Barátnőkről, feleségekről és exekről készült lesifotókat osztott meg egymással több ezer magyar férfi egy internetes csoportban
Az elmúlt másfél évben Telegramon és Discordon is létezett egy-egy olyan, több ezer magyar férfiból álló csoport, akik nagyüzemben cserélgettek egymás között intim fotókat magyar nőkről. Gyakorlatilag bárki áldozattá válhatott, barátnő, feleség, volt barátnő, de akár olyan édesanya is, aki csak a játszótérre vitte le a gyerekét. A rendőrség elsődleges tájékoztatása szerint az áldozatoknak kell feljelentést tenni, később azonban mégis kiderült: nyomozást indítottak az ügyben.


Az elmúlt másfél évben Telegramon és Discordon is létezett egy-egy olyan, több ezer magyar férfiból álló csoport, akik nagyüzemben cserélgettek egymás között intim fotókat magyar nőkről. Gyakorlatilag bárki áldozattá válhatott, barátnő, feleség, volt barátnő, de akár olyan édesanya is, aki csak a játszótérre vitte le a gyerekét. A rendőrség elsődleges tájékoztatása szerint az áldozatoknak kell feljelentést tenni, később azonban mégis kiderült: nyomozást indítottak az ügyben.
A Telegramon és a Discordon működött az a több ezer magyar férfit számláló csoport, amelyben nőkről készült lesifotókat, intim felvételeket vagy szexvideókat osztottak meg egymással a tagok, mindezt a nők tudta vagy beleegyezése nélkül. A 24.hu beszámolója szerint a közösség kisebb-nagyobb megszakításokkal nagyjából másfél éven keresztül működött. Júniusban az adminok jelezték, hogy a Discordon addigra már húszezer főt számláló csoport elérhetetlenné vált, majd a nyár második felére a magyarnsfw.pro telegramos gyűjtőoldal is elérhetetlenné vált.
Ezen állítólag már összesen négy terabájtnyi intim fotó és videó gyűlt össze, amit bárki végigböngészhetett egy előfizetésért cserébe.
A képeken jelenlegi vagy volt barátnőktől kezdve feleségeken át bárki szerepelhetett, de olyan is akadt, aki kisgyermekes anyaként csak a játszótérre ment le a gyermekével, másokból pedig az AI kreált pornót egy kamaszkori fotó alapján. A közösségen belül egyébként több alcsatorna létezett: ezekben kifejezetten terhes vagy roma nőkről gyűjtöttek képeket, de megyék szerinti bontás is létezett. A 24.hu szerint a legtöbb áldozat csak onnan tudta meg, hogy fent van ezen az oldalon, hogy tömegével jelölték be férfiak a Facebook-on.
A portál szerint az áldozatok egy része nem mer a hatóságokhoz fordulni, akik azonban mégis megtették, nagyon rossz tapasztalatokról számoltak be: elmondásuk szerint a rendőrség lesöpörte az ügyüket, többek között azzal érvelve, hogy a lesifotókon nem látszik az érintett arca.
A 24.hu érdeklődött a rendőrségnél, akik először azt válaszolták, az érintetteknek kell feljelentést tenni az ügyben. Újbóli megkeresésére kiderült, hogy a magyarnsfw.pro nevű weboldal vonatkozásában büntetőeljárás folyik, a nyomozásra való tekintettel azonban ennél több információt nem osztottak meg.
Sok férfi nem volt elégedett a képekkel
Az egyik felhasználó például azt írta: „az ilyen képeket sosem értettem amúgy, mert szar sem látszik rajta, plusz a nő sem néz ki jól”. Egy másik férfi azt írta: „Valaki barátnőről csere? Olyanok írjanak, akik a barátnőjük arcát is vállalják”. De olyanok is akadtak, akik igyekeztek helyretenni azokat, aki fanyalogtak a nők külsője miatt.
„Nekem sem tetszik minden, ami ide fel van töltve, de tisztelem a másikat annyira, hogy aki ide feltölti a párja/volt párja képeit, annak nem írok ilyeneket, mert ezzel a mentalitással az sem fogja feltölteni a képeit, akinek jó csaj a nője” – fogalmazott.
Ezt a kissé érdekes meglátást az erkölcsről más tagok sem hagyták szó nélkül: „Miről beszélünk egy olyan oldalon, ahol az exednek a képeit teszed ki a tudta nélkül? Erkölcs? Hagyjad már” – írta.
Nem ez az első ilyen eset
2024. augusztusában derült ki, hogy egy Motherless, magyarra fordítva Anyátlan nevű cseh pornóoldalra több magyar nő titokban készített lesifotója is felkerült. Ezeket a fotókat aztán mesterségesen átalakították, a végeredményt pedig soha senki nem szeretné magáról megpillantani az interneten.
A bombát egy Reddit-poszt robbantotta, miszerint nyilvános helyeken titokban lefényképezett magyar nők fotói kerültek fel egy cseh pornósite-ra, ahol mesterséges intelligencia programok segítségével átalakították őket. Az első mappákat, a Hunt Her Down, azaz „Vadászd Le” és Girl Meat Market, magyarra fordítva „Női Húspiac” nevű mappákat már leszedték.
A sokkoló jelenséggel kapcsolatban akkor több hazai influenszer is szót emelt, valamint számos, saját magát a képeken felismerő nő feljelentést tett a rendőrségen. A feljelentésekkel kapcsolatban az okozza a nehézséget, ha ismeretlen tettes ellen szól, az gyakran úgy zárul le, hogy soha nem derül ki, ki volt az elkövető.