Hála és köszönet a politikai konfliktusoknak!
Miközben a fideszes Kocsis Máté vállalta Magyar Péterrel a drogteszt-párbajt, fontosabb lenne, ha Rogán Antal rákszűrésre, Nagy Márton vérnyomásmérésre, Deutsch Tamás pedig prosztatavizsgálatra menne a prevenció népszerűsítése érdekében - írja véleménycikkében Fiala János.
„Több negatív drogtesztem van, mint az egész kormánynak együtt” – mondta Magyar Péter a bicskei fóruma után, mivel a nyilvánosságban egy ideje olyan feltételezések keringtek, miszerint a sokak által rejtélyesnek mondott, állítólagos lejárató felvételen lévő fehér por, nagy valószínűséggel kábítószer.
Leírni sem volt egyszerű ezt a sok feltételt hordozó mondatot, megérteni az Olvasónak valószínűleg még ennél is nehezebb feladat lehetett, de mit van tenni, ha a valóság mostanság olyan dimenziókat szült, amelyek még a képzeletet is felülmúlják.
Amatőrként, a hétköznapi életben, gyerekkorunk óta vetekszünk, és versenyzünk egymással, de vannak, akik ezt a küzdelmet hivatásszerűen és pénzért űzik. Akik eleddig abba a hitbe ringatták magukat, hogy csak a sportolók lehetnek ilyenek, azokat ki kell ábrándítanom, mert nagyot tévedtek, hiszen az elmúlt időszak eseményei azt bizonyították, hogy a politikusok is idetartoznak.
Ők, egyedül, ugyan alkalmatlanok a versenyre, de azzal a folyamatos kényszerérzettel, amivel együtt kell élniük, képesekké váltak arra, hogy politikai ellenfeleik közül jól csengő neveket válasszanak ki, hogy utána megküzdhessenek velük a nyilvánosság előtt. Ez szükséges, de nem elegendő a nép szórakoztatásához, a gladiátorharchoz, mert még azt is el kell érniük, hogy a másik politikai tábor kihívottja felvegye az eléje dobott kesztyűt.
Nem hivatkozhat sérülésre, nem térhet ki mondvacsinált okokkal. Ehhez alaposan le kell vadászni a delikvenst, majd csalafinta módszerekkel érintetté tenni, hogy miután besétált a csapdába, rá lehessen zárni a ketrecajtót.
Cukkolni kell, magyarabbul szólva: provokálni, megérinteni, majd közölni vele: te vagy a fogó!
Magyar Péter ezért ajánlott nyilvános drogtesztet, ahova Deutsch Tamást, Rogán Antalt, Nagy Mártont és a többi minisztert is meginvitálta. Sőt, azt is belengette, hogy a hajából is vehetnek mintát, ami azért nagy szó, mert az akár az egy évnél régebbi kábítószer-használat kimutatására is alkalmas. Az első csapdát ugyan neki állították azzal a bizonyos bekamerázott szobával, vetetlen ággyal, és fehér porral, de nem volt rest viszontcsapdát építeni.
Legjobb védekezés a támadás! És, ahogy a vadász, ő is napokig ült méla lesben, volt türelme kivárni, hogy fel- vagy kihívására - amit mint holmi csalit lógatott be,és amire napokon keresztül nem haraptak – végre reagáljanak a másik táborból.
A csendet végül, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője törte meg: ő mondott igent, és ezzel – akár tetszik, akár nem –, lépre is ment.
Válasz Facebook-videója csak elvileg volt jól felépítve - előbb azokat a hasonlóságokat sorolta, amelyek összekötik Magyar Péterrel: 1981-ben születtek, ugyanarra az egyetemre jártak, cum laude végeztek, három gyerekük van, hogy utána rögvest a különbségeket említve azt sulykolja, mennyire méltatlan ember a kihívója -, mert a gyakorlatban csak annak volt jelentősége, hogy reagált, ráadásul igent mondott. Lényeg a lényeg: Kocsis Máté vállalta Magyar Péterrel a drogtesztet, mi több, abba is belement, hogy kihívója nevezze meg a helyszínt és az időpontot.
Ez már-már annyira szép, hogy nagy valószínűséggel nem is kerül rá sor, ahogy Kocsis tizenegy és félévvel ezelőtti felvetéséből sem lett semmi, amikor jogszabállyal próbálta elérni, hogy a 12-18 év közöttiek, a választott politikusok és az újságírók évente kötelező drogtesztnek vessék alá magukat. Akkori számítások szerint ennek a költsége meghaladta volna a 100 milliárd forintot...
A mostani helyzet azonban más, ráadásul sokkal olcsóbb is lenne:
- Rogán Antallal rákszűrésre,
- Nagy Mártonnal koleszterin- és vérnyomásmérésre,
- Deutsch Tamással prosztata-és vastagbél szűrővizsgálatra menni, miközben vannak még szabadon maradt rubrikák, ahova sem a vizsgálat, sem a résztvevők nevét nem írták be.
Velük egyebek mellett:
- tüdő,
- méhnyak és
- emlőrák szűrővizsgálatokra lehetne a jövőben elmenni.
Fontos dolog az egészségmegőrzés, hogy érdekében szűrővizsgálatokon vegyünk részt, és ha már nem jött össze Magyar Péternek a miniszterelnöki vita, legalább azt értékeljük benne, hogy sajátságos eszközökkel ugyan, de képesnek mutatkozott a prevenció széleskörű népszerűsítésére.
Szerző: Fiala János
Fotó: police.hu