Ma 08:19

Lemondott a fideszes romák szervezetének elnöke

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Lemondott a fideszes romák szervezetének elnöke

Összevesztek a kormánypártot nyíltan támogató Cigány Közösségek Szövetségének vezetői azon, hogy ki a nagyobb fideszes. Ezek után távozik szervezetből az eddigi elnök és az egyik legismertebb elnökségi tag is, de továbbra is az a céljuk, hogy a jövő évi választáson nemzetiségi listát állítsanak és bejussanak a parlementbe, ahol a Fideszt akarják majd támogatni.    

A Facebook-oldalán publikált levelében, augusztus 20-án délután jelentette be Aba-Horváth István (borítóképünkön balra), a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának (MROÖ) elnöke, hogy lemond a Cigány Közösségek Szövetsége (CiKöSz) elnökségi tagságáról, az általa vezetett EU-Roma Országos Egyesület pedig elhagyja a szövetséget - adta hírül a Népszava.

A lap emlékeztet, hogy a CiKöSz vállaltan elkötelezett a Fidesz iránt, ez a szervezet lépett a Farkas Flórián-féle Lungo Drom helyére. A CiKöSz alapítója és az államtitkári kinevezéséig az elnöke Sztojka Attila fideszes parlamenti képviselő volt.

Aba-Horváth István azzal indokolta döntését, hogy a szövetségben „folyamatos bizalmatlanság, szembenállás, egymás melletti elbeszélés” öltött testet. Legfőbb indokként említette, hogy a Magyarországi Romák Országos Önkormányzata elnökeként a magyarországi cigány közösség érdekeit kell képviselnie.

Mint arról a Kontroll is beszámolt, Aba-Horváth nemrég egyértelműen közölte, hogy az országos cigány önkormányzat elnökeként az a célja, hogy 2026-ban parlamenti mandátumot szerezzenek, és az új Országgyűlésben a Fidesszel együtt fognak majd szavazni.

„Közéleti szereplőként illik őszintén elmondanom: ha az ég a földdel egybeszakad, mi akkor is fideszesek maradunk” – mondta augusztus elején Aba-Horváth, aki ellen egyébként költségvetési csalás gyanúja miatt korábban eljárás indult az MROÖ gazdálkodásának visszásságai miatt.

Az elnökségi tag kilépésének bejelentése után nem sokkal Szűcs Csaba (borítóképünkön jobbra), a CiKöSz elnöke is bejelentette lemondását, valamint azt, hogy a vezetésével működő Közösen a Cigányságért Egyesület kilép a szervezetből. Meggyőződése ugyanis – írta a Facebook-oldalán –, hogy a 2026-os választások közeledtével minden cigány embernek szervezeti hovatartozástól függetlenül össze kell fognia a közös érdekek képviseletében.

A lemondott elnök hasonlóan fogalmazott, mint Aba-Horváth István. Megfogalmazása szerint azt tekinti a feladatának, hogy ne egyetlen szervezet, hanem a cigányság egésze érdekében – „a Fidesz politikai közösségének céljaival összhangban” – tevékenykedjen. A cigányság jövőjét akkor látja biztosítottnak, „ha a jelenlegi kormány kap újabb felhatalmazást a következő ciklusra is”.

Szűcs Csaba egyébként már tavaly bejelentette azt is, hogy arról tárgyal a Fidesszel a választások kapcsán, hogy melyik kerületben hány embert tudnak majd mozgósítani a kormánypárti győzelem érdekében.  

Fotó: Facebook / Aba-Horváth István

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre