2025.06.10. 14:34

Hiába rendelik meg, még WC papírt sem kapnak időben a védőnői szolgálatok

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Hiába rendelik meg, még WC papírt sem kapnak időben a védőnői szolgálatok

Ceruzaelem, szemeteszsák, de még fertőtlenítőszer sem áll rendelkezésre a két éve államosított védőnői szolgálatok legtöbbjénél. Amióta nem az önkormányzatokhoz tartoznak, hiába adják le rendeléseiket a védőnők, a munkájukhoz szükséges eszközök és kellékek csak több hónapos késéssel érkeznek meg.

Akinek dolga volt mostanában a védőnői szolgálatokkal az láthatja, hogy milyen felszereltséggel rendelkezik egy ilyen kisgyermekeket ellátó rendelő. Jellemzően a ’80-as éveket idéző eszközökkel vannak felszerelve az intézmények. A csúszósúlyos mérleg vagy a mechanikus vérnyomásmérő is mindennapi kellék.

Pár napja Kunetz Zsomobor egészségügyi szakértő osztotta meg Facebook-oldalán azt a védőnői igénylőlapot, amin jól látszik, hogy mit rendeltek, és az is, ami ebből nem érkezett meg. 

504710639_1113652790794962_6170952426781612887_n.jpg

Az első negyedévben az igényelt eszközökből, kellékekből semmit nem kapott ez a védőnői szolgálat. Az RTL híradójának nyilatkozó szakértő szerint az eset nem kirívó. 

Szalainé Pintér Boglárka, a Független Egészségügyi Szakszervezet Védőnői Szolgálatának vezetője azt mondja: amióta két évvel ezelőtt államosították a védőnői rendszert a negyedévente leadott rendelésekre érkezett felszerelés gyakran hiányos vagy több hónapos késéssel érkezik meg. 

Az sem egyedi eset, hogy sokszor a védőnők saját forrásból oldják meg, hogy adott esetben legalább WC papírt tudjanak biztosítani a hozzájuk érkező kismamáknak, akiknek adott esetben egy kötelező vizeletminta leadásánál kellemetlenséget okoz a megfelelő higiéniai felszerelés hiánya.

A probléma nem új keletű, hiszen a védőnők már tavaly májusban is arról számoltak be, hogy sok esetben kérik arra a kismamákat, hogy inkább otthonról hozzanak vizeletmintát, mert nem áll rendelkezésükre az erre alkalmas pohár, de a nyomtatáshoz szükséges papírt és nyomtatópatront sem kapnak, ezért arra kérték a szülőket, hogy a kérdőívet otthon nyomtassák ki és hozzák magukkal. 

A HVG kérdésére Az Országos Kórházi Főigazgatóság azt válaszolta: határozottan visszautasítják a vádakat. Közleményük szerint a védőnők minden szükséges eszközt ütemezetten ugyan, de megkapnak. Azt is hozzátették, szerintük az egészségügyi szakértő által közzétett dokumentum hitelessége megkérdőjelezhető.

Fotó: Pixabay

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre