Ma 16:23

Tanács Zoltán: 2010-ig hittem a Fideszben

Tanács Zoltán: 2010-ig hittem a Fideszben

Új videósorozatot indít a Tisza Párt TISZTA Hang címmel, az első rész vendége a Tisza kormányzati programért felelős vezetője, Tanács Zoltán volt. A műsort Magyar Péter vezeti.

A TISZA Párt kormányzati programért felelős vezetője egész életében tanácsadással foglalkozott. Az első Orbán-kormány idején a Gazdasági Minisztérium szervezetfejlesztésében segédkezett, az utóbbi 10 évben a versenyszférában dolgozott, az informatika, az információbiztonság, a digitalizáció és a mesterségesintelligencia-megoldások területén. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában nemzetközi tapasztalatot is szerzett.

„1999-ben végeztem a Corvinus Egyetemen, és azonnal beléptem egy tanácsadó cégbe és az egész szakmai pályafutásomat ott töltöttem” – fogalmazott a szakember.

Megemlítette, hogy a fiatal Orbán Viktorra hősként, idolként tekintett. 

„2010-ig nagyon szurkoltam a jobboldalnak. Azt gondoltam, hogy ez egy jó irány, az egész családom ilyen hátérrel rendelkezik, nekem és a feleségemnek is sváb felmenőink vannak, akiket kitelepítettek a kommunizmus alatt. Ezért sose volt benne a családban, hogy a baloldallal nagyon szimpatizálni kellene. Szerintem Magyarországnak az egy nagyon szép pillanat volt, amikor ’89-ben sikerült rendszert váltani és hazaküldeni az oroszokat, arra a fiatalemberre, aki azt akkor végrehajtotta, én egy idolként és hősként tekintettem, de 2010 óta nagyot fordult a világ” – idézte fel Tanács Zoltán a Fidesztől való eltávolodását, és hozzátette, hogy 2018-20-ig érlelődött meg benne a gondolat, amikor azt látta, hogy rohamos tempóban romlanak a közállapotok.

Arra a kérdésre, hogy hogyan került a Tisza Párt közelébe, Tanács Zoltán úgy felelt: már az első interjúja óta nyomon követte Magyar Péter munkásságát, de a tavalyi március 15-i beszéde, illetve Tarr Zoltán elbocsátása is jelentős mérföldkő volt számára. 2025 tavaszán már megkereste a Tisza Párt, akkor még nem vállalta el a közös munkát, később viszont felmondott a munkahelyén, és nyár végére pedig megszületett a döntés, hogy csatlakozik a Tisza Párthoz. 

A Tisza Párt programjával kapcsolatban úgy fogalmazott: a szeptember elejei csatlakozásával már több ezer oldalnyi anyagot kellett átolvasnia, amit a különböző szakértők és munkacsoportok rakta össze. Ennek egy részét már Magyar Péter beszédéiből ismerhetik az emberek.

A szakember ciklusokon átívelő politikában hisz, szerinte azt azonban nem lehet elvárni, hogy négy év alatt minden probléma megoldódik. 10-15 év alatt 

„Én elolvastam a NER programját annak idején, és ha azt megcsinálták, amit abban leírtak, akkor most nem itt tartanánk. Abban a programban voltak jó dolgok” – fogalmazott, hozzátéve, hogy „csak aztán az ellenkezőjét csinálták annak, amit megígértek”. 

Fontosnak tartja, hogy egy induló pártnak legyen közérthető formában és terjedelemben nyilvánosságra hozott programja, hiszen ígéreteket így számon lehet kérni.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre