Áder János lánya azzal védekezik, hogy vannak tiszás barátai is

Nem lehet könnyű dolog a volt fideszes köztársasági elnök gyermekének lenni – derül ki abból a portréból, melyet az Index közöl Áder Orsolyáról, Áder János lányáról. Az írásban sok minden elhangzik identitásról, kínai sikerekről, és tiszás barátokról, de talán a cikk legérdekesebb része mégis csak az, hogy milyen egyszerű érvekkel söpri le az asztalról Áder Orsolya azokat a sajtóbeli felvetéseket, melyek külhoni érvényesülésének közpénzből való megalapozását firtatják.

Nem tudni, hogy az Indexnél már érvényesül-e a Hont-hatás, és hogy ennek köszönhető-e a volt köztársasági elnök lányáról készült művészportré, mindenesetre a cikkből Áder Orsolya olyan oldalát is megismerhetjük, amelyből egy „közülünk való”, már-már hétköznapi ember karaktere rajzolódik ki.

Talán nem is árt ez a barátságosabb hangvétel, hiszen a Covid idején magában a festőt felfedező Áder Orsolyáról korábban a 24.hu olyan összeállítást közölt, amely szerint több kiállítása is állami forrásból valósulhatott meg, és a korábbi kormányok idején különösen sok külügyi támogatáshoz jutott. Emellett öt éven át diplomata-útlevelet is használt, amitől csak a választások után vált meg.

Áder Orsolya ezeket az állításokat már akkor is képtelen vádaknak minősítette, és a mostani portréban is kitért rájuk, tagadva, hogy a külföldön megvalósult kiállításait a kormány szervezte volna, és hogy egyáltalán lett volna költségvetésből származó pénz ezekben a projektekben. 

Áder Orsolya azt állítja a róla készült indexes portréban, hogy már 19 évesen is tudatosan titkolta Londonban, hogy ki az apja, mert azt akarta, hogy saját jogán fogadják el, ne a családi háttere miatt.

Mint fogalmaz, a Disney-féle Mulan történetében talált magára: a hősnőhöz hasonlóan ő is a saját, örökölt személyazonosságától függetlenül akart érvényesülni. A kínai legendának ráadásul valóságalapja is van, ami különösen közel hozta hozzá gyerekkori példaképét.

„Based on a true story, bocs, bizonyos dolgok angolul jobban jönnek a számra.”

A magyar művészeti piacon állítása szerint szándékosan nem nyomul, a külföldi gyűjtőkkel viszont remekül boldogul. Kínai vásárlói is vannak, egyik sanghaji étterem falait pedig teljes egészében az ő festményei díszítik.

„Nagyon szar dolog Áder János lányának lenni?” – hangzik az eröltetetten barátivá sikeredett újságírói kérdés.

A válaszban beszüremkedik valamiképp’ a honi rendszerváltás megtörténte is, amikor azt hangsúlyozza, hogy vannak neki is tiszás barátai, de persze azért büszke arra, hogy Áder János a papája. A kettő között a kapocs a „nem lopás” eszménye, amit szerinte mindenki elismer, ha az édesapjáról van szó.  

„Pontosan tudják az apámról, hogy ha valaki soha nem lopott, akkor az ő.”

Áder Orsolya azt állítja, hogy 52 kiállítása volt három kontinens hét országában, de egyikre sem kapott egyetlen forint állami támogatást sem. És hogy az igazát bizonyítsa, egy rendhagyó módszerhez folyamodott: nyilvános felhívásban ajánlott saját festményt annak, aki bizonyítja az ellenkezőjét.

„Közel egy hónapja tettem ezt az ajánlatot, azóta sem jelentkezett senki. Természetes, hogy megviselt az ügy, de legalább kaptam egy kis ingyenreklámot.”

Egyszerű praktikus okokkal magyarázza Orsolya azt, hogy miért is utazhatta be a világot diplomata útlevéllel, bár azt is hozzáteszi, hogy neki ezért ez „amúgy is jár”, hiszen mégis csak a köztársasági elnök családtagja. Van itt még persze biztonsági és protokoll szempont is, de lehet, ez már inkább csak hab a tortán.

A végső mérleg Orsolya szerint se nem pozitív, se nem negatív, ha az ember a köztársasági elnök lánya, amolyan fifty-fifty dolog az egész.

„Nyilván azért nem rossz dolog a köztársasági elnök lányának lenni, diplomata-útlevéllel utazni, például (…) De hát hátránya is van, például az, hogy most két hét alatt négy kilót fogytam.”

Ez utóbbit a róla terjesztett hazug újságcikkeknek tudja be, amit szerinte egy gazdasági lap még egy kis body-shaminggel is megfejelt.

„Nekem kevés barátom van itthon, a művészvilágból sem ismerek sok embert, pedig szeretnék ide tartozni, de újra meg újra csalódások érnek.”