2025.09.27. 11:30

Jelszavaink valának: Meghosszabbítjuk Bicskéig!

Jelszavaink valának: Meghosszabbítjuk Bicskéig!

Semjén Zsolt megrágalmazása miatt Orbánék most akkora botrányt csapnak, hogy az elhomályosítja még az újabb nemzeti konzultációra alapozott kampányukat is. Mindeközben a kormánypártok a gyermekvédelmi rendszer állapotáról amúgy egy szót sem szólnak. Vélemény.

A kormánypártok most a saját kommunikációs fegyverükkel találták magukat szemben. Már hetek óta terjed a másodlagos nyilvánosságban (elsősorban a Redditen), hogy a Szőlő utcai javítóintézet letartóztatott igazgatója korábban fiatalkorúakat szállított  házhoz két miniszternek is. A közösségi médiában minden bizonyíték nélkül kialakult konszenzus szerint a „Zsolti bácsiként” emlegetett személy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes lehet. Arató Gergely pedig a frontvonalba emelte a pletykát, amikor nyilvánosan, közvetlenül Semjéntől kérdezte meg hétfőn a parlamentben: ki az a Zsolti bácsi?

Fontos azonban tisztázni: amit Arató tett, az pontosan ugyanaz a taktika, amit a Fidesz–KDNP-hez közelálló propagandagyár évek óta alkalmaz. A recept egyszerű: fel kell karolni egy pletykát a másodlagos nyilvánosságból, ráállítani a gépezetet, beemelni a fősodorba, majd onnantól kezdve addig tematizálni, ameddig ez politikailag hasznos. A Semjén Zsolt elleni kampány tehát ugyanannyira sötét és elítélendő, mint évekkel ezelőtt a Vona Gábor, majd legutóbb Jámbor András, vagy akár az influenszer Osváth Zsolt elleni támadások (utóbbiakat szintén pedofíliával vádolták). Erre kellett most a kormánypártoknak valamilyen választ adniuk.

Két reális opciójuk maradt. Az egyik a tavaly februári forgatókönyv: hosszas hallgatás és álhírezés után végül Orbán Viktor kezdeményezett alaptörvény-módosítást, és ezzel gyakorlatilag „elküldte a selyemzsinórt” Novák Katalinnak. Ez a stratégia azonban itt nem jöhetett szóba: amint Semjén elmondta hírhedtté vált beszédét a parlamentben, a levegő már tele volt indulatokkal, és ez a lehetőség elveszett. 

Így maradt a másik klasszikus orbáni módszer: beleállni az ügybe, és mindenáron meghosszabbítani Bicskéig, mint annak idején a felcsúti kisvasutat.

Az ügy legaktívabb kormánypárti szereplője egyelőre Kocsis Máté. Műsorról műsorra jár, és igyekszik a lehető legprovokatívabb módon visszaszerezni a tematizációt a Fidesz számára. Interjúiban folyamatosan arról beszélt, hogy államellenes puccskísérletről van szó, és amíg Charlie Kirkkel egy golyó végzett, Semjént most „vérváddal” akarják eltüntetni, emiatt pedig a Fidesz frakcióvezetője szerint "példátlan megtorlásnak" kell következnie. Utóbbi kijelentés különösen aggasztó: csak remélhetjük, hogy Kocsis nem az 1956 utáni megtorlásokhoz hasonló eseményekre gondolt, tekintettel arra, hogy a szóhasználat erősen erre asszociál.

Ebben a szellemben cselekedett Tuzson Bence igazságügyi miniszter is, aki rekordidő alatt jelentette be a még folyamatban lévő „nyomozás” eredményeit: percekkel azelőtt, hogy a kormány hivatalosan felhatalmazta volna, már közölte, hogy kiskorú gyermek és miniszter nem érintett az ügyben, viszont az MI6 brit titkosszolgálat igen. Ennek nyomán a rendőrség meg is látogatta Káncz Csaba geopolitikai szakértőt, aki Semjén és Rogán nevét képes volt minden bizonyíték nélkül leírni a közösségi médiában. 

Amikor legutóbb pedofilügy égett rá a kormánypártra, két vezető politikusuk bukott bele. Ez az eset ráadásul még súlyosabb még akkor is, ha alaptalan rágalom terjedt el a közbeszédben, hiszen most a kormány második emberéről van szó. 

Az már azonnal látszott, hogy a kormánypártok most emelni akarják a tétet: a teljes propagandasajtót ráeresztették az összes érintettnek gondolt ellenségükre, és újból elővehetik a kormánytól független sajtót ellehetetlenítő törvényt is, ahogy arra a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke már egy utalást is tett. 

Mindeközben azonban a saját maguk ásta gödörbe is beleeshetnek. Jelenleg ugyanis a botrány és kezelése elhalkította az állítólagos Tisza-adó elleni kampányukat és a legújabb nemzeti konzultációt. Így a Tisza Párt elnöke most kérhet egy kávét, a Nemzet Hangja elnevezésű szavazásuk 5. kérdése ugyanis pont arra vonatkozik, hogy egy kormányválás után vizsgálatot indítsanak az utóbbi évtizedek gyermekbántalmazási ügyeinek feltárására, és ezzel párhuzamosan megerősítsék a gyermekvédelmi rendszert. 

Fotó: Facebook / Tordai Bence

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak