Tegnap 10:30

Fiala János: Mondd, Te kit választanál?

Fiala János: Mondd, Te kit választanál?

Amíg Sulyok Tamás köztársasági elnök elmozdítása és annak módja jóformán csak a Fidesz/KDNP, valamint mozgósított hívei ellenére volt, az új, addig az átmeneti időre megválasztandó köztársasági elnök személye körül a kormánypárt oldalán is éles hangú vita alakul ki.

Jegyzetem nem Polgár Judit személyéről, hanem jelölésének módjáról, és az általa kiváltott visszhangról szól, kérem ne fogadják eleve ellenségesen!

A Kontroll Facebook-oldalán az első, a jelzett témát érintő bejegyzés:
- szombat este születik, ebben arról értesítik az olvasót, hogy hétfőn - azaz ma - már nem Sulyok Tamás lesz a köztársasági elnök, mivel aláírja/aláírta az Alaptörvény 17. módosítását, amivel megszünteti/megszüntette köztársasági elnöki megbízatását,
- néhány óra múlva már az is tudható: július 20-án 0.00 órától megszűnik Sulyok megbízatása, és feladatait ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el,
- röviddel ezután napvilágot lát a Tisza álláspontja, Magyar Péter miniszterelnök pedig arra kéri a pártokat, a civil szervezeteket, valamint a magánembereket, hogy javasoljanak neveket,
- nem sokkal később /!/ már van is olyan javaslat, amit a Kontroll Facebook-oldala mellett a magyar sajtó más komolyan vehető orgánumai is hoznak, ami tartalmát tekintve arról szól: Polgár Juditot jelöli több elismert közéleti személyiség,
- alig két óra elteltével úgy tűnik: már meg is van az utód, hiszen Magyar Péter egyértelművé teszi, támogatja Polgár Judit sakknagymester jelölését az államfői posztra, mi több, hétfőn találkozik vele, hogy személyesen tegye fel a kérdést: kész-e államfői szerepben szolgálni Magyarországot az új Alaptörvény megszületéséig?
- a vita ezek után már nem kizárólag arról szól, hogy Polgár Judit megfelelő személy-e, hanem arról is, hogy ez a "társadalmi egyeztetés/jelölés" megfelelt-e a Magyar Péter ígéretében foglaltaknak, aminek kézzelfogható cáfolatát a Kontroll Facebook-olvasói ismerhetik meg először, amikor azt hozza, hogy nem tudja megvitatni Magyar Péter döntését a tiszások Facebook-közössége, mivel kikapcsolták a csaknem félmilliós /!/ Talpra Magyarok - TISZA Közössége csoportban a hozzászólás lehetőségét, miközben ugyanitt Radnai Márk Tisza-alelnök viszont üdvözölte a felkérést,
- majd egy újabb bejegyzés már arról értesít, hogy az egyik moderátor által megosztott Magyar Péter-bejelentés újra kommentelhető az egyik legnagyobb tiszás csoportban, 
- a következő poszt összefoglalja az addig történteket, egyúttal felteszi a kérdést: Ti kit jelölnétek Sulyok Tamás utódjának?
- végül -  most 11.37 van -, azt írja a Kontroll Facebook-oldala, hogy hétfőn Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával 13.00-kor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése.

Hétfőn, nem sokkal reggeli hat óra után a Kontroll.hu oldalán összefoglaló írás jelenik meg azzal a címmel, hogy "Polgár Judit lehet a Tisza államfőjelöltje, de a döntés megosztotta Magyar Péter táborát".

Néhány kérdés:
- az tudható, hogy a Tisza álláspontja szerint egy olyan köztársasági elnök tudná legjobban megtestesíteni a magyar nemzet egységét, aki mindenféle pártpolitikai múlt és kötődés nélkül szolgálná a nemzetet, de vannak-e/voltak-e más kritériumok is?
- miért lenne hatalmas megtiszteltetés Magyar Péter számára, ha - Polgár Judit - elvállalná a felkérést?
- miért érkezett több helyen gúnyos megjegyzés Göncz Árpád végzettsége kapcsán, amikor Magyar Péter állításával szemben rendelkezett jogi diplomával?
- vajon július 3án - amikor talán véletlenül, talán nem - Magyar Péter minden idők legeredményesebb női sakkozójával, Polgár Judittal játszott az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ünnepi fogadásán, beszélgettek-e a köztársasági elnöki poszt elvállalásáról?
- Nagy Tímea, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke ripsz-ropsz hogyan és kikkel egyeztetett, mielőtt az MTI lehozta a hírt, hogy mások mellett Baán László, Barabási-Albert László, Kapu Tibor, Kelemen Barnabás, Kepes András, Kulka János, Lovász László, Rubik Ernő és Závada Pál is azzal az indoklással álltak ki Polgár Judit mellett, hogy "személye, életútja tökéletesen testesíti meg mindazt, amire hazánknak most szüksége van."
- szóval és tettel: mire volna most a legnagyobb szüksége hazánknak?
- nem lett volna-e indokolt elsőként megkérdezni a Kontroll facebook oldala olvasóitól - Magyar Pétertől függetlenül -, hogy ők kit tartanának a legalkalmasabb jelöltnek?
- érkezett-e más javaslat is pártoktól, civil szervezetektől és magánszemélyektől?
- ki, milyen körben, hogyan és mikor döntötte el, hogy Polgár Judit a javasolt személyek - ha volt egyáltalán más - közül a legalkalmasabb?
- milyen egyéb javaslatok születtek és kitől?
- megnyilvánult-e valahol Nagy Tímea, és Polgár Judit a jelölést követően, ha igen, mit mondtak?
- kőbe van-e véve, hogy csak Polgár Judit lehet a következő köztársasági elnök?

Miniszterelnök Úr! Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó!

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak