Milliárdos kárt okozhatott a zuglói MSZP korrupciós gépezete - Karácsony Gergely politikai felelőssége is felmerült
Súlyos szabálytalanságokat talált Zugló 2024-ben megválasztott vezetése a kerület városüzemeltető cégénél. Két konkrét szerződés miatt büntetőfeljelentést tesznek, de az igazán nagy értékű szerződések vizsgálata még hátra van. A visszaélések feltárásában segédkező Horváth András szerint 2017-től épült a gépezet, ezért az akkori polgármesternek is politikai felelőssége van.


8,3 milliárd forintnyi szerződést vizsgáltatott át Zugló 2024-ben megválasztott vezetése a kerület városüzemeltető cégénél. Olyan céghálóra és módszerekre bukkantak, amelyek erősen hasonlítanak több, kormánypárti korrupciós ügyre. Két konkrét szerződés miatt büntetőfeljelentést tesznek, de az igazán nagy értékű szerződések vizsgálata még hátra van. A visszaélések feltárásában segédkező Horváth András szerint 2017-től épült a gépezet, ezért Hadházy Ákossal közösen úgy gondolják, hogy az akkori polgármesternek, Karácsony Gergelynek is politikai felelőssége van.
Zuglóban éveken keresztül egy szűk vállalkozói kör kapott megbízásokat, változatos trükkökkel kerülték meg a közbeszerzésre vonatkozó szabályokat és az elvégzett munka a legtöbb szerződésnél ellenőrizhetetlen. A többi közt ezek derültek ki a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató (ZVK) átvilágításából, amit a 2024-ben polgármesterré választott korábbi momentumos alpolgármester, Rózsa András küldött meg a Telexnek. Az átvilágítás 2023-2024-re szólt, de volt egy korábbi ellenőrzés is, amely 2021 és 2022 működését vizsgálta.
A mostani vizsgálatban érintett céghálózat még Zugló előző vezetései alatt épült ki. A kerületnek 2014-től 2022-ig Tóth Csaba volt az országgyűlési képviselője, a szintén szocialista Horváth Csaba volt a polgármester, előtte pedig Karácsony Gergely. A 2019-es, ellenzéki összefogással megvalósuló választási győzelem után Rózsa András lett Horváth egyik alpolgármestere. A momentumos politikus azonban többször szembekerült Horváth Csabával, amelynek részben az a városgazdálkodási cég volt az oka, amelyről úgy tartották, hogy 2022-es bukása után Tóth Csaba azon keresztül irányította informális módon a kerületet. A konfliktusok eredményeképp indult a Momentum színeiben Rózsa András Horváth Csabával szemben a 2024-es önkormányzati választáson, amelyet végül a szavazatok 36 százalékával megnyert.
A vizsgálatot végző Horváth András szerint 2017-ben kezdődött a rendszer kiépülése. Igaz, a dokumentum szerint az egyik érintett cég, a Bridge Kft. már 2015-től jutott munkához, 2024-ig a hozzájuk került feladatok összértéke több mint 486 millió forint volt, ebből 374,4 millió forint keretszerződéseken keresztül.
Horváth András volt az a NAV-ellenőr, aki 2013-ban bemutatta azt, hogy hogyan lopják meg a magyar államot félig legális céghálózatok. Ennek eredményeképp aztán az adóhatóság érdemi vizsgálat helyett feljelentette a volt munkatársát, de az eljárások pár év után eredmény nélkül lezárultak, parlamenti meghallgatását pedig szabotálta a Fidesz.
Látszólagos verseny, ellenőrizhetetlen teljesítések
A ZVK működésével kapcsolatos dokumentumban részletesen leírják, hogy milyen módszerekkel károsíthatták meg a zuglóiakat a rendszeren keresztül. Az önkormányzati cég az elmúlt tíz évben közel 60 vállalkozással dolgozott együtt hosszabb-rövidebb ideig, többen közülük az évek alatt több százmillió forintnyi munkához jutottak közbeszerzések lefolytatása nélkül.
Ha volt is verseny, az gyakran csak látszólagos volt, de a munkák érdekét a közbeszerzések elkerülése érdekében szándékosan alábecsülték vagy több részre bontották. Ha volt is beszerzés, akkor jellemzően ugyanazok a cégek nyertek. A rendszer rutinszerű működésére utal az, hogy az egyik ilyen eljárásnál azt a Gazsi és Gazsi Kft.-t javasolták nyertesnek a legmagasabb pontszámot kapott vállalkozás helyett, amely el sem indult a beszerzésen.
A zöldfelületi és kertészeti szolgáltatásoknál több olyan szerződést is találtak, amelynél a csatolt teljesítésigazolás és a számlák sem részletezik a ténylegesen elvégzett munkát, azokon csupán egy közterület neve szerepel. Így lehetetlen visszakövetni, hogy tényleg akkora területen végezték el a munkát, mint amennyit kifizettek a vállalkozásnak.
"Hiányzik a részletes munkaleírás, a felhasznált eszközök, anyagok és a munkavégzés idejének dokumentálása, ami a közpénzek felhasználásának átláthatóságát korlátozza”
- fogalmaz a jelentés, amely külön kitér a Lombok Store Kft.-re. A vállalkozás 89,9 millió forintért dolgozhatott 2023 és 2024 között, de a cégadatok alapján az sem a munkavégzéshez szükséges eszközállománnyal, sem pedig munkaerővel nem rendelkezett. Találtak egyértelműen túlárazott és indokolatlan szerződést is a vizsgálat során.
Ez a működési modell a jelentés szerint a verseny kiiktatásához, piactorzuláshoz és a közpénzek nem hatékony felhasználásához vezet, emiatt pedig indokoltnak tartják az ügyészség, az Állami Számvevőszék és a Közbeszerzési Hatóság vizsgálatát is.
Karácsony Gergely polgármestersége alatt kezdett épülni a gépezet
A vizsgálattal kapcsolatos sajtótájékoztatón Rózsa András az első adag szekrényből kieső csontváznak nevezte az ügyet. Az átvilágítási anyagról azt mondta, hogy a verosüzemeltetési céget felügyelő egykori MSZP-s alpolgármester, Hajdú Flórián Tóth Csabának az egyik legközelebbi embere volt és az ő egykori sógora volt a ZVK vezérigazgatója.
Az irányított beszerzések ellenőrizhetetlenek voltak, de nagyon komoly értékaránytalanságokat is találtak. A polgármester szerint a résztvevő vállalkozások tulajdonosi körében is találtak összefonódásokat.
8,3 milliárd forintnyi szerződést vizsgáltak át, ezeknél találtak valamilyen anomáliát.
A vizsgálat tovább zajlik, mert még a nagyobb szerződések ellenőrzése még nem zárult le. Belső vizsgálat indulhat az útkarbantartási munkálatok miatt a ZVK-nál a polgármester tájékoztatása szerint.
A vizsgálatot irányító Horváth András, a polgármesteri kabinet munkatársa arról beszélt, hogy 2017-re nyúlik vissza a cégháló kiépítése. Horváth szerint a Tóth-érában alakították ki a kifogásolt beszerzési rendszert. Ebben az időszakban Zugló polgármestere Karácsony Gergely volt, aki az Együtt-PM színeiben nyerte el a mandátumot.
Horváth András, a polgármesteri kabinet munkatársa, Rózsa András zuglói polgármester és Hadházy Ákos Zugló országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón.
Rózsa András szerint azonban nem volt felelőssége a jelenlegi főpolgármesternek, mert akkor még egyáltalán nem volt feltűnő az, hogy egy ilyen rendszer épülne. Első ránézésre ugyanis teljesen szabályosnak tűntek a beszerzések, és így csak szépen lassan buktak ki az anomáliák. A polgármester a kontroll.hu kérdésére hangsúlyozta azt is, hogy Karácsony Gergely zuglói polgármestersége idején már többször is MSZP-Fidesz koalíciót emlegetett és nem is rendelkezett velük szemben többséggel, Hadházy Ákos szerint viszont rossz kompromisszumokat kötött a jelenlegi főpolgármester, de csak politikai felelőssége van, büntetőjogi nincs. Hozzátette azt is, hogy politikai következménye azért már volt az esetnek, mivel Horváth Csaba és Tóth Csaba is megbukott.
Horváth András arra emlékeztetett, hogy Karácsony és Horváth Csaba is "csak egy báb volt", az igazi felelős Tóth Csaba, a volt országgyűlési képviselő. A két volt polgármester ugyan vezethetett volna be olyan intézkedéseket, amelyekkel kiszűrhetők lettek volna a vizsgált beszerzések, de mindketten tartottak Tóth Csabától - fogalmazott az ellenőrzés irányítója. A szakember szerint egyértelmű politikai felelősségük van abban a korábbi városvezetőknek, hogy ez a rendszer kialakult és működhetett.
Horváth András szerint azt még nem tudni, hogy milyen kár érhette az önkormányzatot, de Rózsa András polgármester később milliárdos nagyságrendet említett.
Az ellenzéki korrupció is ugyanolyan, mint a fideszes: bűncselekmény
Hadházy Ákos, a térség országgyűlési képviselője a feltárt esetek többségét bűncselekménynek nevezte, hiába emlegetnek szabálytalanságot. Szerinte nemcsak morális problémáról van szó, mert a kerület a versenykorlátozás miatt jóval drágábban és rosszabb minőségben végeztethet munkát. Ezt a rendszert le kell bontani - fogalmazott a politikus. Hadházy arról is beszélt, hogy azért kell foglalkozni az ellenzék korrupciós ügyeivel, mert aki szerint ez probléma, annak fogalma sincs a Fidesz és a NER működéséről.
Nincs kormánypárti és ellenzéki korrupció. Korrupció van meg visszaélés van
- egészítette ki a képviselőt Rózsa András polgármester, aki elmondta, hogy új beszerzési szabályzatot alakított ki a ZVK.
Vannak olyan ügyek, amelyekben nemcsak a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatát kezdeményezik, hanem konkrét feljelentéseket tesznek. Az egyik, bruttó 100 milliós szerződés társasházi dokumentumok digitalizációjára köttetett, a másik pedig egy utcaseprő gép beszerzésével kapcsolatos, ahol a városvezető szerint egyértelmű a túlárazás.
Hadházy Ákos szerint több olyan budapesti kerület is lehet, ahol hasonló rendszer működhet a beszerzéseknél, példaképp Kispestet, Óbudát és a XII. kerület fideszes korszakát említette, de kitért a fővárosi BKV-szerződések ügyére is. A képviselő ezzel kapcsolatban megismételte korábbi kijelentését, miszerint tart attól, hogy Karácsony Gergely rossz kompromisszumokat köt. Mondott pozitív példát is Ferencvárosból, ahol Baranyi Krisztina megválasztása előtt mínusszal működött a parkolási rendszer, de a fideszes vezetés leváltása után milliárdos nagyságrendben termelt pénzt a kerületnek. A sajtótájékoztatót a kontroll.hu élőben közvetítette, itt lehet visszanézni: