyobb városában. 1947 ősze óta kizárólag szociáldemokrata polgármester vezette Dortmundot.

Sok helyütt jól muzsikáltak a CDU jelöltjei

A CDU a tartományi székhely Düsseldorfban is nyerni tudott, Stephan Keller, 60,45 százalékos eredménnyel védte meg polgármesteri székét a zöld kihívóval szemben. A CDU jelöltjei nyertek Hagenben, Bielefeldben, Essenben és Bonnban is. A Zöldek jelöltje, Tilman Fuchs Münsterben győzött, Aachenben viszont a CDU-s Michael Ziemons verte az eddigi zöld városvezetőt, Sibylle Keupent. Oliver Lembcke, a Bochumi Ruhr Egyetem politológusa szerint a Zöldek nagy visszaesése azért következhetett be, mert a 2020-ban még sikert hozó témáik – környezet, éghajlat, természet – 2025-re már erősen megosztó témákká váltak.

Dortmund elvesztése fájó vereség lehet az SPD-nek, és súlyos vereséget szenvedtek az év eleji német parlamenti választásokon is. Szépségtapasz lehet számukra viszont Köln, illetve Oberhausen, Mülheim an der Ruhr, Wuppertal és Bochum megszerzése. A kereszténydemokraták korábban baloldali és zöld fellegvárakat szereztek meg, nyertek még Bielefeldben és Leverkusenben is, de nem mindenhol sikerült diadalmaskodniuk. Az öt legnagyobb tartományi városból hármat elvittek. 

A CDU számára kulcsfontosságú volt a választás, a tartományi végrehajtó bizottsági ülésükön hétfőn Friedrich Merz kancellár is ott lesz.

Az AfD tartományi vezetője, Martin Vincentz annak ellenére pozitív eredményekről beszélt, hogy második körbe jutott jelöltjeiket mindenhol simán megverték a középpárti jelöltek. Így elmaradt a – párt színéről elnevezett – „kék hullám”. Vinhentz szerint a tendencia így is látszik, pártja profitálni fog a mostani kampányból, és a két év múlva esedékes észak-rajna-vesztfáliai tartományi választásokon meg akarják triplázni a rájuk adott szavazatok számát.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak