Tovább privatizálja a Fidesz-kormány a magyar hadiipart - ezúttal is NER-es a vásárló
Újabb hadiiparban érdekelt cégtől válik meg az állam kormányközeli szereplők javára. A vevő ezúttal is annak a Jászai Gellértnek az érdekeltsége, akinek a cége a nyáron már harckocsi-, fegyver-, és helikopteralkatrész-gyárban is átvette az állami részvényeket.


Ünnepélyes hangvételű írásban számolt be a kormányzati propagandaoldalként számon tartott Index arról, hogy megveszi a 4iG SDT projekttársasága a Rába Nyrt. 74%-os tulajdonrészét. A Jászai Gellért-féle társaság fennmaradó papírokra pedig 1789 forintos ajánlatot tett, az üzlet értéke 25 milliárd forint, amit saját tőkéből és hitelből finanszíroznak.
A 74 százalékos tulajdonrészből 54,34 százaléknyi az állami védelmi érdekeltségeket tömörítő N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től kerül a NER-es üzletemberhez, a 20 százaléknyi részvénycsomagot a Széchenyi István Egyetemért Alapítványtól vásárolja meg a korábban Mészáros Lőrinc embereként számon tartott vállalkozó.
A felvásárlás célja a cikk szerint, hogy a Rába regionális gyártási és fejlesztési központtá váljon, megerősítve a 4iG szárazföldi, légi és űripari portfólióját. Szakmai partnerként a Czechoslovak Group (CSG Defence) is bekapcsolódik, amely később akár 37%-os közvetett részesedést is szerezhet. A megállapodás révén a 4iG kizárólagos jogokat kap Magyarországon a Tatra katonai járművek értékesítésére, összeszerelésére és szervizelésére, ami jelentősen erősíti a cég piaci pozícióját a NATO- és EU-tagországokban.
Jászai Gellért, a 4iG elnöke szerint a tranzakció a hagyományos magyar ipari örökség és a modern védelmi technológiák ötvözésével olyan exportképes vállalatot hoz létre, amely hosszú távon a régió egyik meghatározó szereplője lehet. A CSG nemzetközi tapasztalata és piaci kapcsolatai pedig segíthetik a Rábát abban, hogy a Tatra második legnagyobb beszállítójaként globálisan is erősebb pozíciót érjen el.
Nem ez az első privatizált hadiipari cég
A 4iG sorra vásárolja fel a magyar államtól a védelmi ipari érdekeltségeket. Júniusban derült ki, hogy a 4iG Csoport védelmi és űripari vállalata tulajdonrészt szerez a Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozó állami holding kilenc nemzetközi vegyesvállalatában. Akkor a hvg.hu gyűjtötte össze, hogy az érintett cégek között van
- az Aeroplex Kft. repülőgép-javító vállalat Ferihegyről.
- a helikopter-alkatrészeket gyártó Airbus Helicopters Hungary Kft.
- A Rheinmetall Hungary Munitions Zrt. várpalotai lőszergyára.
- A Rheinmetall Hungary Zrt. zalaegerszegi komplexuma, ahol Lynx KF41 gyalogsági harcjárműveket gyártanak, fejlesztenek szervizelnek és tesztelnek.
- A nagy múltú osztrák aknavető- és lőszergyártással foglalkozó Hirtenberger Kft. és leányvállalatai.
- A különböző komplex fegyverrendszereket és RGW 110 típusú vállról indítható páncéltörő gránátvetők csöveit gyártó és fejlesztő Dynamics Nobel Defence Zrt.
- A Kiskunfélegyházán működő, kézi lőfegyvereket és hadiipari alkatrészeket gyártó Arzenál Fegyvergyár Zrt.
- A Colt CZ Hungary Zrt., amely Kiskunfélegyházán gyárt cseh licenc alapján kézi lőfegyvereket a magyar erőszakszervezeteknek.
A honvédelmi minisztertől rendeltek gyakorlógépeket
A Magyar Honvédség tizenkét darab Skyfox gyakorlógépet vásárolt a cseh gyártótól, a becslések szerint összesen 70 milliárd forintért. A megrendelést 2022-ben adták le, a gépek idén, egy éves késéssel érkeztek meg. A szerződés idején a cseh gyárban közvetve résztulajdonos volt a jelenlegi honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Cége, a HSC Aerojet 2021-ben vásárolta be magát, ezután érkezett a megrendelés.
Miután Szalay-Bobrovniczky miniszter lett, az összeférhetetlenség miatt meg kellett válnia a tulajdonrészétől, ami előbb Hernádi Zsolt Mol-vezérhez került, de azóta már újabb, NER-közeli tulajdonos is bekerült a cégbe. Ahogy azt a HVG megírta, közben részesedést szerzett Habony Árpád is, akinek így közvetve 27,2 százalékos résztulajdona van a csehországi Aero Vodochody repülőgépgyárban.
Fotó: raba.hu