Meggyanúsította a rendőrség Karácsony Gergelyt a Pride miatt
Magyar Péter és Vitézy Dávid is úgy látja, hogy a rendőrségnek valódi bűncselekményeknél kellene ilyen tempóban eljárni. A főpolgármestert jövő hétre idézték be gyanúsítotti kihallgatásra a rendezvény miatt, amit az Orbán-kormány még tavasszal tiltott be.


A Pride résztvevőivel szemben ugyan a rendőrség nem indít eljárást, viszont Karácsony Gergely főpolgármestert gyanúsítottként a jövő héten már ki is hallgatják. Erre azt követően derült fény, hogy a 444.hu kérdéseket intézett az ORFK-hoz és a Fővárosi Önkormányzathoz, és az iránt érdeklődött, hogy miként áll a Pride miatt elrendelt nyomozás ügye.
Az ugyanis az RTL Híradójának egy korábbi anyagából tudható volt, hogy a szervezőkre vonatkozóan a Készenléti Rendőrségi Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytat.
Az ORFK-tól a portál azt tudakolta, hogy az ismeretlen tettes ellen folyó nyomozásban van-e bármilyen fejlemény, hogy milyen szakaszban van az eljárás, illetve, hogy van-e már gyanúsítottja az ügynek. A rendőrség csupán annyit válaszolt, hogy
„bővebb tájékoztatást az eljárás érdekeire tekintettel nem áll módunkban adni.”
A Fővárosi Önkormányzat válaszából azonban egyértelműen kiderült, hogy Karácsony Gergelyt az eljáró nyomozó hatóság gyanúsítottként rövid úton idézte, jövő héten hallgatják ki. A portál szerint a Szivárvány Misszió Alapítványt – mint a rendezvény másik szervezőjét – eddig semmilyen formában nem keresték a hatóságok.
Karácsony Gergely a Magyar Narancsnak adott interjújában is kitért a Pride ügyére. Szerinte a Fidesz a nyomozással még tovább ront a helyzetén.
„Abból is látszik, hogy a hatalom a végét járja, hogy folyamatosan öngólokat rúg. Ilyen volt a Pride betiltása is.”
Meggyanúsításáról a főpolgármester még a Facebookon is posztolt egyet. Azt írta:„Gyanúsított lettem, és ha ebben az országban ez az ára annak, hogy kiálltunk a magunk és mások szabadságáért, hát akkor még büszke is vagyok rá.”
Karácsony a szervezés ide alatt azt mondta, hogy mivel a rendezvény önkormányzati szervezésű, ezért nem esik a gyülekezési törvény hatálya alá, de ettől függetlenül úgy gondolja, hogy minden jogi és politikai felelősség őt terheli, így ki fog állni azokért, akiket esetleg retorzió érne a Pride-dal kapcsolatban.
Vitézy szerint Karácsonyt erősítik, Magyar szerint valódi bűncselekményeknél kellene ilyen gyorsan eljárni
„Nonszensznek tartom a főpolgármester meggyanúsítását" - írja Vitézy Dávid a Pride körüli fejleményekről. A Podmaniczky Mozgalom fővárosi politikusa szerint hibát hibára halmoz a kormány: az első a gyülekezési jog korlátozása, a második pedig az volt, hogy a kudarc után bosszúállásba kezdtek. Vitézy szerint csak Karácsonyt erősíti ezzel a kormány, pedig elképzelhetőnek tartja, hogy lehetne dolga a nyomozóknak a Városházán:
„például az orosz metrófelújítás vagy a BKV, a Budapesti Közművek vagy a Budapest Brand gazdálkodása kapcsán. De valahogy azokban az ügyekben, ahol a főpolgármestert támogató szocialista polip összeérhet a kormányhoz közel álló körökkel, nem tüsténkedik így a rendőrség. "
Ugyanakkor, ellentétben a valóban bűncselekmény-gyanús gazdasági ügyekkel, a Pride megrendezése körüli vita nem büntetőjogi, hanem politikai természetű a politikus szerint.
Magyar Péter is úgy látja, hogy a rendőrségnek lennének fontosabb feladatai. A Tisza Párt elnöke országjárása közben írt arról a Facebookon, hogy ugyan nem tiszte megvédeni Karácsony Gergely főpolgármestert, de szerinte
„a magyar emberek azt várják el, hogy a valódi bűncselekmények esetén, például a Magyar Nemzeti Bank kirablása ügyében legyenek ilyen aktívak a nyomozó hatóságok és haladéktalanul vegyék őrizetbe a mintegy 650 milliárd forint közpénzt elsíboló bűnözőket."
Akkor is, ha Orbán Viktor üzlet- és tettestársairól van szó - tette hozzá a politikus.
Borítókép: Facebook/Karácsony Gergely