Ma 13:12

Magyar Péter: Lassan mondom, hogy a Karmelita palotában is megértsék, a haza a népé

Magyar Péter: Lassan mondom, hogy a Karmelita palotában is megértsék, a haza a népé

Megkezdte a felkészülést a kormányzásra a Tisza Párt. Az '56-os forradalom kezdetének évfordulóján a párt  elindította Magyarország leendői vezetőinek kiválasztását, a közeljövőben pedig kikéri az emberek véleményét olyan fontos kérdésekben, mint az egészségügy, az oktatás és a gazdaság. Mindezt Magyar Péter elnök jelentette be a Széna téren tartott ünnepi nagygyűlésen.   

A párt szimpatizánsai a Bem téren gyülekeztek, onnan sétáltak át közösen a Széna térre, ahol több ismert színész is beszédet mondott. Koltai Róbert színművész  a "Legyen úgy" című dalt énekelte, Jordán Tamás 1956-os emlékeiről is beszélt, Nagy Ervin pedig Örkény István "Fohász Budapesthez" című írását olvasta fel. Nem sokkal öt óra után kezdte meg ünnepi beszédét Magyar Péter, akinek beszédéből a fontosabb gondolatok kiemeltük:

„Az 1956-os szabadságharcosok egy független, igazságos és jóléti Magyarországért küzdöttek, és mi, az ő örököseik tartozunk annyival az ő emléküknek, a gyerekeink és az unokáink jövőjének, hogy az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulójára, 2026-ra másik irányba fordítjuk a hazánk sorsát. A hazaszerető kormányunk jelszavai a következők lesznek: becsület, tisztesség, szerénység, igazság, irgalom, érzékenység, türelem, vendégszeretet és megértés.”

„Joggal kérdezhetitek, hogy mit fogunk tenni 2026-ban, amikor megnyerjük a választásokat. Igazságot szolgáltatunk, visszaszerezzük, amit csak tudunk az ellopott közös vagyonunkból.”

„Tudnotok kell, hogy átérezzük a felénk irányuló bizalommal járó óriási felelősséget, a Tisza Párt 65 munkacsoporttal és rengeteg szakemberrel dolgozik a jövőbeli kormányprogram, egyfajta társadalmi szerződés kidolgozásán, hogy a magyarok millióinak végre ne valami ellen kelljen szavazniuk, hanem legyen lehetőségük egy minden szempontból vonzó Magyarországhoz vezető programra voksolni.”

„A Magyarok Hangja címmel kikérjük minden magyar ember véleményét hazánk sorsfordító kérdéseiben az egészségügytől az oktatáson át egészen a magyar gazdaság helyzetéig.”

„Ahhoz, hogy a Tisza áradása folytatódhasson, mindannyiótok közös munkájára és bátorságára lesz szükségünk. A mai napon hivatalosan is elindítjuk a Tisza Párt honlapján a jövő hazaszerető vezetőinek transzparens kiválasztását, olyan hazaszerető hölgyeket és urakat keresünk, fiatalokat és tapasztaltakat, vidékieket és fővárosiakat, akik a maguk szakterületén kiemelkedők, világos vízióval rendelkeznek a településeink és a hazánk jövője kapcsán, és vállalják a közszereplői léttel járó néminemű nehézségeket is. Nemcsak országgyűlési képviselőjelölteket fogunk kiválasztani a 2025 májusáig terjedő időszakban, hanem azt a több ezer szakembert is, akikkel közösen legkésőbb 2026 májusában zökkenőmentesen átvesszük a kormányzás felelősségét, és sikeresen állíthatjuk át hazánkat egy növekvő, jóléti, európai pályára.”

„2026-ban, amikor megnyerjük a választást, véget vetünk az ezeréves átoknak, Magyarország megszűnik kompországnak lenni. 2026-ban leszállunk a kompról, mert a hintapolitizálás sosem hozott jót ennek az országnak.” 

„Orbánék megvezették, átverték a magyar embereket, korábban engem is. Polgári, európai, jóléti Magyarországot ígértek, de egy kifosztott, feudális, végletekig megosztott társadalmat hoztak létre. Nem ezért küzdöttek a ’48-as és ’56-os szabadságharcosaink. Mondjuk ki, eddig és ne tovább, vége van!”

„Egy olyan ember vezeti ma a hazánkat, aki az 1956-os hőseinkhez hasonlóan 1989-ben még az orosz csapatok kivonását követelte. De ma már szinte minden cselekedetével, minden mondatával meggyalázza 1956 örökségét, amely a magyar szabadság és alkotmányosság alapját jelenti. Hova tűnt a „ruszkik, haza”,miniszterelnök úr?

„A haza nem a magántőke alapoké, nem az eltitkolt vagyonkezelőké, nem a bumfordi rokonok és új milliárdosok saját tulajdona. Lassan mondom, hogy a Kamelita Palotában is megértsék, a haza a népé!”

"A kormányunk semlegességről beszél, amire nincs felhatalmazása a magyar néptől, történelmi felhatalmazás teljesen másra van, Szent István királyunk nyugati, keresztény útra helyezte a hazánkat, és van a Hunyadiak felhatalmazása, akik testükkel védték Európát, van Kossuth, Görgei és Batthyány felhatalmazása, akik egy szuverén Magyarországért küzdöttek, amely egyenlő és büszke partnere lehet az európai országoknak. Van 1956 felhatalmazása, amikor egy ország mondta, hogy elég volt a szovjet típusú diktatúrából és abból, hogy a keleti útra akarják terelni hazánkat.

„1956 zsinórmérték, nemzeti minimum, oda kell visszatalálni, arra a Magyarországra kell hasonlítanunk, amely az összefogást választotta, arra a Magyarországra kell hasonlítanunk, amely kimondta, hogy elég volt az elnyomásból, arra a Magyarországra kell hasonlítanunk, amely nem fél.”

Címlapkép: Facebook

 

Kapcsolódó tartalmak